Főrendiházi napló, 1901. II. kötet • 1902. október 8–1904. április 25.
Ülésnapok - 1901-24
A főrendiház XXIV. ülóse. m vétlenül lefolyt utolsó esztendők előtt. Mert mig a zárszámadási eredménj^ek szerint az adók és illetékek pénzügyi eredményében 1895—1897-ig évenként 11 millió korona emelkedés mutatkozott, addig ez az összeg 1897—1899-ig 8 és fél millióra, 1899—1901 ig 1 ós fél millió koronára szállott alá. További zárszámadási adatok nincsenek rendelkezésemre, de ha felveszszük azt, hogy az a közgazdasági stagnatio, mely ezt az eredményt előidézte, fájdalom, legalább is nem javult az utolsó időszakban, és hozzáveszszük a legutóbbi politikai eseményeknek is káros visszahatását az ország gazdasági állapotára, bizonyára el lehetünk készülve arra, hogy 1901 óta nem vált a helyzetnek ez a képe örvendetesebbó. Ezzel szemben az állam rendes kiadásai minden téren feltartóztathatatlanul, mondhatni, elemi erővel emelkedtek tovább. Évről-évre 8—10 millió korona emelkedés mutatkozott a költségvetésnek kizárólag állami természetű kiadásainál, ha az üzemtermészetű kiadásokat a költségvetésből elimináljuk. Ha hozzáveszszük azt, a mire ezek az adatok ki nem terjeszkednek, az üzem egy részénél mutatkozó tetemes visszaesést, nem lephet meg az, hogy költségvetésünk rendes kezelésében tetemes visszaesés mutatkozik. A költségvetés rendes kezelésében a zárszámadásilag kimutatott fölösleg még 1898-ban 128 millió korona volt, 1900-ban 101 millió, 1901-ben 81 millió korona. Méltóságos főrendek! Itt egy lejtőre jutottunk, és e lejtőn mentől előbb meg kell állni. Hogy itt megállhassunk, ahhoz mindenekelőtt szükséges az egész társadalom ós közélet minden factorának támogatása. Fel kell emelkednie az egész társadalomnak annak a tudatára, hogy ha folyton és folyvást minden téren ujabb meg ujabb igényekkel lépünk az állam elé, ez végre is olyan óriási pénzügyi calamitásokban fogja megbőszülni magát, a melyek tehetetlenségre kárhoztatják és elemi erővel ujabb erőfeszítésekre, ujabb áldozatokra fogják szorítani az államot De különös erővel nehezedik ez mireánk, a kik ez ország kormányzatának felelősség melletti vezetésére vállalkoztunk. Nekünk első sorban eminens kötelességünk lesz az, hogy igyekezzünk megvalósítani az állami organismus egész vonalán a takarékosság szellemét, igyekezzünk egyszerűbb, kisebb, olcsóbb keretekkel szolgálni az állam közczéljait, mint a minő keretekbe lassacskán belementünk, igyekezzünk megállítani azt a terjeszkedést, a mely itt minden téren mutatkozik. Mert hiábavaló lesz a legnemesebb intentió, hiábavaló lesz bárminő egyéb üdvös politikai törekvés, az állam saját önsúlya alatt fog összeroskadni, ha ezen a téren megállj-t kiálltani nem tudunk. (Helyeslés.) Csakis egy következetes, öntudatos, kis és nagy dolgokban egyaránt gondos és óvatos takarókossági politika fogja az államot és a kormányt abba a helyzetbe juttatni, hogy megoldhassa azon küszöbön álló nagy feladatokat, a melyek ujabb jelentékeny teher-többletet jelentenek az államháztartásra nézve. Ezek között első helyen áll, méltóságos főrendek, a tiszviselők fizetésének rendezése. (Halljuk! Halljuk.') A képviselőház asztalán fekszik egy törvényjavaslat, a mely a kinevezett állami tisztviselőkre nézve igen jelentékeny módon igyekszik ezt a kérdést megoldani. Én nagyon kérem a méltóságos főrendeket de nagyon kérem az ország tisztviselői karát is, legyenek meggyőződve, hogy ennek a kérdésnek fontos és sürgős voltáról e kormány minden tagja meg van győződve, e kormány minden tagját áthatja a vágy, hogy az ország tisztviselői karát mentől jobb helyzetbe
