Főrendiházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–1902. június 20.

Ülésnapok - 1901-4

18 A főrendiház IV. ülése. az ember odáig, a hol sem megállni, sem tovább lépni nem lehet ós a hol a bukás következik be. Ezt az egyházpolitikára vonatkozólag. Bizony, uraim, én szerintem kár volt ezt cselekedni. Nagyon hajlandó vagyok hinni, hogy idáig talán nem is akartak menni. De ón nagyon kívánatosnak tartanám — részemről kötelességemnek tartom kívánni és követelni, hogy adják meg a vallásos bókét az országnak, mert a mint mondottam, azt a nyugtalanságot nem én és néhány barátom — hiszen szegény ember vagyok ón ahhoz, mit tud csinálni egy ember egy országban! — hanem azok csinálták, a kik ezeket a törvényeket hozták ós alkalmazták. Az alkalmazásban van aztán hébehóba egy bizonyos jóakarat is. Épen azért mondom, nem olyan rosszak az emberek, a minő veszedelmesek és rosszak az elvek, a melyeket elfogultságukban szolgálnak. Az emberi természetben van, hogy nem tud feb emelkedni arra a magaslatra, hogy örök igazságokat képezzen magának. Változnak azok az emberi nézetek ós felfogások. Azért olyan nagyon szükséges, hogy bizonyos kérdésekben azután ez a versatilis elme, ez az ideig-óráig órvónyesitendő dolgokban igen hasznos törvényhozási ós állami legfőbb hatóság arra a térre át ne menjen, a melyen maradandó, szilárd alapokon kell állnia. Éppen arról szóltam, hogy vannak kérdések, a melyek nem ilyen magas szempontból itélendők meg. Ilyenek azok a kérdések, a melyek a mi gazdasági fejlődésünket ós ennek az országnak gazdasági, vagyoni állapotát érdeklik. Nem uj az az álláspont sem, a melyet ebben a kórdósben elfoglaltam. Mindig azt tartottam magam előtt, ab ovo azt vitattam, hogy adósságból kezdünk élni, adósságból él a nemzet, adósságból űz nagyzási politikát, de végtére is annak az egész épületnek nincs szilárd alapja, egy fergeteg elrontja, összedönti. Nem gondoztuk különben — és ezt folytonosan kívántam — a földmíves, a kis gazda érdekeit sem a törvényhozás, sem pedig a socialis rendezkedós fcerón. Igaz, nem kell mindent az államnak megcselekednie. Sokat a társadalomnak kell tennie, de ezt a két érdeket nem szabad úgy elválasztani, hogj^: te társadalom cselekedjél és én nem segítek rajtad, nem tanácsolok neked, idegen vagy előttem; viszont a társadalom nem mondhatj államnak : te pedig cselekedjél a magad körében. Bizony főleg egy alkotmányos ós parlamentáris államban az a két érdek nagyon közel áll egymáshoz ós a képviselet mindkettőnek képviselete. így történt az, hogy bizony mindazon majd bankóczódulákban, majd meg aranyaspiratio alakjában beözönlő idegen tőke áldásai közt a szegény nép sok helyütt elzüllött, sok helyütt elszegényedett, sok helyütt birtoka a végletéig eldarabolódott, annak osztály osságáról, családi viszonyainak a vagyoni dolgokban való érvényesüléséről, ennek mikéntjéről, ennek ápolásáról nem gondoskodtunk. Pedig a példa előttünk van, mert hiszen túl a Lajthán mennyit foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel ! És szerintem a miniszterelnök, a miniszter urak, a kik hivatásszerűleg foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, tudhatták ós tudták, hogy a mi helyzetünk nemcsak nem örvendetes, hanem miután 30 esztendeig idegen vagyonból éltünk, ezen az ösvényen tovább nem haladhatunk. Tudhatnák, hogy most magunk erejéből kellene élnünk és az az erő nagyrészt épen azon felhívások következtében, melyeket a tőke könnyű szerzése előidézett, nagyrészt kimerült, mert hiszen az államot tömérdek adósság terheli; de adósság terheli a municipiumokat, a községeket és édes magunkat is leg-nagyobbrészt, a szegény embert pedig