Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-51

LI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 13 seggel elismerem — ezt az elméleti jogi álláspontot kellően kidomboritja. Azonban ez a törvényjavaslat valójában mégis egy nagyon sajátszerű tévedést tüntet elő, melyet én ahhoz hasonlíthatok csupán, mint a mikor a sokáig fogságban levő madár kalitkája kinyilik, és a madár azt mondja: hisz szabad vagyok, mert önként tovább is a kalitkában maradok. Van azonban e törvényjavaslatnak egy más, szerintem inkább alaki téves oldala. A jelenleg fennálló állapotokat tartja fenn ez a törvényjavaslat a viszonosság feltétele mellett. A viszonosság természetesen akkor lenne teljes, ha Ausztriában is hasonló törvény alkottatnék meg az összes alkotmány tényezők hozzájárulásával. Valami analóg mód lenne ez ahhoz, a mint annak idején az 1867 : XII. törvényczikk létrejött, a melynek formája nem szerződés — és lényegileg nem is szerződés — de mégis a viszonosság hallgatag feltétele mellett két önálló fél önálló rendezkedése. Érteném, ha ily módon tartanok fenn a közös vámterületet. Ámde alakilag ez egyoldalú intézkedés, alakilag hiányzik a viszonosság momentuma, nem vagyunk biztosítva arról, hogy Ausztria alkotmányos hozzájárulásával, 1907-ig, avagy csak 1903-ig is fenmarad-e a jelenlegi állapot, és úgy látszik, nem alaptalanok a kételyek, hogy Ausztriában nem is akarják olyan komolyan hosszabb időre fentartani a jelenlegi megállapodásokat és mintegy ideiglenesnek tekintik az egész rendezkedést. Ebből ránk nézve nem hárul ugyan veszély, legfeljebb nagy óvatosságra sarkalhat ez minket mindenkor, a mikor Ausztriával bármi kérdésben és különösen közgazdasági kérdésekben tárgyalásokat folytatunk. De még egy fontos szempont van, méltóságos főrendek. A viszonosság Ausztriában az ott fennforgó politikai viszonyoknál fogva tényleg alig lesz más úton fentarthatő, mint rendeleti úton. Mi tehát, megengedem akaratlanul, de mégis mintegy hallgatag szövetségesei vagyunk az absolutismusnak Ausztria népeinek alkotmányosságával szemben. Ez oly tény, melyet felette fájlalnunk kell, mert meglehet, hogy ennek a jövőben káros következményei lesznek. Én nem várom, méltóságos főrendek, hogy a ma tényleg fennálló közgazdasági viszonyok s Ausztria és Magyarország között a közös vámterület fenntartása mellett hazánkban a közgazdasági élet üdvösebben fejlődnék és jobbra fordulna, mint eddig volt. Elég okul szolgálhatna magában ez is arra, hogy a törvényjavaslatot ne fogadjam el, de nem mellőzhetem azt sem, hogy egyátalán Ausztriának belügyei ma nem olyanok, hogy az osztrákokkal való szoros szövetséget ránk nézve kívánatossá tegyék. Avagy lehet-e oly nagy előny ránk nézve az államok conglomerátumának egy oly szövetsége, a melynek belállapotai olyanok, minta minők Ausztriában? Az 1867-iki kiegyezés idejekor Ausztriában a németségé volt a hegemónia. Ezt Ausztria németsége fenn akarja tartani minden áron s ezen küzdelmében odáig megy, hogy az már Ausztriában az alkotmányos viszonyoknak fejlődését és fenmaradását, legalább időnként úgy látszik, kétségessé teszi. Eme zilált viszonyok mellett ugyan erőforrás-e ránk ez a szövetség és nem inkább veszedelem-e? Azt hiszem, sokkal inkább ez utóbbit mondhatnók. A mi czélunknak annak kellene lennie, hogy mindig teljesen tiszteletben tartva, a leghívebben, legloyalisabban teljesitve mindama kötelességeinket, melyek a törvényben sarkalnak, ezeken belül a legnagyobb önállóságra és függetlenségre törekedjünk. Mivel pedig törvényeink fenntartják a jogot az önálló vámterülethez, nekünk ezen állapotot tényleg mennél előbb elő kellene idéznünk megfelelő előkészületek útján. Azt nem vonom kétségbe, hogy az előkészületek szükségesek, de erre kéthárom esztendő tökéletesen elég. Egész 1903-ig esetleg 1904-ig fenn lehetett volna tartani ily egyoldalú intézkedéssel a vámterület közösségét, hanem hogy miért kellett ezt a határidőt kiterjeszteni 1907-ig: erről, méltóztassék megengedni, sem a ministeri indokolás, sem a bizottsági indokolás, sem egyébként történt nyilatkozatok kellő felvilágosítást nem nyújtanak. Nem igen kereshetem egyébben a határidőnek ezt a kitolását, mint abban, hogy az 1867-től kezdődő tiz éves cyclusok teljesen bezáródjanak. Vagy talán abban kell keresnem, hogy hosszabb idő állván rendelkezésre, ismét jobban elő lehet készíteni a magyar közvéleményt, a melyben a vámterület közösségének előnyös volta iránt némi kételyek