Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.
Ülésnapok - 1901-6
A főrendiház VI. ülése. r>9 Elnök: Ha nincs észrevétel, határozatkép kimondom, hogy a méltóságos főrendek a ministeri jelentéseket tudomásul veszik, a képviselőház határozatához hozzájárulnak ós azt ekképen országos határozat erejére emelik, a miről a képviselőház értesíttetni fog. Következik a főrendiház közjogi ós törvénykezési bizottságának jelentése »a vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátásáról* szóló törvényjavaslat tárgyában. Gáll József jegyző (olvassa a főrendiház liösjogi és törvénykeaési bizottságánál" »a vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátásáról* szóló törvényjavaslat tárgyában beadott jelentését). Elnök: Kivan valaki átalánosságban a törvényjavaslathoz hozzászólani ? Zichy Nándor gróf: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek ! Nem kívánom a méltóságos főrendeknek és a minister uraknak türelmét ebben a kérdésben a szükségesen túl is igenjébe venni. Két különböző szempont bir ezen rövidségre. Az egyik az, hogy amúgy is tudom, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogj^ felszólalásommal a törvényjavaslaton bármilyen változtatást eszközölhessek ; a másik pedig az, hogy azokat a megjegyzéseket, a miket a részletekre és nézetem kellő ismertetésére nézve tehetnék, időnk megkimélésével a nyilvánosság utján is megtehetem. De álláspontom jelzését ez alkalommal mégis szükségesnek tartom azon tekintetből, hogy mint ezen főrendiháznak tagja azt, a mit a törvényhozás és a közigazgatás irányzatára nézve helyesnek gondolok óshelyesnek tekintek, ezen a helyen is, habár nagy rövidséggel jelezni kötelességem. Én elismerem azt, hogy a megyei ügyek, különösen pedig a pénztári ügyek kezelése minden téren és igy kiválólag az árvaügyekben sok részben, hogy lehetőleg a legszelídebb kifejezéssel éljek, ki nem elégítő és a magánosokra a nagyközönségre nézve gyakran sérelmes ós káros. Ezen állapoton segíteni üdvös lehet ós szükséges is. Hogyha azonban azt kutatom, hogy miből ered ez az állapot ós mit jelez ez a szükség, ennek a helyzetnek mostohasága, akkor lehetetlen ki nem mondanom azt, hogy ez bizony annak az állapotnak a következménye, a melyben a megyei hatóságok évtizedeken át sínylődnek. Úgyszólván a maga végnapjait élő és végelgyöngülósben szenvedő vármegye nem birja többé azon életerőt, a mely az ügyek kellő vezetésére és elintézésére szükséges. Hogy egy ilyen állapotot ennyi ideig fenn lehetett tartani, hogy ezt a kórállapotot évtizedeken át az állam és a nemzet testén fenn lehetett hagyni, az szerintem nagyon sajnos és ezért a felelősség azokat illeti, a kiknek a megyei intézmény kellő szervezése által ezeket az állapotokat megelőzni hivatásuk lett volna. A mondottakból azonban ne méltóztassanak azt következtetni, mintha én az autonóm testületeknek vagy hogy magyar szót használjak, a vármegyének ellensége volnék. Ellenkezőleg, ón annak az iránynak vagyok ellene, a mely mindent központosít, a mely az összes felelősséget ós terhet az államra ruházza, a mely a központból szabja az életerőt, de megöli az öntudatot, megöli az emberi természetben rejlő azt az ösztönt, hogy a magáéval azon a téren is törődjék, mert a közügyek intézését nem lehet olyannak tekinteni, a melyről egyedül a messze központ hivatott gondoskodni. Megöli ez a szükséges lelkierőt, az öntudatot és a társadalmi kötelességek teljesítésének ösztönét az emberben, a mely nélkül, ha még oly magasan is áll az a központi providentia, az ügyek üdvös intézését, a nemzeti öntudatot, a közöntudatot az életet és a tevékenységet a nemzetben fentartani nem lehet. Méltóztassanak csak figyelembe 8*
