Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.

Ülésnapok - 1896-46

64 XLVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. községi alkalmazottak ellenőrzésére; én tudok alispánokat, a kik ezt nem teszik. A mi a közigazgatási bizottság működését illeti, tizenhatéves tapasztalatom nem a legjobb világításba helyezi ezt a különben ügyesen kigondolt intézményt. Egy pár száz ügydarabot intéz el ez az igen széles hatáskörrel felruházott testület, egy pár óra alatt és egyes esetek kivételével annak a szakreferensnek ä véleménye dönt, a kinek intézkedése ellen valamely fél talán épen jogorvoslattal élt. A közigazgatási bizottságnak csak közérdekű dolgokkal kellene foglalkoznia, a magánügyeket kisebb szakbizottságokban kellene tárgyalni, a mint ezt például a fegyelmi, az erdészeti felébbviteli és az árvaszéktől felebezett ügyeknél történik. Szólanom kell még a közigazgatás tulajdonképeni főbajáról, a melyet, ha még a reform behozatala előtt nem orvosolnak, elsülyedhetünk a bureaucratismus vágányában. Vidéki közigazgatásunknak legnagyobb baja a halomszámra kiadott ministeri rendelet. És mi idézi ezt elő? A törvényeknek nem következetes és a mi viszonyainknak meg nem felelő intézkedései. Mert hogyan készülnek nálunk a törvények? Egy tisztviselőt, a kiben az alkotás tehetségét a felebbvalók feltalálni vélik, megbíznak a javaslat elkészítésével. Az illető, ha már hasonló törvényünk volt, azt előveszi, hozzá olvassa a külföldi törvényeket és azok forrásmunkáit, a magyarázó rendeleteket és saját boldogító eszméit hozzátéve, megszövegezi a javaslatot, ez azután a retortákon az úgynevezett simitásokan áthaladva kerül a képviselők elé, ott megvitatják, szakértők nagy beszédeket tartanak, többnyire politikai szempontból, de azt senki meg nem kérdezi: meghallgattátok-e azok véleményét is, a kik hivatva lesznek azt végrehajtani ? Alig tudok esetet, hogy a közigazgatás hatáskörébe utalt valamely törvény szerkesztése alkalmából az esetleg összehívott enquétere egy alispán, főszolgabíró vagy községi jegyző meghiva lett volna. Ennek azután az a következménye, hogy a törvény végrehajtása vagy nehézségekbe ütközik, mert vannak igen jó törvényeink, de nincs a ki azokat végrehajtsa, ha pedig mégis végrehajtják, nincs a ki ellenőrizze, vagy pedig czélt téveszt és akkor rendeletekkel kell azt pótolni. Ezeknek szerkesztésénél sem azt a helyes rendszert követik, hogy ha már egy tárgyban kiadatott egy rendelet, azt a következő által teljesen hatályon kívül helyeztetnék és az új rendeletbe a másikból meghagyott részt is felvétetnék, hanem azt követik, hogy részben hatályon kívül helyezik, részben helybenhagyják, és az új rendeletben csak hivatkozás történik az intézvény számára. így gyakran megtörténik, hogy egy kérdésben vissza kell menni évekre, ha az illető tisztviselő helyesen akar intézkedni. De ahhoz sok idő, sok tudás és nagy lelkiismeretesség kell. Ezt egy oly rosszul dotált tisztviselőtől nem lehet követelni. Maholnap közigazgatási tisztviselő is alig fog akadni, ki a rendeletek halmazának útvesztőjéből okosan ki tudjon eviczkélni és következményeiben kiszámithatlan állapot, a jogbizonytalanság fog a közigazgatásban beállni. Ez a következménye annak, ha olyanok gyártják a törvényeket és rendeleteket a kik falusi birót vagy képviselőtestületet életökben nem láttak, a népet nem ismerik és ugyanazt a mértéket alkalmazzák, például a felsőzempléni kranyai községre, mondjuk Priszlopra, mint Makóra vagy egy civilizált vasmegyei községre. És ha már részletesen szóltam a község, járás és központ tisztviselőiről, nem hagyhatom említés nélkül a főispánt sem. A főispán régibb időben a vármegyéknek oly dignitariusa volt, ki azoknak díszt és tekintélyt kölcsönzött, ma azonban magasabb rangú kormányhivatalnok s az elmúlt korszaknak oly eszköze, mely a közéletben s a köztudatban legtöbb helyen csak kellemetlen emlékeket hagyott hátra. A főispáni befolyás mindenüvé elért, nála csak a pártszempont volt a döntő úgy, hogy a megyei élet nem volt többé a független elemek gyűlhelye, hanem a berendelt és függő elemek csoportülása, pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a régi időben alkotmányos életünk gyöngye volt, a megye, az tartotta fenn hazánkat évszázadok és évtizedek közepette az önálló nemzetek sorában, mert csak az akkép elszigetelt állami élet gyökeréhez önkény ép oly kevéssé férhetett, mint hódítási szándék. S ha vannak is egyes megyék, én is ösmerek olyanokat, hol ezen becsületben megőszült rendszer mai napig