Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-74

LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 35 1889: VI. törvényczikk 14., valamint az 1890: V. törvényczikk 'ó. §-a rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és haditengerészet, valamint a hon­védség számára megállapított ujonczjutaíék meny­nyiségének az 1901. év végéig való fentartása tár­gyában benyújtott törvényjavaslat. Ugy hiszem, méltóságos főrendek, az utóbb felolvasott tör­vényjavaslat az, a melyet előbb kell tárgyalni és csak ezután tárgyalható az ujonczjutaíék meg­ajánlása. Először kell az ujonczjutaíék mennyi­ségét a törvényben megállapítani és csak azután következik az a törvény, a melyben az ujoncz­jutaíék megajánltatik, megszavaztatik. így volt ez a mull évben is, igy kívánja a dolog ter­mészete is, azért azt tartom, hogy ez idő szerint is ez volna a helyes. Különben, méltóságos fő­rendek, ha abba bele méltóztatnak egyezni, hogy az egymással igen rokon két törvényjavaslatra vonatkozóiagakár az ujonczjutaíék megajánlásá­nál, akár az 1889: VI. törvényczikk 14. §-a tartal­mának meghosszabbításáról szóló törvényjavas­lat tárgyalásánál mondhassam el igénytelen észrevételeimet és fejthessem ki röviden néze­teimet, végre ebben a napirendben is meg lehet nyugodni, hanem annak jelzését, hogy ez sze­rintem nem felel meg a dolgok természetes egymásutánjának, mégis kötelességemnek tar­tottam, annyival inkább, a mennyiben utalhatok a legutóbbi hasonló tárgyalás analógiájára is. Ez évi január 20-án tárgyalt a főrendiház ehhez hasonló két törvényjavaslatot; akkor is először tárgyalta azt a törvényjavaslatot, a mely az ujoncz­jutaíék mennyiségét állapitottameg és csak azután azt, a hol az igy megállapított ujonczjutaíék 1 évre való megajánlásának megszavazásáról volt szó. Ajánlom még egyszer a méltóságos főren­dek figyelmébe, hogy méltóztassanak a napiren­det igy módosítani. Elnök: Ha jól értettem a méltóságos főren­det, ő azt kívánja, hogy az 1889 : VI, törvény­czikk 14., valamint az 1890 : V. törvényczikk 3. §-a rendelkezésének, illetőleg a közös hadsereg és a hadi tengerészet, valamint a honvédség szá­mára megállapított ujonczjutaíék mennyiségének az 1901. év végéig való fentartása tárgyában be­adott törvényjavaslatot illetné meg az elsőbbség... Prónay Dezső b.: Igen! Azt illetné meg az elsőbbség! Elnök: ... és azután következnék az 1901. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Én azt hiszem, méltó­ságos főrendek, hogy a kivánság teljesítése ellen semmiféle akadály nem forog fenn. (Helyeslés.) Méltóztatnak tehát megengedni, hogy elő­ször ez az előbb emiitett törvényjavaslat tár­gyaltassék. Latinovits János jegyző (olvassa a fő­rendiház közjogi és törvénykezési bizottságának jelen­tését az 1889 : VI. törvényczikk lé., valamint az 1890 : V. törvényczikk 3. §-a rendelkezésének, ille­tőleg a közös hadsereg és hadi tengerészet, valamint a honvédség számára megállapított ujonczjutaíék mennyiségének az 1901. év végéig való fentartása tárgyában benyújtott törvényjavaslatról.) Elnök: Kiván-e valaki átalánosságban a törvényjavaslathoz hozzászólani? Latinovits János jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú főren­dek ! Még egy év sem telt el azóta, mióta a fő­rendiházban az imént felolvasott czímű törvény­javaslatnak tárgyalása állott napirenden. Még egy év sem telt el azóta, a helyzet lényegesen nem változott, a változás tulajdonképen csak abból állt, hogy nem sikerült Ausztriában helyre­állítani az alkotmányos tényezőknek azt a ren­des működését, a mely lehetővé tette volna, hogy a véderőröl szóló 1889: VI. törvényczikk 14. §-ának hatálya meghosszabbíttassák, illetőleg az annak megfelelő, azzal kapcsolatban álló intézkedések újra a törvényhozás útján szabályoztassanak. T. ház! A mai napon az úgynevezett indémnytasi törvényjavaslat tárgyalásánál ő nagy­méltósága, a mínistereínök úr utalt arra, hogy a bizalmi kérdés a kormánynyaí szemben bár­mily alkalommal felvethető, a bizalomnak vagy bizalmatlanságnak bármely alkalommal kifejezés adható. Nagyméltóságú főrendek! Én ezen tör­vényjavaslat tárgyalását tartom arra alkalmas­nak, hogy a kormány átalános politikájával szemben bizalmam hiányának adjak kifejezést, a mennyiben a kormánynak közjogi kérdések­ben különösen Magyarországnak Ausztriával szemben fennálló viszonya, illetőleg a közjogi kérdésekben követett politikája az, a rnelylyel szemben bizalommal nem viseltethetem. Tudom

Next

/
Oldalképek
Tartalom