Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.
Ülésnapok - 1896-47
5ÁG0S ÜLÉS. 100 XLVII. ORS2 jog más jog ellenében, és hogy van örök igazság, mely megelőzi az államot. Ezek szerintem azok az egyedül figyelemre méltó indokok, melyek felhozattak, melyek azonban engem meg nem ingathatnak abban a véleményemben, hogy ezek az intézkedések sértik azokat a jogokat és szabadalmakat, a melyek az egyházat isteni rendelés szerint megilletik. Megtagadják azt az alapelvet, mely a keresztény népek tanúsága szerint nagy Constantin óta a különböző államokban az államnak és egyháznak egymáshoz való viszonyát rendezte. Azt az elvet, a mely az államban és egyházban Istentől rendelt két különböző hatalmat ismert, melyeket a viszonyok sokféle érintkezése hatalomköreiknek szabályozására való tekintetből oda utasított, hogy ne járjanak el egyoldalúan és ne szabjanak önkényes korlátokat és határokat. Az egyház azt az alapelvet, hogy az állami törvények képezik a jognak egyedüli forrását sehogy az egyháznak csak azok a jogai, melyeket a törvényhozás s az államalkotmány neki nyújt, nem ismerheti el a nélkül, hogy a kereszténységet az emberek önkényétől függővé ne tegye. Az egyház tökéletes és teljes, isteni szerzőjétől a tanitői, papi és kormányzó joghatóság terén bizonyos tulajdonjogokkal felruházott társaság. Küldetése körében isteni és tételes jog szerint független az államtól. Ezen tevékenysége terén szabadság illeti meg. Az egyháznak a magán- és közoktatás körüli isteni joga, mely alapitójának a népek tanitására adott parancsán alapszik, semmi illetéktelen korlátozást vagy beavatkozást nem tűr. Ámde az egyház ezeknek a jogainak védelmében legkevésbbé sem kivan beleelegyedni az állam kormányzatába: változatlan elve volt mindig a polgári hatalom jogköréhez tartozónak tekinteni mindazt, mi kizárólag az emberiség földi jólétét czélozza, magának csak az emberi nem örök üdve munkálásának szabadságát tartván fel. Az egyháznak tehát Istentől nyert azon hivatásánál fogva, hogy az embereket úgy egyenként, mint egyetemleg, tehát társadalomba egyesítve túlvilági czélok felé vezesse,, joga és kötelessége is minden tettnek erkölcsi mivolta és igazságossága felett, a természeti és isteni törvényt tartva szem előtt, ítéletet hozni. De miután minden emberi cselekmény, akár magasabb hatalom rendelete legyen az, akár egyéni szabadságból származzék, az erkölcsiség és igazság körébe vág, következik, hogy az egyház ítélete, bár egyenesen csak a cselekvés erkölcsiségét illeti, egyszersmind mindazokra a dolgokra is kiterjed, melyeknél az erkölcsiségről és igazságról szó lehet. Ezen Ítélete szabályozza eljárását mindazon eszközök alkalmazásánál is, melyeknek alapitója rendeletéből egyedüli Őre és sáfára. Eme küldetése teljesítésében az egyháztól hűtlenséget vagy kötelességmulasztást várni vagy épen követelni, nagy tévedés. És ha a szellemek lázas mozgalmában a collisio ama sajnálatos esete áll be, melyben az emberi és isteni, a polgári és egyházi egymással ellentétbe jönnek, akkor előáll a kényszerűség az erősebb törvényt a kevésbbé erősnek eléje tenni és ismételni Pál apostol eme szavait: oportet Deo magis obedire; a mit abban a nagy pörben, hol a lelkiismeret és állam álltak szemben egymással, már Socrates is az athéniekhez mondott 7celao|i.ai [tácMov rw 3-EM A lelkiismeret azon egyetlen hatalom, melyet az ember sohasem áldozhat fel egyezkedéseknek. De ezt nem lehet politikai ügyekbe való egyenes beavatkozásnak tekinteni, minthogy ez utóbbiak az Istentől alapított rend szerint is, minden más hatalomtól függetlenül, egyenesen a világi hatalom körébe tartoznak. A polgári hatalom souverainitása tehát sértetlenül marad a nélkül, hogy a lelki hatalom teljes gyakorlása csak egy hajszálnyit is elvonna abból, a mi jogkörébe vág. De a politikai souverainitas nem abban áll, hogy neki minden jogos, minden szabad. A politikai hatalmak szabadsága ugyanazon törvénynek van alávetve, mely minden szabadságot szabályoz. Az élet legfőbb törvényéül elismert erkölcsi igazság az, mely a hatalom és polgárok részére a szabadság határait kijelöli. Ő az az állandó központ, melyen a hatalom, jogok és szabadságok politikai egyensúlya nyugszik.
