Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-6

g(j A főrendiház VI. ülése. venni azokat az egymásután bekövetkezett intézkedéseket, a melvek a megyétől elvonták mindazt, a mi a közórdekeltséget felkelteni képes volt. Lassanként szokássá vált, hogy nemcsak a törvények, hanem a központi kormány rendeletei is mind mélyebben beleavatkozzanak a megyei ügyek intézésébe és igy azon elemek is, a melyek ügyeik intézését, jogaik védelmét a megyében keresték volna, lassanként elidegenkedtek a megyétől. Manapság szomorú dolog egy megyei ülésen rósztvenni, mert ott a hivatalos közegeken, a községi jegyzőkön és birákon és néhány lelkes emberen kivi'il ugyancsak kevés életerőt lehet lelni. Ma a megyét nem a megye, hanem a megyének hivatalnokai képviselik. A megye élén pedig ott áll a legfőbb contrőle, a központnak közege: a főispán, a ki bizonyos, hogy törvényeink értelmében nagyhatalmat gyakorol, hanem a tapasztalás azt a véleményt érlelte meg, hogy a főispánok már nem azon szempontból választattak meg, mert a megyei ügyek intézésére megtermett férfiak, hanem mert akár a magok összeköttetései, akár a magok egyéni tulajdonainál fogva a központi kormány és párt politikai érdekeinek, a választási érdekeknek hatályos előmozdítói. Ebből a szempontból lesznek, ezen szempontból ejtetnek el és a megye ügyéinek rendezése megy a maga útján a nélkül, hogy kellő ellenőrzésnek örvendene. Ebből erednek a ' pénztári kezelés hiányai is. Ezek azutántermószetesenidőről-időre megdöbbentő jelenségekre vezetnek, közfelháborodást keltenek ós az ügyek rendezését szükségessé teszik. De mikor azután a. rendezés ugyana.zon útnak a. folytatása, a mely ezt a gyászos állapotot előidézte, a mikor nem a megyét akarjuk új életre kelteni, a midőn nem egy modern, nem a mostani viszonyoknak ós feladatoknak megoldásáraalkalmas, nem a mostam érdekkörök képviseletére hivatott, nem a valóságos megyei, gazdasági és szociális kérdések elintézésére alkalmas megyét igyekezünk megteremteni, hanem attól a megyétől még mindig egy-egy functiot veszünk el: akkor nem látom, hogy azon az úton haladnánk, a melyet e tekintetben részemről kívánatosnak tartanék. Nevezetesen a pénztári kezelésre nézve igaz, hogy a megyei pénztári kezelésnél hiányok észlelhetők, a me lyek nagyon érezhetők és feltűnnek, mert közelről érintenek és érdekelnek mindenkit ós mert ha azok, napvilágot látnak, más pénztári kezelésre megnyugvással tekint a közvélemény, hogy ott mindezek milyen rendben vannak ; azt azután ritkán tudja meg a közvélemény, csakúgy héba-hóba holmi alapról, vagy alapítványról értesülünk, hogy annak tőkéje nincsen többé ott, hog3

T azt már reconstruálni kell. A többire nézve is hébehóba hallunk valamit, hogy ez vagy az a közpénztár valamelyik pénzintézet által veszteséget szenvedett. Dehát itt nem az a kérdés. A kérdés az, hog}^ nagyon könnyű a megyei pénztárt most bajaiból kigyógyítani az által, hogy központi kezelésbe veszszük, mert egy nem létező dolognak nem lesznek többé bajai; hanem vájjon ez a lépés nem ismét egy lépés-e központosító irányban, nem ujabb lépés-e a megyékben, a vidéken, az ország testében élő életnek lelohasztására, azt nem tudom, mert vájjon képzelhető-e a municipialis élet a nélkül, ha annak pénztára legyen? Vájjon az a pénztár nem fog-e megszűnni megyei municipalis pénztár lenni, ha azt a központ közegei kezelik? Ha kezelésében csak a kormányrendeletek által megszabott korlátok között szabad az intézkedés, hogyha az egész csak arra való, hogy ujabb adókat ós pótadókat vessen ki a vármegye és képtelen ezeknek jövedelmeit kezelni, hogyha azt látjuk, hogy a központban a nisus is inkább arra van irányítva, nemhogy ezen