Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.

Ülésnapok - 1896-76

104 LXXV1. ORSZÁGOS ÜLÉS. a beszállásolási törvények végrehajtási uta­sítása 19. mellékletének módositásáról, az 1899. évben eladott állami javakról, az 1901. évben eladásra szánt állami ja­vakról, a kisgarami állami zománcz-gyártelep el­adásáról. Ezenkívül beérkeztek még a képviselőháztól az Erzsébet-nőiskola számára szerzendö telekről, a tanítói nyugdíj- és gyámalap 1899. évi állapotáról, valamint az 1894: XXVIII. törvényczikk alapján létesített országos nyugdíj- és gyám­intézet 1899. évi állapotáról, a függő államadósság 1901. évi kezelési költségeinek előirányzatáról és az állandó országház építésének az 1899. évben történt előhaladásáról szóló jelentésekre hozott képviselőházi határozatok. A törvényjavaslatok ép úgy, mint a jelen­tések, az illető bizottságokhoz utasíttattak: a bizottságok azokat letárgyalták, a bizottságok jelentései kinyomattak, szétosztattak és a mai ülésre nyilvános tárgyalás czéljából napirendre tűzettek. Következnek most már az igazoló bizottság jelentései. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a főrendiház igazoló bizottságának Nálió Sándor gr. örökös főrendiházi tagsági jogosultságának elismeré­sét és királyi levelének kieszködését szorgalmazó kér­vényéről szóló jelentését). Elnök: Nincs kifogás vagy észrevétel a je­lentéssel szemben? Ha nincs, kimondom, hogy a méltóságos főrendek a jelentés tartalmát tudomásul veszik és az annak értelmében történendő intézkedés­hez hozzájárulnak. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a főrendiház igazoló bizottságának a főrendek jegyzé­kének folytatólagos kiigazításáról szóló jelentését). Elnök: Nincs észrevétel, méltóságos főren­dek ? Észrevétel nem lévén, határozatképen ki­mondom, hogy strausenburgi Arz Albertnek, az er­délyi ágostai hitvallású evangélikus egyház fel­ügyelőjének, valamint Lechner Ágost élethosszig­lan kinevezett főrendiházi tagnak neve, elhalálozás folytán a főrendiházi tagok sorából töröltetett, továbbá Vértessy Sándor, a budapesti kir. Ítélő­tábla elnöke, ő Felsége által ezen állásától leg­kegyelmesebben felmentetvén, neve a főrendi jegyzékből szintén töröltetett. Pongrácz Frigyes gróf örökösjogú főrendi­házi tag részére kiállított királyi levél kézbesí­tésének megtörténtét, úgyszintén Széchényi Pál gróf királyi levelének a nyilvántartási jegyzékbe való felvételét tudomásul veszi a méltóságos fő­rendiház. Végül dr. Takács Menyhértnek jászói pré­posttá és főapáttá történt legkegyelmesebb ki­neveztetése folytán, nevét a főrendi jegyzékbe beigtatni rendeli. Következik az igazoló bizottság jelentése Csáky Vidor gróf kérvénye tárgyában, melyben szünetelő örökös főrendiházi tagsági joga fel­éledésének elismeréseért és királyi levelének ki­eszközléseért folyamodott, Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, kimondom, hogy a méltóságos főrendiház az igazoló bizott­ságjelentése és előterjesztése alapján Csáky Vidor gróf örökös főrendiházi tagsági jogának feléle­dését elismeri, az illetőnek nevét a jegyzékbe felvétetni rendeli azzal a kijelentéssel, hogy a törvény értelmében jogát csak a legközelebbi or­szággyűlési ülésszak kezdetétől fogja gyakorol­hatni. Mindezekről, a mik az igazoló bizottság jelentése alapján a méltóságos főrendek által elfogadtattak, a belügyminister úr elnöki úton értesíttetni fog. Következik a gazdasági bizottság jelentése a főrendiház kiadásairól és bevételeiről az 1901. évi február hó 1-től ugyané hó 28-ig vezetett számadás megvizsgálásáról. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jelentést). Elnök: Ha nincs észrevétel, határozatké­pen kimondom, hogy a méltóságos főrendek a főrendiház kiadásairól 1901. évi február 1-től február hó végéig terjedő számadásokra vonat­kozó felmentvényt, még pedig annak első ré­szére Szerencs János főtitkár úrnak, mint a ki

Next

/
Oldalképek
Tartalom