Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.

Ülésnapok - 1896-47

XLVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. Ha tehát a politikai hatalom ezen a központon túllép és az erkölcsi igazság által megvont határokat tiszteletben nem tartja, intézkedéseinek ethikai momentumát maga rontja le s ezzel érvényesülésők legfőbb garantiáját semmisíti meg. Ezeket átlépniük tilos. Meggyőződésem, hogy az állam, habár reá nézve lényeges a jogi függetlenség és az ő terén más hatalom nem parancsolhat, egészen korlátlan hatalmat mégsem igényelhet magának, mert a jogi függetlenség ki nem zárja a sokféle erkölcsi függést. Már az állam fogalma, mely eszes és erkölcsi lények összessége, ezt a korlátozást magában foglalja. Van bizonyos határ, melyet az államnak átlépnie nem szabad; ezentúl a lelki hatalom jogköre kezdődik. Minden csalódás között legveszedelmesebb s a mely leggyorsabban és legkeményebben büntettetik meg, az, mely azt hiszi, hogy tekintélyt lehet szereznünk a társadalmi, az állami rend részére, ha az erkölcsi rend és vallás jogainak tiszteletét fenn nem tartjuk. Ha az egyházat jogaiban és igazaiban egy kedvezőtlen áramlat korlátozólag érinti, fel szokta emelni szavát azon elvek ellen, melyek jogkörét csorbítják és felfedezi a jövő veszélyeket tanács, kérelem által figyelmeztetvén, hogy az állami hatalom elsajátított egyházi jogok birtokával a helyett, hogy hatalmában gyarapodnék, inkább csak gyengül. Mert ne feledjük : az egyházi jogoknak azon különös természetűk van, hogy világi kézben elfajulnak. Valamint a szeszek és savak némely nemei csak bizonyos alkatú és anyagú edényekben tarthatók s máskép ezeket szétfeszítik; úgy a politikai hatalom is kárát látja, ha az egyházi jogok recipiense vagy kezelője kivan lenni. S mint az idegen jószág többnyire még az igaz keresményt is fölemészti, úgy az eltulajdonított egyházi jogok saját corrosiv erejűknél fogva a hatalom legbiztosabb jogaira is kártékonyán hatnak. A méltányosság és igazság közérzetét mi sem sértené inkább, mint a lelkiismeret- és vallásszabadság fönnen hangoztatása mellett a szabad vélemény, a szabad szó, szabad törekvések e korszakában, állítólagos túlkapások ürügye alatt, az egyház működésének megbénítása, gyanakvó bizalmatlansággal béklyókba verése annak az egyháznak, melynek üdvösen közreható munkássága hazánk megalapításának és legdicsőbb napjainak fényes történetével válhatatlanul összeforrt. Nem meggondolatlan felbuzdulással tehát, de jogunk teljes tudatában cselekszünk, midőn a közigazságérzetre hivatkozva, az egyház jogát és szabadságát sértetlenül föntartani törekszünk, melynek birtokában és az egyház által mindig óhajtott háboriílan egyetértésben az állammal munkálhatjuk a közjót s munkásságunk nem lehet fölösleges ott, hol annyi kiáltó szükség vár kielégítést, annyi seb gyógyulást. Ezekben törekedtem a controversia kérdését a maga valóságos alapjára helyezni és eloszlatni azt a zavart és homályt, melyet a tévedés idézett elő. De egyúttal jeleztem is, hogy végleges szavazatomat attól teszem függővé, vájjon a törvényjavaslatnak neheztelt részei az egyház jogkörével összhangba hozatnak-e. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Czirá y Antal gr. jegyző: Széll Kálmán ministerelnök úr ő excellentiája! Széll Kálmán ministerelnökÍ Nagyméltóságú elnök úr ! Méltóságos főrendek! Érzem egész súlyát helyzetemnek, a midőn azon két nagyszabású és nagyfontosságú beszéd után felszólalok, a melyek az imént ebben a teremben elhangzottak, ő eminentiájának, aherczegprimásnak nyilatkozata az első, a kinek minden szava előttem oly nagy fontossággal bír nemcsak annál az eminens és magas közjogi állásnál fogva, melyet e teremben és a törvényhozás kebelében elfoglal, hanem annál az egyházfői állásánál fogva is, a mely benne összpontosul, — és Eger érsekének beszéde a második, a kinek beszédén, mint mindig, most is bebizonyult, hogy a hallgató nem tudja magát hirtelen elhatározni, mit bámuljon jobban, a tudomány mélységét, a gondolkodás súlyát, a mélyreható philosophiát, vagy a szónoki classicus formákat, — mindkét beszéd kétségtelenül nagy hatással volt reám. És ha mégis felszólalok és merek ezen beszédek után ennek a javaslatnak védelmére kelni, daczára annak, hogy erőim gyengeségének érzetében attól félek, hogy bekövetkezik rám az, hogy oppo-