Főrendiházi napló, 1901. III. kötet • 1904. május 7–1905. január 3.

Ülésnapok - 1901-33

A főrendiház XXXIII ülése. 19 életkérdés, már pedig erre nézve, a mi 16 évvel ezelőtt törtónt, az kezdeményezés volt, megengedem, kísérletezés is, de akkor a földmivelésügyi minisztérium más irányba terelte a kérdést, mint a melyet én helyesnek tartottam és azóta alig történt valami más, mint a bortermelők szövetkezete, mintapincze és ilyenféle elnevezés alatt ismeretes kísérletezések, a melyek nagy garral indultak, de sem itthon, sem a külföldön valami nagy eredményt el nem értek, a vidékeken pedig absolute semmi hatással nincsenek. A szüretelő egyleteket, pinczeegyleteket, államilag segélyezni kívánja ez a javaslat. Elvben és alapjában teljesen helyeslem, hiszen ón voltam az, a ki 16 év előtt kezdeményezte. Akkor a bortermelők ilyen szövetkezeteit a földmivelósügyi miniszter támogatásában és rokonszenvében nem részesítette, a vidéken pedig a minisztérium orgánumainak leghatározottabb ellenszenvével találkoztak, a minek következtében a legrövidebb idő alatt megszűntek az általam létesített ilyen szövetkezetek, daczára annak, hogy fennállásuk rövid idő alatt a kisgazdákra, néíve rendkívüli eredménynyel működtek, kivétel nélkül Füleken. Kecskeméten, Világoson stb., ezen részletekkel nem akarom a méltóságos főrendeket untatni, De tény az, hogy több helyen igen kedvezően működtek az ilyen szövetkezetek, mint a milyenek létesítése most terveztetik. De ezen 16 év óta az én nézetem mégis módosult és csak abban az irányban módosulhatott, hogy az ilyen bortermelő- és kezelő-szövetkezetek létesítését elvben helyeslem, de a kivitelben nem sokat várok tőlük, mert nálunk ép úgy, mint mindegyikünk meg van győződve, hogy búzája többet ér, mint a szomszédjáé, ép ugy van a borral is. hogy minden kisgazda nagyobb árt akar elérni boráért és csak akkor ós addig vesz részt az ilyen szövetkezetben, a meddig reménye van, hogy többet fog kapni és kevesebbet fizetni, mint szomszédja Ez a nisus megvan és ezzel szemben én részemről azon conclusióra jutottam, hogy nem szabad elejteni a czólt ós a hol kivételes viszonyok vannak, a mint magam is találkoztam ilyenekkel, a hol ezen az utón lehet valamit elérni, nagyon helyes, ha létesítjük, de ezt nem szabad az egyedüli útnak tekinteni, nem szabad visszautasítani olyan utakat, a melyeken ugyanazt a czólt, bár közvetett módon, elérni lehet. Értem itt azt, hogy nemcsak szövetkezeti, utón, hanem más, egyenes kimondott kereskedelmi utakon is elérhető ugyanaz a czél. Hozzáteszem, hogy csak azutóbbi érhető el és hogy ezen, így tervezett eljárásnak magában véve meggyőződésem szerint semmi eredménye nem lesz, vagy ha lesz, az olyan csekély lesz, hogy a majdnem beálló túlproductiónál fogva a magyar borok óriási quantuma eladatlanul fog maradni, értékesítve nem lesz. Elhiszem, hogy némely helyen, a hol buzgó orgánumokra fog találni, a földmivelósügyi minisztériumnak sikerülni fog ilyen szövetkezeteket megcsinálni, de ez csak egy csepp a tengerben ahhoz képest, a mi majd az előálló bortermelés értékesítésének nehézségei tekintetében mutatkozni fog. Ismétlem tehát, a másik kérdés, a melyet, fájdalom, a földmivelósügyi minisztérium eddig bizonyos ridegséggel visszautasított, a borkereskedelem szervezése, nem szövetkezetek, hanem részvénytársaságok utján való egyesítése ós a magyar bor értékesítésének ilyen módon való keresztülvitele. Ez az egyetlen mód, a melynek utján el lehet érni azt az eredményt, a mely ma, a mint az előbb mondám, a gazdák elfogultsága és rövidlátása miatt egyrészt, a töke hiánya miatt másrészt el nem érethetett. Nem azt kell megtenni, hogy