Főrendiházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–1907. október 11.

Ülésnapok - 1906-19

A főrendiház XIX. ülése. 197 megkülönböztetnie idegen segély nélkül választottjának nevét, szavazatának értelmét, hogy túlságos tudatlansága miatt ne legyen vak eszköze a hatalomnak vagy pártoknak. (Helyeslés.) Legyen eléggé felvilágosítva észrevenni a szükséges viszonyt saját jól értett érdeke és a jó kormányzat közt, melynek sajátsága biztosságot szerezni, mely szükséges arra. hogy mindenki működhessék, szükségeit kielégíthesse, tehetségeit szabadon felhasználhassa azon korlátok közt, melyeket mások jogának tisztelete kitűz. Ily kormány alatt uralkodik a rend és az igazság. Biztositva van a munka törvénye és a tulajdonjog, a munka gyümölcse. Mindezen dolog a legnagyobb számnak érdekében fekszik. Arra tehát, hogy a nép tömege a kormányt támogassa, elég, hogy észrevegye a szükséges viszonyt, mely e dolgok és saját jól felfogott érdeke közt létezik. De ha nincs annyira felvilágosítva, hogy e viszonyt átlássa; ha azt képzeli, hogy erőszak és fosztogatás által javíthat sorsán, vagy kedve van azokra hallgatni, kik bármely természetű kényuralom pajzsa alatt Ígérnek neki jólétet: akkor mindenkinek szavazási jogot adni annyi, mint a szabadság sirját ásni meg. El fog az sülyedni az anarchia örvényébe, talán nagy szerencsétlenségek között. (Igaz ! Ugy van !) E gyászos következményeknek útját állhatja a népoktatási intézménynek észszerű és életrevaló szervezete. Rámutatva nagyban azon szoros összefüggésre, mely az átalános választói jog és a népoktatás közt létezik, nem titkolhatom el csodálkozásomat azon, hogy e törvényjavaslat benyújtása miatt a kormánynak szemrehányás tétetett, mintha ezzel az elvállalt kötelességek keretén kívül járt volna. Én azt hiszem, azon szoros öszszefüggésnél fogva, mely a népoktatás és az átalános szavazati jog közt létezik, a kormányt nem gáncs, hanem elismerés illeti. Sohasem volt tehát szükségesebb kérdeni önmagunkat, hogy milyen állapotban van nálunk az elemi oktatás, milyenek az azt vezérlő elvek, és kik azon személyek, a kik ezeket az elveket képviselik és érvényesitik? A közoktatási kormány szorgalmasan fogott e vizsgálathoz ; minek tanúsága az előttünk levő törvényjavaslat. Elhallgatni a rosszat, annyi, mint czinkossá lenni; azt nyugodt és pártatlan törvényhozás előtt hangoztatni, annyi, mint javítását megkezdeni. Az 1868-iki törvény nem szülte meg azt az eredményt, melyet a szerzők tőle vártak ; miként a nemes szándékkal gyakran szokott történni: a jó következmények meghiusittatnak, midőn azokat siettetni akarják, vagy midőn azok feltételeinek felismerésében a látszat a tiszta látást elhomályosítja. Igaz a hivatalos kimutatások eléggé sebes előhaladást tüntetnek fel. Az iskolák, a tanulók száma, valamint az állami költségvetésben a tanügyre megajánlott költségek összege, e kimutatások szerint, eléggé emelkedett. Azok számára tehát, kik a számokkal megelégesznek, azok kielégítő összegben mutattattak ki; ámde e számok az ügynek csak meterialis és technikai részét tárják fel, de az oktatás belső tartalmáról és eredményéről nem nyújtanak megnyugtató bizonyítékot. (Igaz I ügy van !) Azok, kik az elemi oktatás eredményét komoly figyelemmel kisérték, látták, hog)* a felszin és a lénj^eg nem egyeznek meg egymással. Ezen ellentétnek oka magában a rendszerben egyrészt, másrészt pedig a vezetők hibáiban található fel. Nem kívánok egyébként erre bővebben kiterjeszkedni, s ennek az ellentétnek sarkalatos okát csak eme főszempontba foglalom össze : nagy részben a tanítás elszigetelve maradt a neveléstől, ez pedig a religiotól. Tanítás és nevelés fogalomra nézve ugyan különböznek egvmástól, de lénvegöknél fogva oly szoros összefüggésben állnak egymással, hogy ha valódi oktatásról van szó, elválasztásuk már a pogányok előtt is képtelenségnek látszott, sőt mi több, ezek egyedül az ész világánál és a tapasztalás nyomán belátták, hogy a tanítás megfelelő nevelés, vagyis jellemképzés nélkül veszélyes. A nevelés jiedig az összes erkölcsi, szellemi és testi erők összhangzó kifejlesztésében áll, de az erkölcsi, vagyis vallási része a legfontosabb. Az az alapeszme vezérel, hogy az erkölcsi meggyőződések, melyeknek a nép minden osztályában kell élniök, bogy a polgári rend a feloszlástól megóvassék, egyedül a vallásban találhatnak állandó kezességet, mert csak ez valódi őre az erkölcsiségnek. Ne higyjük, hogy a valódi erkölcsiség vallás nélkül fentartható. Bármily befolyást tulajdonítsunk is a magasabb műveltségnek a kiváló szellemekre, az ész és tapasztalás egyaránt tiltják azt hinnünk, hogy »vallási elvek nélkül erkölcsiség uralkodjék a népben«. Ezeket a nagy igazságokat fejezte ki Amerika első elnöke, szabadságának és függetlenségének legdicsőbb hőse abban a szózatban, melyet a néphez intézett. Igaz, van egy köznapi erkölcsiség is, mely számvetésen, érdeken, biztosságon alapul s mely talán vallás nélkül is megállhat valahogy a büntetőtörvény ijesztő erejénél fogva. De jaj annak a népnek, mely csak hétköznapi erkölcsiséggel bir. A vallás éppen magasabb erkölcsiség eszközlésére szükséges. Óhajtjuk és esengünk utána; nem hogy a vastag bűntetteket elnyomja, hanem hogy valamennyi erényt megnomesitsen. A gyermeket a fegyelem és engedelmesség járma alá fogni és benne az erély azon elvét megteremteni, mely őt képessé tegye szenvedélyeinek ellentállni, a munka és kötelesség törvényeit önként elfogadni, a rend és szabályosság szokásait magára venni; és mégis ezt az erőt nem a religiotól kölcsönözni akarni, annyi, mint lehetetlen munkát kísérelni meg'