Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-59

m LIX, ORSZÁGOS ÜLÉS. mint anyagi előnyeiknek előmozdítására. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha az intelligensebb és isten kegyelméből vagyonosabb földbirtokos- és iparososztályban mintegy elsőfokú támaszukat, oltalmazójukat találhatják, mert ezek ismerik az orvoslandó bajoknak egész sorozatát közvetlenül és ezeknek kell képezniök az összekötő kapcsot közöttök és a nagy társadalmi factorok között. Akkor azután nem kell félnünk attól, hogy népünk azoknak a zsebmetsző agitátoroknak, úgynevezett népvezéreknek hálójába kerül és akkor nem fogják a politikai ügyekről és átalában az ország ügyeiről az ismeretekel ezeknek a félrevezető agitátoroknak a műhelyökben keresni és mindent ezektől az önző proletároktól várni, mert a mi népünk még jó és érzi is annak a szükségét, hogy vele foglalkozni kell. Ez különben is közös érdek, hogy ezen kölcsönös bizalomnak már kialvő szikráit feléleszszük, bármennyire iparkodnak ezt megakadályozni ezek az agitátorok, ezek a zsebmetsző proletárok. De, méltóságos főrendek, talán kissé túlidealisnak és túlelfogultnak méltóztatnak tartani, ha azt állítom, hogy a kormánynak és a társadalom összes rétegeinek mintegy erősen összeforrott lánczot kell képezniök és ezen erős láncz minden egyes lánczszemének hivatásából kifolyólag a reá eső mérték és munkakörben a haza, társadalom és — hangsúlyozom — saját családjuk iránti kötélességöket is pontosan teljesíteni. Akkor annak a sokszor emlegetett lvözépbirtokosságnak tönkrejutása sem fog oly ijesztő óriási mérveket ölteni, mint jelenleg és akkor nem fogják csakis a kormányban keresni az okát ennek a tönkrejutásnak. Mert, méltóságos főrendek, a kormány is nagyon jól tudja azt, mi is tudjuk mindannyian, hogy milyen fontos állami érdek épen a középosztálynak fentartása úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben. De nem kell keresnünk káros tényeket a latifundiumok létezésében sem, mert ezek az állam megszilárdítására szolgálnak és annak épen legerősebb factorai. És épen ezen megkötött birtokok szolgálnak gátul és akadályul azon sokszor hangoztatott veszedelemmel szemben, hogy megmaradjon magyar hazánk és magyar kézben maradhasson meg a drága magyar föld. Nem kell törni az egyházi vagyon ellen sem és nem kell pengetni a secularisatió húrjait sem, hanem igenis a hazaszeretet és tisztelet nyilvánuljon meg minden egyes honpolgár kebelében tettek által. Szerintem nagyon téves felfogás az, hogy mindent csak a kormánytól várjunk. Mert ha szabad egy hasonlattal élnem, olyan az, mint a hadsereg, annak is egész ténykedése és basisa nemcsak attól a tábornoki kartól függ, hanem függ az egész tisztikartól, sőt az intelligens legénységtől is. Épen úgy a kormány is csak úgy tud eredményt felmutatni az államnak erkölcsi, szellemi és anyagi fejlődése terén, hogy ha a társadalom vele mindenben-együttműködik. A kormány csináljon terveket és kezdeményezéseket, a társadalom pedig működjék közre ezen terveknek gyakorlati keresztülvitelében. Téves szerintem mindent csak a kormánytól várai, mintha az mindenttudő, mindenható testület volna. Meg kell nevezni annak hibáit, meg kell nevezni az orvoslandó bajokat és azután segítségére kell neki menni a bajok orvoslásának terén. Végül, méltóságos főrendek, méltóztassanak megengedni, hogyha nem is vagyok jogász ember, hogy mint gazda röviden érintsek egy tért, a mely épen bennünket földbirtokosokat nagyon is közelről érdekel. A magyar nemzet, méltóságos főrendek, jogásznemzet hírében áll és ezen jó hírnevünket úgy a múlt, valamint igazságügyünk jelenlegi vezetői is iparkodnak fentartani, a mennyiben egy szakot sem hagytak műveletlenül a jog terén. Daczára annak, a személyjog fejlődésével szemben azt látjuk, hogy a dologi jog fejlődése egy minket nagyon érdeklő téren, a telekkönyvi rendezés terén, némileg hátramaradt, Ugyanis az 1883. törvény a telekkönyvi tisztviselőktől megkívánja ugyan a középiskola négy osztályának elvégzését, ha jól tudom, és valami telekkönyvi vizsgának a letevését, a segédszemélyzettől pedig épen csak az irni és olvasni tudást kívánja meg és daczára ennek, az 1883. törvény és az azóta megjelent különféle ministeri rendeletekkel e téren még nem történt semmi és ez által oda jutottunk, hogy telekkönyvi intézményünk határozottan gyengül, lazul és megbízhatatlanná válik.