Főrendiházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–1906. február 19.
Ülésnapok - 1905-7
40 A főrendiház VII. ülése. Prónay Dezső b.: A házszabályok azt sohasem zárták ki, hogy egyes concret esetekben a ház engedélye kéressék. És ha ő nagyméltósága régi tagja a háznak, én is 34 esztendeje vagyok tagj háznak és tudnék számos praecedenst arra, hogy az elnök kérdésére a ház engedelmével egyesek felszólaltak. Egyébiránt vitát e felett provocálni nem akarok, csak azt akarom constatálni. hogy a múltban erre nézve számtalan példa volt. Elnök; Méltóságos főrendek! Méltóztassanak megbocsátani, ha még felemlitem azt, hogy én is hosszú évek során át emlékszem az itt folytatott gyakorlatra, és, igenis, ő méltóságának igaza van abban, hogy a háznak engedelme kérhető olyan dologban, a melyre nézve a házszabályok nem rendelkeznek világosan, de ott, a hol a házszabályok egész határozottan, egész világosan szólanak — bocsánatot kérek —• az elnöknek nem lehet ettől eltérnie, mert ez veszedelmes praecedenst képez a jövőre vonatkozólag, hiszen akkor minden alkalommal lehetne az egyes ilyen rendelkezést félretenni. Méltóztassék ebbe belenyugodni és megengedni, hogy a, következő szónok beszélhessen. Prónay Dezső báró: Halljuk! Halljuk! Rudnyánszky József b. jegyző: Zichy Nándor gróf! Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Ki ne ismerné el azt szívesen, hogy minden embernek és főleg súlyos felelősséggel terhelt kormányt viselő embernek természetes ösztöne és joga a maga állását és cselekedeteit megvédenie ós ezen védelem érdekében a magyar jogra, a közjogra, a parlamentáris gyakorlatra és a parlamentarismus iránt világszerte divó felfogásokra a maga értelme szerint hivatkoznia. Azonban igen természetes, hogy ily felfogás mellett nem azért szólok, hogy ezen előterjesztésekkel és véleményekkel szembeszáll jak, mert hiszen a parlament és a főrendiház nem dogmatizáló, bölcselkedő, oktató testület, hanem olyan testület, mely a maga véleménye, törvényes meggyőződése szerint Ítélkezik, a mely a törvényekről ós a parlamentáris gyakorlatról vallott nézeteit ezen ítélkezésében érvényesíti. Egyet-mást talán nem minden alaposság nélkül viszonozhatnék azokra nézve, a miket az előttem szólott előadott, habár teljes mórtékben méltánylom azt a helyes elvet, hogy a parlamentáris kormánynak legsarkalatosabb alapfeltétele, hogy az úgy a koronás király, mint a nemzet, illetve a nemzet törvényhozásának bizalmát birja, tehát hogy többség álljon háta mögött. Habár mindezekbe beleereszkedni nem akarok, habár nem akarom kifejteni, hogy miért voltak törvénytelenek a kormánynak egyinásutáni eljárásai és miért voltak törvénysértők, mégis indíttatva érzem magam annak constatálására, hogy a miniszter úr felfogása csak az ő egyéni felfogása és nem ezen ház felfogása. És akármilyen szépen ós hangzatosan legyen is az előadva, a mit mondani méltóztatott, bármilyen törvénytudó alapja legyen is, mégis egyben, lényegében hibás: nem felel meg az actualis helyzetnek, a parlamenti jognak, a magyar parlament elfoglalt álláspontjának, a mely az ő jogi, közjogi ós parlamentáris felfogásának a kifejezése. Azért szólaltam fel, nehogy az a vélemény létezhessék, hogy a főrendiház az imént előadottak után elismeri azt, hogy törvényes és helyes volt a kormány eljárása és hogy a bizalmatlanságnak kifejezése nem birt az életben való igazolással. Méltóságos főrendek! Egyre minden előttem való szónok, de legalább