Főrendiházi napló, 1906. III. kötet • 1908. április 29–1910. március 21.

Ülésnapok - 1906-35

A főrendiház XXXV. ülése. 19 vasúti politika. Hiszen ez a kérdés magángazdasági tevékenység utján is meg volna oldható, de kérdem, vájjon közszükségleteinket, gazdasági fejlődésünket kielégítette volna-e az, ha tisztán a társadalom öntevékenységére bizzuk ezt. Zselénszky Róbert gróf: Kielégítette volna ! Wekerle Sándor minisíerelnök: A nagyméltóságú gróf ur azt mondja, hogy igen, tehát ő igen szűk határt von maga körül; de ha tágabb körben, ha az ország egészének szempontjából ítéli meg a kérdést és elismeri azt a tételt, hogy itt nem helyi viszonyok kielégítéséről, hanem nemzetközi közgazdasági positiók biztosításáról van szó, hogy itt nagy eszközökkel kell dolgoznunk és nem szabad kicsinyes dolgokkal működnünk, akkor azt merem mondani, hogy igen helyesen cselekedtünk, hogy a vasúti politika terén az államosítás terére léptünk. (Élénk, helyeslés.) erre a térre léptünk akkor, a mikor más államok, a melyek ma követik ezt a példát, még távolról sem ismerték fel azt a czélt, a melyet mi magunk elé tűztünk. Csak Ausztriának és Németországnak a példájára utalok. Ott a vasutállamositásnál jobbára csak ma ismerik fel, ma igyekeznek megvalósítani azt a tételt, a, melyet mi már 10—15 esztendővel ezelőtt valósítottunk meg és helyesen valósítottunk meg. Ugyanez áll az iparfejlesztés terén. Szép azt a tételt felállítani, hogy ha gazdasági viszonyainkat biztosítani akarjuk, ezer meg ezer munkáskezet kell foglalkoztatnunk, itt kell foglalkozást adnunk az arra utáltaknak, de valósitatlan marad e tétel és igen sok esetben elkésve alkalmazható, ha csak az állam maga közbe nem lép és maga nem kezdi ezek foglalkoztatását és az ipar megteremtését. Nem megyek annyira, méltóságos főrendek, mint a mennyire jelezte ő méltósága, hogy mi mindenbe beleavatkozunk. Csak igen megfontoltan, igen óvatosan szeretem az állami tevékenységet igénybe venni ; de igen sokszor mellőzhetet len kérdéseket sikerrel máskép meg nem oldhatunk, kivált a mi viszonyaink között, a hol igen kevés a kezdeményezési erő, a vállalkozási szellem, igen kevés a tőke. Itt nagy közgazdasági mulasztást követnénk el. ha kellő időben nem az állam tevékenységét vetnők latba bizonyos irányok érvényesítésére. De azért — és ezt a nagyméltóságú főrendek pénzügyi bizottságában is jeleztem — én nem megyek annyira, hogy minden hasznos, minden czélszerü kiadást azonnal elismerjek. Én a czélszerü éshasznos kiadásokra nézve, bármily okadatoltak legyenek is, csak teljesítési képességünk határáig tudok elmenni. Adósságokat — e szigorú gazdasági tételt állítottuk feles ezt valósítjuk meg programmunkban — csak olyan beruházások czéljából veszünk fel, a melyek nemcsak czélszerüek, hasznosak, hanem egyúttal gazdaságilag közvetlenül is gyümölcsözőek. Ez, azt hiszem oly szigorú elv, a mely a magángazdaság körében is megállja a helyét, és a melyet épen akkor, a midőn oly tendentiával találkozunk, a mely minden kérdést egyszerre akar megoldani, éppen állami pénzügyeink egyensúlyának megóvása érdekében egész szigorral kell érvényesíteni. Az adóreformra vonatkozólag ő nagyméltósága rövid, de igen elitélő nyilatkozatában elfogadott elvnek mondja, hogy jobb egy megszokott adórendszer, mint a nagy újítás. Hát ezekkel az adórendszerekkel ugy vagyunk, hogy azoknak, a kiknek több adó fizetésére van kilátásuk, mindig a megszokott adórendszer jó, azok pedig, a kik azt hiszik, hogy kevesebbet fognak fizetni, az adóreform híveihez tartoznak. Nem tudom, ő nagyméltósága melyik táborba sorakozik, de nyilatkozatától azt hiszem, hogy a többet fizetni nem akarók táborába sorakozik. De azt azután megint nem fogadhatom el, hogy olyan egész könnyedén akar egy nagy munkálat felett najjirendre térni, hogy odadobja, azt, hogy bonyolultabb a tervezett adórendszer, mint a mai, igazságtalan, nehezen megérthető, hogy az adóbehajtási költségek- növekedni, a visszaélések szaporodni fognak, a föld- és házbirtok nagyobb mérvben fog terheltetni. Bocsánatot kérek, ez mindmegannyi valótlan állítás. Nem fogadom el így a vitát. Egy komoly munka felett, a melyről jó lélekkel el merem mondani, hogy ugy a tudomány követelményeinek, mint a modern adózási rendszernek és a mi gyakorlati viszonyainknak is minden tekintetben megfelel, a vitát így nem veszem fel, hogy valaki elevenek és holtak felett odavetett szavakkal ítéljen. Méltóztassék argumentumokkal előállani és akkor meg' fogja látni, hogy épen ellenkezője áll mindannak, a mit felhozott. Én nem kívánhatom meg a nagyméltóságú gróf úrtól azt, hogy azon szakértelemmel Ítélje meg az adóreformot, a melylyel hivatvák megítélni azok, a kik azzal szakszerűen foglalkoztak és nem a dilettantizmus köpenyébe burkolva lépnek fel ilyen kérdésekbon, hanem, bocsánatot kérek, egyet mindenkitől megkívánhatok : hogy argumentumokkal és ne szólamokkal álljon elő. Ismétlem : ennek az adóreformnak az előnyei, a mint ki fogom mutatni, először: hogy helyes arányt állapit meg a különböző jövedelmi források terhe közt; másodszor : leszállítja és nem emeli az adókulcsokat. Éppen a földadónál is leszállítja és pedig igen jelentékenyen, a házadónál legalább ugy állítom fel a tételt, hogy nem növeli, végül megvalósít egy korszerű ideát: a progressiv adót. Ezen kívül az által, hogy egyesíti a közadók kezelését, lényeges egyszerűsítést hoz be egész adókezelésünkbe, ugy, hogy az nem több költséggel, hanem jelentékeny munkaerő megtakarítással fog járni. Olvassa el nagyméltóságú gróf ur a közszolgáltatások egyesitett kezeléséről előterjesztett munkálatomat és annak indokolását és az ott felhozott érvek ellen érvekkel álljon elő. Nem lehet hagy elvekkel, nagy mondásokkal előállani, aprópénzre kell a munkát felváltani minden egyes tételnél, nem pedig általános szólamokkal előállani és azt merem mondani, hogy a becsületes és tisztességes követelményeknek megfelelő munkálatok felett könnyedén Ítéletet mondani. 3*