Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-33

18 Á főrendiház XXXIII. ülése. az állam, hanem mivel a nagy folyók érdekében áldozatokat hoz, kétszeresen vannak ők a versenyzésben sújtva: először, mert a szabályozott folyók vidékei előnyösebb helyzetbe jutnak, másodszor, mert nekik magoknak is hozzá kell járulniok azon költségekhez melyekkel a nagy folyókat szabályozzák. Az ellen nem szólok, hogy az állam a nagy folyók szabályozásának költségeit viselje, de a hol lehet, a kisebb folyók okozta bajokon is segiteni kell; és azért kétszeresen fájdalmasan érintett, hogy az a kis összeg, a mely ezen folyók részben való szabályozására fel volt véve, felerészben töröltetett. A szarvasmarhatenyósztésre szánt összegeket határozottan a leggyümölcsözőbb kiadások egyikének tartom és tartottam 25- évvel ezelőtt is, midőn ezt Írásban és nyomtatásban elmondottam, hogy milliószámra kellene behozni idegen szarvasmarhákat; de akkorában azon szerencsében részesültem, hogy hahotával fogadták azt az ideát az állani pénzén hozatni idegen marhát ós kölcsönképen kiosztani gazdáinknak. A mit akkor irtana és helyesnek Átallottam, azt szükségesnek és helyesnek tartom ma is. De a mit nem tartok helyesnek — és ezt ajánlom a földmívelósügyi miniszter úr ő nagyméltóságának figyelmébe — ez az, a mi túlmegy azon a lépésen, hogy pótoljuk azt, a mit a kisgazda nem tud elérni az értelmiség, a tájékozottság ós a tőke hiánya miatt, t. i. olcsó áron beszerezni azt, a mire szüksége van. Ezért ne adjuk ajándékba ós ne adjuk kamat nélkül, mert ez az illetőre nem nagy előny, az államra pedig nagy hátrány, ha ezen összegek után a teljes kamatot elveszti. Az, a mit ajándékoznak, az a tapasztalatok szerint nem képvisel olyan értéket az illetőre, a ki kapja és nem bánik azzal oly jól, mint azzal a rnit áldozat árán szerzett, meg. De nincs is erre nézetem szerint semmi szükség. Ugy a községek, mint az egyesek, ha megkapják az államtól azt, a mit nem lennének képesek megszerezni, a pár forint kamatot szívesen megfizetik és a résztörlesztést is. A földmivelés terén még egy pont van, a melyhez legyen szabad röviden hoszászólanom ós ez a borértékesítés kérdése. Ezen a téren sajnálattal kell constatálom hogy ott állunk, a hol 16 évvel ezelőtt. A teljes rendszertelenség, kapkodás és kísérletezés észlelhető ezen a téren. A szőlőtermelés terén azon lépések után, a melyekben magamnak volt szerencsém résztvenni, midőn 1882ben tanulmányutat tettem a filloxera kérdésében Francziaországban ós ón voltam az első, ki akkor az amerikai szőlővessző importját közvetítettem a földmivelésügyi miniszterirnn kívánsága folytán, mondom, ezen idő óta az elpusztult szőlők reconstmálása terén nagyon sok törtónt. Ez nagy lendületet vett, de a borértékesítés terén absolute nem törtónt haladás. Megengedem, hogy e kórdós oly complex és óriásilag nehéz, hogy még nagyon elbizakodott emberis alig lesz elég bátor arra, hogy a jövőre nézve határozott prognostikont formálhasson. Magamnak sincs az a bátorságom határozottan azt -mondani, hogy néhány év múlva lesz-e túlproductió vagy kevés productió. Ezzel is ugy vagyunk, mint vámokkal De egy dolog kétségtelen volt 16 óv előtt és ma is, hogy az első ós főbaj nem a phylloxera, nem a a jó bornak helytelen kezelése, nem a kereskedelem insoliditása, a mi legnagyobb részben, nem egészen, puszta üres jelszó, hanem a mi sokkal többet ártott, mint a phylloxera ; hogy a Magyarországban termett bornak gyors és biztos értékesitése nincs. Nem az a kérdés, hogy mennyi bor terem, vagy hogy mennyi fog teremni a jövőre, hanem, hogy a mennyi megvan, annak lesz-e jövője? Ez az első és