Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-35

46 A főrendiház XXXV. ülése. berek vették meg, a kik a magyar állameszmót nem ismerik, a kik a magyar állameszmével nem törődnek, sőt annak titkos ellenségei. És mi most csupa hazafiságból mit teszünk, ha felállítjuk az önálló vámterületet? Egy-két óv alatt, egy intézkedés által oda egy pár száz olyan culturfocust hozunk arra a Felföldre, a mely ezen már is inficiált területén magához fogja ragadni a gyeplőt ós sokkal nagyob hatást fog kifejteni ellenkező, magyarellenes irányban, mint a milyent hajdan közbirtokosságunk kifejthetett. Vájjon képes lesze e Magyarország akkor ezen áramlatnak ellentállani? Vájjon a magyar képes lesz-e supremátiát gyakorolni, vagyunk-e olyan erősek? Ebből tehát az következik, hogy a ki az önálló vámterületet mindenáron akarja, gondolja meg és ne követelje rögtön, hanem akkor a mikor annak előfeltételei teljesednek, mert különben sokkal több kárt fog az ország szenvedni, mint a mennyi haszna lesz belőle. Nem akarom a méltóságos főrendeket azzal fárasztani, hogy mik volnának azok az intézkedések, a melyeket ebben a tekintetben a Felföld szempontjából szükségesnek tartanék, csak röviden összefoglalom, hogy a kormánynak minden intézkedést meg kellene tennie, arra, hogy jóelőre megteremtse az egyensúlyt a Felföldön, a magyarság fix pontjai egész hálózatának megteremtése által, hogy ezáltal a majdan odatelepülő idegen iparosok invasióját ellensúlyozhassa. De nem elég, hogy az állam maga cselekedjék; az állam tehet sokat, de a mig a magyar társadalomnak bele nem fészkelte magát a szivébe bizonyos jobb belátás arra nézve, hogy az emberanyagot hogyan használjuk fel, addig az állam hiába dolgozik; addig a magyar iparból a magyar kincstár igen, de a magyar faj nem fog hasznot húzni. Tessék csak meggondolni, hogy milyenféle irányban nevelik nálunk az apák gyermekeiket! Itt kell nagy változásnak beállania, a szülők belátásában. Tessék megkérdezni azt a parasztot, a ki fiát a gymnasiumba küldi, hog}' mit gondol, hogy fog az a fiu majd megélni. Azt fogja mondani . »Hát én azt nem tudom, hanem legalább kaputos ember lesz belőle.« Tessék megkérdezni azt a hivatalnokot, a ki fiát a jogra küldi, hogy miért küldi oda, mikor olyan nagy áldozatába kerül. Azt fogja felelni : •>Ha elvégzi a jogot, talán egy kis protectióval majd egy kis állami hivatal, állásocska talán csak jut neki, ós akkor legalább biztosítva van. Igaz, nem sok a fizetése, de akkor legalább délután szabad, akkor naponta tarokkozhat; ha pedig pensióba jön, akkor még délelőtt is tarokkozhatik.<' Ez az életfelfogás. Tehát az urhatnámság még ma is bánt bennünket, azt még a civilisátió nem irtotta ki belőlünk, ma is úgy állunk, minta »Kelet népe*, idejében; azaz orientális indolentia mindnyájunkban benne van. Ennek meg kell változnia. A cultusminiszter úr a képviselőházban,, nemrég mondott beszédében is elismerte, hogy a jogászok keveset tanulnak és elismerte, hogy némely tanárnál 90 százalók bukott meg, tehát igazat ad nekem az úrhatnámságra nézve. Mi lesz ezekből a fiatal emberekből? Nem lett volna-e jobb, ha szüleik egész egyszerűen iparra és kereskedelemre nevelték volna? De nem úgy ám. a mint sokan nálunk hiszik, hanem úgy, a mint ón pár év elolt itt a főrendiházban tartott beszédemben részletesen előadtam, a mint t. i. teszik Angliában és Amerikában, a hol azt a gyermeket már 15 éves korában odaküldik egyik jó kereskedő házhoz vagy bankba, vagy ipari, kereskedelmi vállalatba, a hol mint segéd belenövi magát abba a kereskedésbe,.az vérévé válik egészen