Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.
Ülésnapok - 1896-59
LIX. OESZÁGOS ÜLÉS. 79 lődésünket anyagi alap nélkül el nem képzelhetjük, épen azért azt tartom, mértékleteseknek kell lennünk követelésünkben, meg kell elégednünk egy lassú ütemű előrehaladással, szem előtt tartva az anyagi alapot; mit érne egyfelől nagyobb szabású dolgokat crealni, mikor egy csapással devalválnók mindannak értékét, ha szem elől tévesztenők az államháztartás egyensúlyának teljes megtartását. Kizökkenteni azt medréből nagyon könnyű, de annak visszaterelése annál nehezebb. Az előttünk fekvő költségvetésből is látjuk, hogy daczára annak, hogy a jelen kormány tagjait terheink szaporításával vádolni nem lehet, mégis túl kiadás mutatkozik. De viszont ha tekintetbe veszszük, hogy különösen az utóbbi időben mily nagy összegeket áldoztunk culturalis czélokra, culturalis üzemeink fejlesztésére, azonkivül különféle elemi csapásokból folyólag adóelengedésekre és hogy mennyit ostromolják azt a kormányt, például magántársulatok segélyezésére, akkor nem is kell bizalmatlankodnunk azzal a kis túlkiadással szemben; a pénzpiaczon úgyis nagy crisis volt és ujabb nagy actioval állunk szemben, mint például a telepítési kérdés megoldása, a tisztviselők fizetésének rendezése és a többi. Én fázom minden túlkiadástól, de mértékletes vagyok a követelésekkel, mert jól tudom, hogy a törvényhozás által elrendelt bármi természetű kiadások emelkedésével csak az állami üzemek jövedelme és az adófizetők erszénye érintetik. Azért azt tartom, hogy előbb az anyagi alapot, a financiális helyzetet kell mérlegelni és azután — a jelen divat szerint — egészen modernül azt a sok mindent követelni a kormánytól. De, méltóságos főrendek, nemcsak az államháztartás, hanem a vármegyei háztartásnak s a községi háztartásnak lucrativ helyzetét fentartani is elmellőzhetetlenül szükséges. Szükséges épen ma, mikor egészen gombaszerűleg előbukkannak más meg más czímen olyan megadóztatások, a melyek rémitő állapotokat teremtettek meg, a melyeken szerintem segitve lesz elsősorban a közigazgatási reformnak okszerű és a czélnak teljesen megfelelő megalkotásával. Vélem ezt annyival inkább, mert akkor, meg vagyok győződve, hogy majd a központokba is még többen fognak a hivatalos lépcsők segélyével feljutni olyanok, a kik a gyakorlati életből ismerik annak a legkisebb falucskának beléletét, annak legapróbb, legsanyarúbb szálait és akkor meg fognak szűnni azok a jó intentioból, de kissé túlidealis czélból eredő követelések, a melyek a gyakorlati életben még sem applicalhatók és csak felesleges kiadásokat okoznak és jobban megterhelik az amúgy is megterhelt költségvetést és tisztviselőinket. De a közigazgatás államosításától várom a különféle kiadásoknak egyenletesebben való megoszlását is, azon kivül várom azt, hogy a munka a munkaerők között személyszaporitás nélkül is jobban fog megoszolni. Mert a mellett én is vagyok, hogy a tisztviselőket, tekintve a megdrágult viszonyokat, határozottan jobban kell dotálni, de viszont az az is határozott meggyőződésein, hogy a személyzetet nem kell szaporítanunk, mert az teljesen elegendő, sót némely hivatalban még csökkenteni is lehetne a személyzetet. De, méltóságos főrendek, megtörténhetik ezen reformorvoslás is, megvalósulhat a telepítési kérdés is, lehet a kormány élén olyan férfiú, mint a jelenlegi, a ki nemcsak nagy tehetségű államférfiú, hanem egyúttal mezőgazdatársunk is; lehetnek mellette különféle jó szakministerek, végezhet a törvényhozás jő, bölcs munkát: határozott nézetem mégis az, hogy teljes eredmény csak úgy lehetséges, ha a társadalom is kiveszi magának directe és indirecte a részét a nagy munkából és mintegy feltétlen kiegészítő részét képezi az egész tényező kormányzó testületnek. Ezen nézetemnek bátor voltam már a múlt évben egy rövid felszólalásomban kifejezést adni, de ma még jobban, még erősebben meggyökerezett ez a határozott nézetem. Ezt röviden néhány szóval bátor vagyok a következőkben indokolni, Lakosságunknak túlnyomó részét kik képezik? A földmives nép, az egészen szegény sorsú kisiparosok, az úgynevezett zselléreknek, napszámosoknak óriási raja. Ez annyira ismert tény, hogy ezt statistikai adatokkal bizonyítani nem szükséges. De ebből mi következik? Az, hogy ezek főfigyelmet érdeklő felek, tehát velők szoros kapcsolatban keli lenni úgy erkölcsi,