Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-4

W. ORSZÁGOS ÜLÉS. 21 hogy a katholikus autonómiára vonatkozólag fejtegetésekbe bocsátkozzam, még oly terjedelemben sem, mint azt Schlauch ő eminentiája telte, a királyi trónbeszéd eme tételére elenyésző viszhangként megemlitendőnek vélem, hogy rövid szavakban a királyi trónról első sorban az ország katholikusaihoz, de másodsorban az egész nemzethez, magasztosabb czélú feladat megoldása soha ki nem tüzetett, mint e rövid szavakban történt. Épen azért, mert minden komoly gondolkodó érzi, tudja, látja azokat az aggasztó nehézségeket, melyek a katholikus autonómiának helyes irányban való létesítését, a hazafiakat és a hívőket egyaránt megnyugtató megalkotását megakadályozzák, bizonyos, hogy az, a kinek sikerülend a katholikusokat világi vonatkozású ügyeik elintézése körében egymás mellé sorakozásra bírni és igy a tanitó és tanuló egyház czéltudatos együttműködésével e tekintetben dermedt hitéletünkre, melyet a mutatkozó — igaz szórványos, de igy is nyugtalanító jelenségek napról-napra mind csak sivárabbá tesznek — új termékenyítő tavaszt deríteni: az oly remekművet követne el, a mely méltón sorakozhatnék a nagy alkotásokhoz szokott katholikus egyház legnagyobb alkotásai mellé. Valóban czélja magas és fenséges, meg is érdemli, hogy annak elérésére legnemesebb igyekezetünket és legjobb erőnket rá fordítsuk. Lehetséges-e sikert elérni, azt a jó Isten tudja, ámde bizonyos, hogy csak reménynyel bírjunk is a siker elérésére, mindenekfelett szükséges a kedélyek megnyugtatása. És mert én ép oly nagy reményeket s ép oly fontosságot tulajdonitok egy helyesen megalkotott autonómia létesítésének, mint Schlauch Lörincz bibornok úr ő eminentiája, és mert teljes szivemből óhajtom, hogy az a megnyugtatás mindnyájunkra nézve létre is jöjjön; és mert féltem az első feltételt, a kedélyek megnyugiatását veszélyeztetni ; és mert abban a toldalékban, melyet ö eminentiája szives volt felolvasni, nemcsak hogy nem látom a kedélyek megnyugtatását, hanem azt a háborgást, a mely ma a katholikusok között van, lehet holnap a katholikusok és más hitfelekezetek közt és lehet végre, hogy az állammal szemben is mintegy állandóvá tenni van hivatva: én részemről ahhoz nem járulhatok, hanem elfogadom a felirati bizottság által tervezett javaslatot úgy, a mint azt előterjesztette. (Helyeslés.) Elnök : Kíván még valaki szólani ? Vécsey József b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek ! Az átalános vitát felhasználom alkalmul arra, hogy a felirat tárgyában némely átalános megjegyzéseket koczkáztassak. A feliratban taxatíve a legfelsőbb szózatra visszahangoztatott eszmék ellen kifogást nem emelek, de visszatetszik nekem az a kérlelhetetlen, a multak iránt minden kegyeletet és ragaszkodást nélkülöző szellem, mely a mai kormányt vezetni látszik. Én természetesen csak magamat okozhatom, ha nem vagyok képes azokban a szárnyalásokban követni ezt a politikit, mely ma az országon uralkodik. Természetes, hogy részletes kifogásokba és bírálatokba nem bocsátkozhatom, csak azt óhajtom, hogy ebben a részben bizonyos mérséklet állana be, hogy ne ragadtalnék a nemzet és kormány oly irányokba, a melyeket követni sem anyagi, sem szellemi, de még nemzeti érdekeink sem engedik, sőt tiltják. Maradjunk oly mesgyében, mely a vallásos lelkiismeretet ne zaklassa, úgy, a hogy nem volt zaklatva századokon át, oly mesgyében, hol a közvélemény és a politikai nisusok a törvényszabta korlátokon belül szabadon mozoghatnak. Ne legyen szükség kényszereszközökre akkor, mikor a törvényes kormánynak hatáskörét és tekintélyét fenn kívánjuk tartani: ne legyenek olyan törekvéseink, melyek itt-ott, a velünk élő nemzetiségeket sértik s általam sokszor meg nem fejthető okoknál fogva oly ellentéteket támasztanak, melyeket igazán megoldani az. állambölcseség láthatárán túlmegy. Ez emlékeztet engem egy szóra, melyet a t. kormánypárt egy vezérszónoka, Vay Béla báró ö excellentiája egy vallási vita alkalmával itt mondani méltóztatott. Ö azt a különlegességet constatálta ebben a házban, hogy mi itt conservativek vagyunk, ők pedig volnának a liberálisok. Ő talán maga sem gondolta, mily fontos dolgot mondott akkor; én részemről nyíltan kimondom, hogy ma ezt az elnevezést magamra vállalom s abban találom azt a támpontot, melytől minden aggályomat meg tudnám nyugtatni, hogy ha egy kis conservativ szellem tudna lábrakapni.