Főrendiházi napló, 1906. III. kötet • 1908. április 29–1910. március 21.

Ülésnapok - 1906-40

90 A főrendiház XL. ülése. tani és ne méltóztassék ebből a kormány elleni argumentumokat kovácsolni. Én, méltóságos főrendek, azzal fejezem be felszólalásomat: igaz, hogy kiadásaink óriásilag növekedtek, de azzal a megnyugvással ajánlhatom ezeknek a kiadásoknak elfogadását, hogy ezen kiadások állami bevételeink reális előirányzatában teljes fedezetet találnak. Az én aggodalmam nem arra vonatkozik, mintha itt máris a deficit kisértene; az én aggodalmam arra vonatkozik, hogy ha mód nélküli követelések állanak elő, ha nem jól mérlegeltetuének ezek a kiadások, ugy, hogy bevételeink azokkal arányban nem állanának, akkor állhat elő veszély. Egy ellen azonban határozottan tiltakoznom kell, mintha ugy állana a dolog, a mint azt Laszkáry ő méltósága tüntette fel, mintha mi hiányoknak fedezése végett nyúlnánk bizonyos emissiókhoz. Engedelmet kérek, ennyire nem vagyunk. Mi nemcsák, hogy hiányok fedezésére emissiókat nem csinálunk, hanem, a ki költségvetésünket végigtekinti, láthatja, hogy azt az elvet, hogy csakis közvetlenül gyümölcsöző gazdasági beruházásokat kivánunk fedezni kölcsönök utján, nemcsak szigorúan megóvjuk, hanem még az állam rendes bevételeiből is milliókra menő összegeket, fordítunk olyan beruházásokra, a melyek a legreálisabb kezelés mellett is kölcsön utján lennének fedezendők. Ennek az igazságnak hangsúlyozása mellett vagyok bátor ajánlani és kérni a költségvetés elfogadását. (Elénk helyeslés.) Elnök : Szterényi József államtitkár ur ő nagyméltósága kivan szólni. Szterényi József államtitkár : Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! (Halljuk I) A vita folyamán a kereskedelmi tárczát illetőleg fölmerült kérdésekre, különösen a vasútra és az iparfejlesztésre vonatkozólag a ministerelnök ur által elmondottak után nem kivánok reflectálni, hanem a méltóságos főrendek kegyes engedelmével szigorúan arra a két kérdésre fogom concentrálni adandó felvilágosításaimat, a melyeket Zselénszky Róbert gróf ő excellentiája méltóztatott felvetni. Az egyik a botgyár ügye, a másik a nagykikinda—ujaradi h. é. vasút, a mely utóbbinak kapcsán tulajdonképen egy interpellátiót méltóztatott előterjeszteni. Leszek bátor arra teljes nyíltsággal, a hivatalos adatok közlésével válaszolni. Mielőtt azonban ezt tenném, méltóztassék megengedni, hogy a nagyméltóságú gróf ur által az iparfejlesztés kapcsán felemiitett egy adatra röviden reflectáljak, a mennyiben a gróf ur ő excellentiája méltóztatott azt mondani, mintha én legutóbbi képviselőházi beszédemben azt mondtam volna, hogy a jelenlegi kormány két és háromnegyed évi működése alatt többet forditott iparfejlesztésre, — és ezzel büszkélkedtem is — mint előzőleg negyvenegy év alatt fordítottak. Azt hiszem, a gróf ur ő excellentiája itt tévedésbe esett, mert én az iparpolitikáról szólva a képviselőházban, az egész iparpolitikát sajnálatomra tulajdonképen nem is fejthettem ki, annak gyáripari részével nem is foglalkozhattam, hanem kizárólag a kisipar kérdését és kisipari politikánk kérdését tárgyaltam egész rövidséggel, azt állítván, — szó szerint leszek bátor idézni — (olvassa): »mig 1899-től 1905-ig a kisiparra összesen 2,600.000 K fordíttatott, vagyis egy évi átlaga 373.000 K volt, addig ugyanezen idő alatt Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minister ur a kisipar istápolására 3,900.000 K-át, tehát négyszeresét az eddiginek fordította.« Tisztán tehát egy hibának a helyreigazítására kívántam e tekintetben szorítkozni, mert ugy méltóztatott feltüntetni a kérdést, mintha én túlságosan lekicsinyeltem volna az előbbi kormányok iparfejlesztését vagy túlságosan dicsekedni akartam volna a jelenlegi kormány iparfejlesztési politikájával. Fájdalom, méltóságos főrendek, a mostani pénzügyi viszonyok egyátalában nem is alkalmasak erre és így iparfejlesztésünkben , sajnos, épen ellenkezőleg visszaesés várható, a helyett, hogy nagyobb arányú fejlődés volna várható, a melyre pedig az országnak elsőrangú szüksége van. Ezt a correctiót megtéve, méltóságos főrendek, leszek bátor egészen röviden a botgyár esetére reflectálni. A nagyméltóságú gróf ur, ha jól emlékszem, az 1907. évi költségvetési tárgyalás alkalmával méltóztatott a felső-vissói botgyár ügyét ismertetni és elitélőleg nyilatkozni arról az intézkedésről, a mely az akkori, azóta már elhunyt kereskedelemügyi minister ur ténykedése volt, hogy t. i. szemben, meglevő két vállalattal, uj botgyárat állított fel. Én már akkor voltam bátor utalni arra, méltóságos főrendek, hogy itt nem az iparágat kellett figyelembe venni, hanem azt a vidéket, az ország gazdaságilag egyik legsúlyosabban érintett vidékének érdekét, a ruthén vidéket, Mármaros megyében, a hol a kivándorlás óriási mértékben növekedett és a hol a nemzeti eszmének mindinkább szűkebb meg szűkebb térre szoruló mozgalmával állunk szemben, a melyet csak ugy ellensúlyozhatunk, hogyha munkaalkalmakat nyitunk annak a népnek, ha keresetét biztosítjuk ós ezzel őt ahhoz a földhöz leszegezzük. A nagyméltóságú gróf ur akkor adott felvilágosításomra méltóztatott adatokkal szolgálni, a mely adatok jóhiszeműségében semmi okom sincsen kételkedni, sohasem is kételkedtem abban, ép ugy mint felszólalásának ilyen irányú intentiójában sem. Én akkor voltam bátor hivatalos jelentésből citálni adatokat a méltóságos főrendeknek, ugyanezen hivatalos jelentésekre utalhatok^ ma is. Én hálás köszönettel fogom a felajánlott adatokat fogadni, és ha azokból arról győző-