Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.

Ülésnapok - 1901-24

A főrendiház XXJV. ülése. 95 is el kell órniök, de e mellett ne igyekezzék elnj^omni, ne igyekezzék háttérbe szorítani a felekezeti tevékenységet a tanügy téren. Én ugyhiszem, az államnak kötelessége őrködni a felett, Hogy a felekezeti tanintézetek mindenekelőtt ós első sorban a valódi hazafiúi érzelmek terjesztői és melegágyai legyenek és köteles őrködni a felett is, talán szigorúbban mint eddig történt, hogy a magyar nyelv tanítása, a magyar műveltség terjesztése körül teljesítsék a felekezetek azt a kötelességüket, a melyre őket törvény kötelezi, de azután azon felekezeti intézetekkel szemben, a melyek e kettős kritériumnak megfelelnek, igenis segitőleg, buzditólag, istápolólag lépjen fel az állam és igyekezzék oda juttatni a felekezeteket, hogy a magok tanügyi intézeteit korszerű színvonalon tarthassák fenn. {Helyeslés.) Eminens érdeke ez nemcsak a vallásfelekezeteknek, de magának az államnak is, mert szorosan állami szempontból sem volna közönyös dolog az, hogy a magyar társadalomnak azon szóles rétegei, a melyek felekezeti tanintézetekben nyerik nevelésüket, egy inferioris culturában részesüljenek. Ily viszonyok között tehát a fizetésrendezós azon része, a mely az állami iskolák tanitói ós tanári karának fizetésével foglalkozik, nagyon természetesen visszahat a felekezeti tanintézetek helyzetére és azon kötelezettséget rója az államra is, hogy a.maga részéről is segítségére jöjjön a felekezeteknek és igyekezzék őket azon helyzetbe juttatni, hogy lépést tarthassanak e téren az állami intézetekkel. Vagyis, méltóságos főrendek, a kinevezett tisztviselők fizetésének rendezése egyfelől kiegészítendő a vármegyei tiszviselők s a községi és körjegyzők fizetésének megfelelő rendezésével, másrészről szükségszerű corollariumát és kíséretét kell hogy képezzék e fizetésrendezésnek olyan intézkedések is, melyek a felekezetekre nézve lehetővé teszik azt, hogy saját tanintézeteiknél ők is lépést tarthassanak az állami tanintézetekkel. Itt tehát egy ma még bizonytalan, de mindenesetre nagy dimensióju újabb szükséglet áll elő, a melylyel szemben felelősségünk tudata nem engedné meg nekünk azt, hogy a törvényhozást arra kérjük, hogy ugrást tegyen a sötétbe az által, hogy bárminő irányban elhatározza magát, mielőtt tisztán nem látja ezen egész reformnak, az egész vonalon végrehajtva, összes pénzügyi következményeit. (Helyeslés.) Í3ürgős feladatnak fogjuk tehát tekinteni, hogy mentől előbb megállapítsuk legalább főbb körvonalaiban ezen most általam emiitett további intézkedések pénzügyi következményeit és csak ha ezt megtettük, csak ha ez irányban a törvényhozást tájékoztattuk, csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy határozhassunk a tisztviselők fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat változatlan fentartása vagy némi revisiója iránt. Ismételve kérem, móltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy keserves kötelesség lesz a kormányra, nézve, hogy ennek a kérdésnek netalán megbolygatásához nyúljon hozzá. Hiszen tényleg minden emberi érzés a mellett szólana, hogy azon tisztviselői köröket, a melyek már készpénznek vették ezt az előterjesztett törvényjavaslatát, lehetőleg meg ne bolygassuk, ezen várakozásukban lehetőleg kielégítsük. Meg is fogjuk tenni, hacsak lehetséges. Nem fogunk tovább menni, mint a meddig az állam pénzügyi egyensúlyának fentartása szempontjából feltétlenül szükséges; addig a határig azonban el kell mennünk, mert nem volnánk méltók arra a helyre, a melyet elfoglalunk, ha az állam ilyen parancsoló közérdekével