Főrendiházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–1907. október 11.

Ülésnapok - 1906-19

198 A főrendiház XIX. ülése. De, hogy a vallásoktatás az elemi iskolákban, a műveltség ezen legalsóbb fokán is, üdvösen hasson, és az ottan különösen eszközlendő czélját a nevelésnek előmozdítsa, az egyéb tantárgyakban való oktatástól szét nem választható, és a népiskolát legkevésbbé szabad ellenkező életnézetek küzdő helyévé tenni. Csak a ki az ember lelki fejlődésének feltételeit nem ismeri, képzelheti annak lehetőségét, hogy a vallási oktatást, mint valami különálló dolgot lehessen kezelni a nélkül, hogy foganatja az ifjú elméjére vak esetre bizassék. Jelöljük ki tehát nyiltan. az ő helyét és tanuljuk kimondani, hogy benne keressük a szabadság, egyenlőség és testvériség titkát. Igazságtalan volnék egyébként, ha be nem vallanám, hogy az iskolák, tulaj donképen a tanítók, nagy részben megfeleltek az ország várakozásának. Forró hálával tartozunk ezen önmegtagadással teljes férfiaknak, ezen ismeretlen jótevőknek, kik előkészítik falvainkban és városainkban a becsületes nemzedéket, mely napjainkban nyugalmunkat biztosítja. De szemközt e megnyugtató kilátással milyen ellentétek ! Hány tanitó, kiknek mintákul kell vala szolgálniuk, szigorú kritika tárgyai, kik a társadalomban az elégedetlenek, vagy ellenségek egy rendjét alkotják ! Ámde e baj csak ideiglenes leend, ha egy igazságos és szilárd törvény gyógyírt alkalmaz oda, a hol ezen baj kijelölve és elismerve volt. Ez czélja az előttünk fekvő törvényjavaslatnak. A népoktatási intézmény megjavításának egyik eszköze, melyről e törvényjavaslat rendelkezik, kétségkívül az oktatók sorsának megjavítása. Nem lehet ugyanis büntetlenül lánczokkal terhelni a szűkölködést. Az elemi oly szerény és fáradságos oktatás sem az elméknek, sem az érdekeknek nem nyújt semmit azon hatalmas ösztönökből, melyek a hivatást felkeltik és sokszorozzák. Az elemi iskolák tanítója nem gyűjt kincseket, nem tesz szert hírnévre, sorsa lévén életét egyhangú munkásságban eltölteni, s olykor-olykor a tudatlanság igazságtalanságával és háládatlanságával találkozni; gyakran elborulna s talán összeroskadna, ha erőt és bátorságot nem meríthetne egyébből, mint a közvetlen és tisztán személyes érdek perspectivájából. Szükséges, hogy foglalkozásának mély érzete és erkölcsi jelentősége lelkesítse; szükséges, hogy a komoly öröm, szolgálni az embereket, és a közjót titkon elősegíteni, méltó bére legyen, melyet csak lelkiismerete nyújthat neki. Dicsősége abban áll, hogy nem kívánkozik ki homályos és munkás állásából; hogy áldozatokat tesz, melyek alig vétetnek számba azok által, kik hasznukat veszik ; szóval, hogy az emberekért fáradoz és bérét csak Istentől várja. S azért méltó dicséretet érdemel a kormány, mely helyzetén segíteni iparkodik, hogy képzettségűk és állásuk igényeinek megfelelő, tisztességes megélhetésök biztosítva legyen. De ez nem minden. Hogy az elemi oktatás a nemzet jólétének egyik észszerű alapja és az életrevaló társadalomnak feltétele legyen, mindenekfelett szükséges, hogy a tanítókat azon gondolatok és érzelmek át- meg áthassák, a melyekre az imént röviden rámutattam. Ezzel kapcsolatban nem kevésbbé súlyos kérdés tolja fel magát: miként legyenek képezve azok, kik az ország jövő nemzedékét képezendik? Vagyis milyen legyen a tanitóképezdék oktatási és nevelési rendszere ugy az állami, mint a felekezeti tanitóképezdékben ? Nem lehet szándékom e kérdésre részletesen kiterjeszkedni. Erre alkalom nyílik majd, s a mint hiszem, rövid időn belül, ha e kérdés napirenden lesz. Azon szoros összefüggésnél fogva azonban, a melyben ez a kérdés a népoktatással áll, szabad legyen röviden annyit kijelentenem, hogy ez intézetekben az azokból kikerülő alig 20 éves ifjak, kik az ő legveszélyesebb éveikkel összekötött forráson keresztül nem mentek, helyzetük iránt tulcsigázott érzet- és kötelességeikről bizonyos ferde eszmével el ne teljenek. Mert csakugyan nagy esztelenség lenne azoknak legnagyobb részét falusi életre kényszeríteni, kiket már eleve elkészítettünk, hogy azt megunják és meggyülöljék. (Helyeslés.) Oly egyének, kik félszeg tudás mellett nagy igényekkel állnak elő s kik ingadozó erkölcsi viseletet tanúsítanak, kevés lelkiismerettel és benső hit nélkül: oly egyének mindenütt veszedelmesek, főképen azonban a népiskolákban, hol a legveszedelmesebb tanok magvait hinthetik el, (Igaz! Ugy van!) melyekből a legkeserűbb gyümölcsök teremnek az egész nemzetre és országra nézve. (Igaz ! ügy van!) E gondolatokkal és érzelmekkel én a törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Elnök : Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Appanyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Nagy köszönettel tartozom a közvetlen előttem szólott biboros-érsek ő eminentiájának, hogy e törvényjavaslat tárgyalását oly nagy átalános nézőpontok magaslatára emelte fel, mint a minőkből ő fejtegetéséből kiindult és igen nagy elégtételül szolgál nekem az, hogy ő eminentiája, bár a törvényjavaslat részletcinek tárgyalásába és bírálatába nem bocsátkozott, mégis azokból a magas szempontokból kiindulva, a melyeknek előadásában az imént gyönyörködtünk, arra az eredményre jutott, hogy e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Ha szabad nekem is némileg az átalános alapvetés terére átmennem, arra kell kérnem a méltóságos főrendeket, hogy emlékezzenek vissza arra a törvényjavaslatra, a melyet tegnapelőtt elfogadni szívesek voltak, a mely az állami tanítók íízetésrendezéséről és az állami iskolák helyi