Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-9
IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. SS több világosság után epednek, pár perezre kilépve s mintegy feltolakodva, tán nem fognék találkozói a?, átalános türelmetlenség szokott jeleivel, ha kél elveimnek, kérdezősködéseitrraek, óhajtásaimnak némi kifejezést adni bátorkodnám. (Halljuk!) Kezdem az egyetemnél. Nem akarom, háztartásunk ismert korlátai közt, sarkalni a kormányt egy harmadik vagy negyedik egyetem sürgős felállítása iránt, sem élénkíteni a nemes versenyt, ily czélra kiszemelt nagyobb városaink, Pozsony. Szeged, Debreczen, Kassa stb. között. Ennek ellenében felmerült azon ujabb eszmének sem akarok szószólója lenni, hogy nem egy harmadik vagy negyedik, hanem egész hosszú sora, s mentül több helyen felállítandó, de nem nagy és teljes, hanem kicsi, mintegy fiók-egyetemek tűzessenek napirendre, s legyenek mintegy szétszórva először is az igazi tudós tanárok melegágyai, azután a tudomány és műveltség terjesztői, meghonosítói. Ez a terv, a mennyiben a létező főiskolák, lyceumok, akadémiák reformjával esnék össze, s ezeknek nem ssibbasztására, hanem erősítésére, mintegy kiegészítésére ezélozna, szerintem is megszívlelendő volna. Mindamellett, saját észjárásom fonalán egy magasabb szempontot kellene kiemelnem, mely eddigelé még nem igen volt megvrtatva, s némelyek előtt kűlönczködőnek is fog látszani. Sokan a közoktatásnak általában, még a népoktatásnak is államosítását vetették fel, mi másoktól csakis a költségek kímélése vagyis nemléte miatt, nem pártoltatott. Részemről azi hiszem, hogy a központosításnak, s államosításnak, — miknek különben nem vagyok elvi barátja, —• egy téren, a közoktatás legmagasb fokán, az egyetemnél, igen is helye van, s ideje is elérkezett. Napóleoni eszme, ám legyen; de államalkotó, államfentartő, egységesítő hatalmas eszme, mely Magyarországunknak, következetesen keresztül vive, egy ujabb ezredévet biztosithat. Nem tagadom, hogy ezen eszmém egy másik vezérelvemmel szorosan összefügg, melynek megtagadását, sőt elég határozott visszautasítását mély sajnálattal kellé csak e napokban is, illetékes és igen magas helyről hallanom, s mit a mai nap nagy szónoka, az egri érsek ő excellentiája is nyomatékosan ismételt, az ellenkező véleményt, kissé tán erős kifejezéssel, bűnösnek bélyegezve. Ez az állam és egyház egymástól elválasztásának, sokak által, hiszem, oknélkül rettegett, általam s tán még csekély számú felvilágosodott elvbarátok által forrón óhajtott, üdvös és termékeny elve. Nem uj dolog ez nálunk sem, hisz ötven éve, hogy még a pozsonyi diétán ki merte azt mondani egy apostoli jellemű pap, a győri káptalan követe, Wurda. Akkor megkövezték; ma úgy látom, ha köztünk felállana, újra megköveznék. Pedig csak a hatáskörök és hatalomkörök ez elválasztása hozza meg és biztosítja ez őrök békét, keresztény szeretetet, igaz haladást. Szomorú emiékek, évszázadok szenvedései, véres küzdelmei fűződnek azok összezavarásához. Minden esztendőben, a hányszor az egyetem rovata kerül sorra, feláll a püspöki kar egy mélyen tisztelt tagja s emlékezetbe hcsza egy bizonyos alapnak az egyház tulajdonához tartozását; s reá nyomban ugyanazon stereotyp választ halljuk az illető cultusministertöl. Legyen egyszer kimondva, de nemcsak kimondva, hanem átalänosan elismerve s életbeléptetve az az elv, hogy az egyetem az államé. E kedélyes párbeszéd élvezetétől meg leszünk ugyan fosztva, de tömérdek más kérdés kellemetlenségeitől is felmentve. Két kérdéssel kell e különben messzire szétágazható fejtegetéseimnek végét szakitanom: 1. Mikor lesz már meg a katholikus autonómia ? 2. Van-e tervben egy egyetemi törvény? Az elsőt, hogy csekély véleményemet véka alá ne rejtsem, csak úgy óhajtom, ha a katholikus hitközségnek igazi önkormányzatot s az állam gyámsága alóli felszabadulást hoz, t. i. szabad egyházat szabad államban. A másodikra nézve: elvem a központosítás. Nincs többre szükségünk, szerintem, mint egy egyetemre, s ennek kiegészítő organikus részei legyenek az ország különböző vidékein létesítendő facultások. Azt a kérdést, hogy az egyetemnek egy facultása, t. i. a theologiai, ezentúl létjogát 11*
