Főrendiházi napló, 1906. III. kötet • 1908. április 29–1910. március 21.
Ülésnapok - 1906-35
A főrendiház XXXV. ülése. ÍJ Wekerle Sándor miniszterelnök: Igen! Zselénszky Róbert gr.: Hát kérem, lesz szerencsém erre három-négy év múlva visszatérni, és akkor meg fogjuk látni, hogy kinek volt igaza. Ha reformálunk egyenes adóinkon, ne térjünk nagyon el a jelenlegi systhémától, javitsunk annak hibáin, pótoljuk annak hézagait, de ne csináljunk egészen uj adórendszert, a melybe az adófizető legfeljebb évtizedek után szokhatik bele. A fokozatos adót is törvényesíteni szándékozik a kormány a benyújtandó javaslatban. Mint Leroy-Beaulieu jól jegyzi meg, a fokozatos adó, ha a fokozat mérsékelt, nem sokkal többet hoz egy államnak, mint egy jól kezelt aránylagos adósysthema. Ha pedig a fokozat erős, olyan összegeket koboz el a társadalomnak takarékos és szorgalmas rétegeitők hogy ennek a socialis kára sokkal nagyobb, mint az a haszon, a mit az állam a többadókból nyer. A fokozatos adókról 'beszél már Sokratesz is, megjegyezvén, hogy nem tartja megtartandó törvénynek, hogy Görögország demokratikus statusai fokozatos adók révén el akarják a vagyonosoknak jövedelmét kobozni. Suiccardini, elmélkedve a Mediciek alatt divó fokozatos adókról, azt mondja, hogy ezek az adók egy bothoz hasonlíthatók, a melyekkel a Mediciek agyonütik ellenfeleiket. Mindebből látjuk, hogy a fokozatos adók rendszere nem uj találmány, mint sokan hiszik, de olyan régi mint a világ. A mai korban ezek segélyével ép olyan igazságtalanságokat fognak elkövetni a modern demokraták, mint az ókor demokráciái, a középkor tyrannusai. Előbb mondottakból kifolyólag elvben is ellensége vagyok a fokozatos adónak, mert igazságos csakis egy arányos és szigorúan kezelt adórendszer, de felette veszedelmes a fokozatos adót behozni egy olyan országban, a hol a főadóalapok a föld és a házak, valamint a fix fizetéssel biró állami és magánhivatalnok, mert ezek fogják a fokozatos adó egész terhét viselni, mert jövedelmöket el nem rejthetik. Felette veszedelmes a fokozatos adót behozni egy olyan országban, a hol az 1893—94-iki kimutatások szerint a legtöbb adót fizető fővárosi tőzsdelátogató, börzianer évi 2000 frt jövedelmet vallott be, a legtöbb adót fizető fővárosi bankár évi 2500 frt jövedelmet vallott be, a legtöbb adót fizető közjegyző pedig évi 5000 frt jövedelmet vallott be, szemben azzal, hogy — a mint ezt egy kimutatásból igazolhatom — 8—10 évi átlagokat véve alapul, földbirtokosok fizetnek 16—20—38, sőt 42% egyenes adót. A kormány által benyújtott adóreform-tervezet minden kereseti ágnál visszatetszésre talál, de sújtani leginkább a föld- és háztulajdonosokat fogja. Ezért tartottam szükségesnek ez alkalomból, még mielőtt a törvény a ház elé került volna, erről az adóreformról véleményt mondani. Befejezése előtt legyen szabad egy olyan mozzanatot érintenem, mely, azt hiszem, minden loyalisan gondolkozó magyar emberben visszhangot kell hogy keltsen. Az idén van 60 éve, hogy dicsőségesen uralkodó királyunk Ausztria császári koronáját viseli. Igen ritkán adatik meg egy uralkodónak az a szerencse, hogy trónralépésének 60-ik évfordulóját ünnepelhesse. De még ritkábban, hogy 60 évi uralkodásának jubileumán oly szép múltra, két birodalmának olyan hatalmas fejlődésére és alattvalóinak olyan hűséges ragaszkodására tekinthessen egy uralkodó, mint a hogyan azt teheti szeretett királyunk. De ez nem mind. Európának, sőt az egész világnak csaknem valamennyi fejedelme, országa vetekednek, hogy elismerésüket, tiszteletöket és ragaszkodásukat nyilvánítsák a bölcs fejedelmek nestorának. Csak Magyarország tenne kivételt és ne üdvözölné ő Felségét, a ki egyszersmind 41 év óta koronás királya is ? Nem hihetem, hogy a jelenlegi kormány ne szándékoznék Európával, az egész világgal együtt e ritka és szép ünnep alkalmából valami alakban szerencsekivánatát a magyar birodalom nevében ő Felségének átnyújtani. Egy pár minister ugyan részt vett egyes tisztelgésekben, de a magyar birodalom képviseletében senki sem jelent meg jubiláló királyunknál. Nem teszek concrét indítványt; ezt a ministerelnök úrra bízom ; csak azon óhajomnak adok kifejezést, hogy a magyar birodalom is adjon ez alkalomból kellő formába öntött kifejezést abbeli örömének, hogy Ö felsége elérhette osztrák császári trónralérjésének hatvanadik évfordulóját. A mi a költségvetést illeti, noha kevés bizalmam van a jelenlegi kormány iránt, mégis, minthogy eszközök nélkül nem hajtható tovább az ország döczögős szekere, kénytelen vagyok a költségvetést átalánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Minthogy az előttem szólott nagyméltóságú főrend engem tisztelt meg azzal, hogy első sorban az én tárczámra vonatkoztatta megjegyzéseit, legyen szabad nekem a kormány jelenlevő tagjai között elsőnek felszólalnom. A nagyméltóságú főrend lándzsáját a Duna— Tisza-csatorna vizébe döfte s abban törte el ; a mely Duna—Tisza-csatorna vize, fájdalom, még nem folyik, mert e csatorna nem létezik és az előttünk fekvő költségvetésben nem is szerepel. Talán el fogja tehát ismerni a nagyméltóságú főrend ur, hogy megjegyzései nem voltak egészen időszerűek. A mi az én meggyőződésemet illeti, arra nézve, hogy hasznos-e vagy nem a Duna—Tisza-csatorna és egyátalában a vizi utak fejlesztése, az én meggyőződésem az, hogy nemcsak hasznos, de szükséges. Hasznos és szükséges azért, mert az államvasutakon az áruforgalom oly rohamos fejlődést mutat, hogy a magyar államnak nincs módjában e fejlődés gyorsaságát az eszközök megszerzésével követnie. Ennek bizonyítására csak néhány adatra vagyok bátor hivatkozni. utasok száma 1896 óta üzletévi 45 millióról