Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-24
94 A főrendiház XXIV. ülése. juttathassa, mert meg van győződve arról, hogy egy ország közszolgálata csak akkor nyugszik egészséges alapokon, ha a legsúlyosabb anyagi gondoktól mentesített, megelégedett tiszviselői kar szolgálatát biztosithatja számára. (Helyeslés jobb felöl) De méltóztassanak nekünk megengedni, ón azt hiszem, hogy e kórdós megoldásánál a szorosan vett állami tisztviselőknél, tudniillik a kinevezett tisztviselőknél meg nem állhatunk. Én már nagyon régóta igen nagy méltánytalanságot és igazságtalanságot látok abban, hogy tisztán azon körülmény, miszerint ez ország közszolgálatot teljesítő tisztviselőinek egy részét nem az államkormány nevezi ki, hanem vármegyéktől vagy községektől nyerik alkalmazásukat, mélyreható különbséget tesz ezen tisztviselői ágazat anyagi helyzetében ós viszonyaiban. Hiszen ezek a tisztviselők is állami ügyek elintézésével foglalkoznak, az ő hatáskörük is első sorban eminenter állami közszolgálat és pedig az állami közszolgálatnak oly része, a mely egyfelől rendkívül nagy felelősséggel jár, rendkívül nagy egyéni tulajdonokat igényel, a melynek a jobb vagy roszszabb megoldása másfelől rendkívül nag3>- sulylyal nehezedik a közönség érdeke szempontjából a mérlegbe. Mert hiszen természetes, nem közösös a közönségre nézve az, hogy minő tisztviselői kara van; de talán merném állítani, hogy a népre nézve egyenesen legfontosabb az, hogy minő a főszolgabirája és minő a jegyzője, ugy hogy az olyan politika, mely a vármegyei tisztviselők s a községi ós körjegyzők anyagi helyzetét lényegesen rosszabbá tenné, mint a megfelelő qualificatiójú ós hatáskörű kinevezett tisztviselők dotátiója: az ilyen politika nemcsak igazságtalan volna a közszolgálat ezen érdemes munkásaival szemben, de egyúttal sértené a nagyközönség érdekeit is. A kormány tehát azon az állásponton áll, hogy a szorosan vett állami tisztviselők fizetésrendezésével kapcsolatban megoldást igényel és pedig ezekkel egyenlőmórvű megoldást a vármegyei tisztviselők s a községi és körjegyzők fizetésének rendezése is. De van ezen kivül, méltóságos főrendek, még egy másik fontos ága a közszolgálatnak, a mely szintén nem kerülheti el figyelmünket. Értem a felekezeti tanügy szolgáit, tisztviselői karát. Tudom, hogy a közélet a közoktatásügy államosítását mintegy a liberalismus postulátumául állítja oda. Én nem tehetek róla, de én, különösen a mi viszonyaink között, soha a tanügy állomositásának híve nem voltam és sajátságosnak találtam mindig azt a törekvést, a mely épen minálunk a társadalmat a tevékenységnek azon egy mezejéről akarná leszorítani, a hol tagadhatatlanul nagy melegséggel, nagy buzgalommal, nagy odaadással ós érdeklődéssel lépett a társadalom az öntevékenység terére s ott szép és fényes eredményeket is mutatott fel. (Helyeslés.) Altalános a panasz, hogy mindent azállamtól várunk; általános apanasz, hogy az öntevékenység, a társadalmi szabad factorok eljárása sehol nem jön segítségére az államnak. És mikor itt van egv virágzó intézmény, a melynek évszázados múltja van, a a melyhez az országnak, azt hiszem, minden vallásfelekezete hévvel ragaszkodik, akkor nem tudnánk okosabbat tenni, mint confiskálni ezt is az állam számára? Ily körülmények között a kormány álláspontja az, hogy a tanügy terén az állam feladatát első sorban abban keresi, hogy igenis állítson fel ott, a hol ez szükséges, állami tanintézeteket is, eg}d:elől azért, hogy betöltse ezáltal azokat a hézagokat, a melyek mutatkoznak, másfelől azért is, hogy mintegy felállítsa a culturának azon typusait, azon mintáit, a 1 melyeket a felekezeti tanintézeteknek