Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-5

A főrendiház V. ülése. 39 azután jönnek a rendkívüli hitelek, hogy fólesztendeig vagy legalább kéthárom hónapig húzzuk így-úgy, hogy .rnire a budget megszavaztatik, az már nem budget, mert egészen más viszonyok vannak. Ez tehát a budgetaris kormányzatnak a hanyatlására vezet. Azt is tudom, hogy a pónzügyminister úrnak ós a ministerelnök úrnak, mint a többség embereinek, a mit e részben tesznek, azt úgy is megszavazza a többség; de nem fogadom el az indemnitási javaslatot azért, mert nekünk nem az a feladatunk, hogy csak hozzájáruljunk ahhoz, a mit a többség úgy is megszavazna, hanem nekünk, a főrendeknek az a. feladatunk, hogy vigyázzunk arra, hogy az történjék, a mit a törvény megszab és követel. A törvény- pedig azt követeli, hogy az országgyűlés berekesztése előtt a budget is meglegyen, a zárszámadások is tárgyaltathassanak ós a jövő országgyűlési cyclus rendes budgetaris tárgj^alásokban haladhasson tovább. Hosszadalmasságomért kegyes elnézéseket kérve, ezzel beszédemet befejeztem. Elnök: Kivan valaki átalánossá.gban hozzá szólani ? Ernuszt Kelemen: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Távol volt tőlem, hogy a méltóságos főrendeknek becses figyelmét igénybe vegyem. Távol volt ez tőlem annyival is inkább, mert a mennyire tudom, a méltóságos főrendek az indemnitásról szóló törvényjavaslatot, legalább az évek egész során át, sohasem tették vita tárgyává, hanem mindenkor megszavazták. Meglepett tehát, midőn ő excellentiája nemcsak hogy felszólalt, de egyenesen megtagadta a törvényjavaslat elfogadását. Hogy felszólalt, azt értem, hisz jogát gyakorolta. Értem azt is, hogy kifejezést akart adni úgy politikai iránj'ának. mint mindazok feletti érzelmeinek, a miket meggyőződése szerint sérelmeseknek tart. De meglepett az, hogy politikai iránya, abban cuhninál, hogy a törvényjavaslatot megtagadja. Ez annál inkább lepett meg, mert hiszen ezzel a további alkotmányos kormányzás lehetőségót akarja megtagadni. Ez pedig alkotmányos pártnak politikai iránya sohasem lehet. Én legalább mindenkor első kötelességemnek tartom az alkotmányos kormányzás lehetőségét biztosítani. És ezt itt annál inkább kifejezhetem, mert e felfogás helyességét a nagyméltóságú főrendek néhány óv előtt fényesen igazolták, a midőn az országlási viszonv'ok oly sajnos körülmények közé jutottak, hogy az alkotmányos kormányzás megakadt. Mi történt akkor? Ezen nagyméltóságú ház együk ülésén már arra volt hajlandó, hogy minden eszközt megragadjon a végből, hogy az alkotmányos helyzet ismét hebyreállittassék; hogy ő Felségéhez, legkegyelmesebb urunkhoz is forduljanak, hogy atyai bölcseségével ismét a régi kerékvágásba zökkentse a felbomlott viszonyokat. Nem vagyok bizonyos a felől, hogy ő nagyméltósága azon az ülésen jelen volt-e, de ismerve buzgóságát, a melylyel minden ülésen rósZt szokott venni, äzt hiszem, feltehetem, hogy jelen volt akkor, a midőn e háznak minden tagja azon buzgólkodott, hogy a törvényes helyzet helyreállíttassák és a midőn egyikünk-másikunk csak azon kórdós tekintetében tért el, hogy ez mily formában történjék. Engem tehát igen meglepett, hogy ő nagyméltósága, politikai irányának kifejezéseként, azt méltóztatott mondani, hogy hajlandó megakasztani azt, a, mit, mint ez államnak egyik alkotmányosan érző tagja, maga is okvetlenül szükségesnek és nélkülözhetetlennek tartott. Csak ezért szólaltam fel, mert nem akartam, hogy ez itt a főrendiházban megjegyzés nélkül hangozzék el. Hiszen épen ő excellentiája hivatkozott arra, hog}^ mi a főrendi-