Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-4

A főrendiház IV. ülése. 25 Azt óhajtom én is, hogy szerződhessünk körülöttünk levő minden nagy állammal, mint külön nagy gazdasági testekkel, a melyekkel nekünk gazdasági érintkezéseink vannak, számosak és fontosak és adja Isten, hogy legyenek mentől számosabbak és mennél fontosabbak, mert csak a fejlődő gazdasági élet megy a határokon túl, csak a virágzó gazdasági élet az, a mely a szomszédokkal való érintkezésben élővé teszi azt a folyamatot, a mely a gazdasági életben ma már a modern találmányok, a gazdasági élet modern fejlődése és modern organismusa mellett isoláltan a határszélen meg nem maradhat. De hát, kérem, ehhez kettő kell: nemcsak a mi akaratunk, hogy szerződni törekedjünk és akarjunk, de másoknak is át kell hatva lenni az akarattól, hogy velünk szerződjenek. Rajtunk nem fog múlni semmi körülmények közt, de figyelmeztetem t. barátomat, hogy az Európában ma divatos áramlat a vámpolitika terén — ós hosszabb évtizedek óta — egészen más irányban fejlődött ki. Én is fájlalom ezt, én sem helyeslem, mert habár bizonyos védelmet jogosultnak tartok — és most absolute csak védekezésről van szó, mert én is a maga nagy vonásaiban és czéljaiban s a maga okszerű óvatos, okos kifejlődésében, a szabad kereskedés embere vagyok; de ha Európa ma más hajóban evez és más irányban úszik, mi egyes-egyedül magunk fel nem tartóztathatjuk. Hanem kettőre kell törekednünk. Először arra, hogy rajtunk ne múljék, másodszor pedig arra, hogy az adott helyzetből a következtetéseket levonjuk és védjük magunkat ugy, a hogy tudjuk, ha már nem lehet változtatni az európai nagy vámpolitikán. (Helyeslés.) Tisztelt barátom óva inti a kormányt, a méltóságos főrendeket és a nemzetet, hogy a nagy áldozatokkal Főrendiházi napló. 1901-1906. I. kötet. és erőfeszítéssel létesített egyensúlyt a háztartásban megzavarni ne engedjük ós az investitiok tételénél okszerűen, okosan járjunk el. Bölcs ós aranyszavak, a melyeket egytől egyig aláírok és pedig viszonzásául annak a, kifejezésével, hogy bennünk is ez a törekvés ez az erős nézet, ez a hitvallás él. Nekem talán elhiheti t. barátom, nekem, a ki ezelőtt — fájdalom, már régen volt — igen nehéz, igen ominosus, válságos időben vittem az ország pénzügyeit, a kinek meg kellett küzködnöm azzal az ijesztő, azzal az egész országot ólomsúbylyal terhelő nagy kérdéssel, hogy a fiatal Magyarország, a mely csak hét évvel előzőleg lépett a maga önállóságának ós szabadságának útj mely akkor rohamos erőfeszítésekkel kellett, hogy századok mulasztásait pótolja és botlásokat is követett el pénzügyi téren, a rohamos fejlődéssel sem gazdasági, sem pénzügyi ereje lépést nem tarthatván, helyzete szorulttá lett, hogy az a fiatal Magyarország megállhasson pénzügyileg ós pénzügyi összerogyással ne veszélyeztesse egész államiságát. A ki azokban a nehéz időkben működött, mikor ez az ország majdnem az insolventia előtt állott, melyből az egész országnak, minden tónj'ezőnek vállvetett munkássága ós erőfeszítése segítségével a kormányok — kezdve azon, a melynek ón tagja, voltam s az utána jövők mind — erős ós nagy elhatározásokkal kivezették az országot : a ki ennyire érzi, hogy minő feladat volt az és milyen erőfeszítésbe került : az ezt a nagy kincset féltékenyen fogja őrizni, mint fejlődésünknek, consolidatiónknak, sőt állami existentiánknak alapfeltételét. (Helyeslés.) Azt vallom és mondom, hogy semmit sem szabad tenni, a mi a háztartartás egyensúlyát megzavarja, a mi az országot a pénzügyi rendezettségnek mai, hála Isten, nyugodt és biztos alapjaiból letaszítaná, bizonytalan és veszélyes helyzetekbe sodorná. i