Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-4

20 IV. ORSZÁGOS ÜLÉS. ségeknél és városoknál vannak, a kormánynak nemcsak joga, de kötelessége. Azt gondolom, ha erről egyátalában birálólag lehet szólni, talán mulasztás terheli a kormányt, mert az 1700-ik év folyamán, sőt az í880-ik év első felében alkotott törvények is mintegy kötelességévé tettek ilyen intézkedéseket. Sajnos, hogy a helytartótanács által kiadott rendeletek foganatosítást nem nyertek. Nem is kecsegtetem magamat azzal, hogy a kormány a legközelebbi időben ezen kérdéssel behatóbban foglalkozhassak. A mint méltóztatnak látni, nem vette be a programmjába nemcsak az egyházi alapok, hanem még a világi alapok ellenőrzésére vonatkozó törvényhozási actiót sem, mert sem a tanulmányok nincsenek előkészítve, sem a kormány nincs elhatározva az iránt, hogy e kérdésben ez idő szerint valami actiót tegyen. Ezeket láttam szükségesnek elmondani, és azt gondolom, ismételhetem, hogy abban, a mit elmondottam, a mi történt, a mi nyilatkozat nyilvánosságra jött, egyátalában nem nyer kifejezést az, hogy újabb egyházpolitikai mozgalom indítását óhajtja a kormány, mert kizárólag csak tanulmány volt az, a mi nyilvánosságra jött, a nélkül, hogy a kormány e tekintetben állást foglalt volna, a nélkül, hogy a kormány e tekintetben valami intézkedés tételének szükségét kimondotta volna. Igen kérem a méltóságos főrendeket méltóztassanak ezt megnyugvással tudomásul venni; nem a méltóságos főrendek érdeke, hanem a kormány és az ország érdeke az, hogy újabb meg újabb egyházpolitikai küzdelmek mellőzésével nyugodt, békés munkálkodás terére lépjünk, a melyre az országnak mindenfelé szüksége van. (Élénk helyeslés balfelől.) Rudnyánszky József b. jegyző: Gajzágó Salamon! Gajzágó Salamon: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Én a felirati javaslatot elfogadom minden megcsorbítás, de egyszersmind hozzáadás nélkül. Ha volna valami, a mit ép ezen szabatos és befejezésével lélekemelő felirati javaslathoz hozzácsatolni szeretnék, az nem volna egyéb, mint terjedelmesebb taglalása azon forró hálának és hódolatnak, a melyet mi ö Felsége iránt egyenként és összesen mindnyájan érezünk azon határtalan kegyességért, azon szeretetért, a melyet irányunkban a legutóbbi alkalommal is, hazánk alapítása évfordulójának egész lefolyása alatt annak minden lényegesebb mozzanatában, kiállítása és különösen június 8-án történt hódolatunk alkalmával állami létünk elismerése, elismertetése, hangsúlyozása mellett, tehát annak biztositása érdekében is nyilvánítani méltóztatott. Azonban, méltóságos főrendek, ennek bővebb taglalásától eltekinthetni vélek, már csak azért is, mert nem mi egyedül, az élő nemzedék vagyunk azok, a kiknek kebelét a hódolat és hála átmelegíti. Annak az évezrednek, a melynek elején Ferencz József dicsőségesen uralkodó királyunk alatt átlépendők vagyunk —Isten adja — évezredeknek mindegyik százada és nemzedéke, a meddig apostoli kereszttel ékesített hármas halom és négy folyam hazájában igaz magyar szív dobog, meg-megújuló, soha el nem enyésző hálás kegyeletben dús visszaemlékezéssel fog tekinteni arra a fejedelmi alakra, a kit az ország prímása az Úr szine előtt, nem is oly rég oly találó fönséggel azzal jellemzett, hogy hazánk, alkotmányiránti hűségünk kitartó jutalmául adta őt nekünk az Isten. Valóban ama dicsőséggel, vérrel és könynyel teljes évszázadok után, a melyekről a felirati javaslat is befejező soraiban megemlékezik, nem adhatott volna nekünk méltóbb, kielégítőbb és dicsőbb jutalmat, mint adta ezt. Méltóságos főrendek ! A nélkül, hogy tüzetesebb taglalásába elegyedném annak, a miről ő eminentiája, Nagyvárad biboros püspöke megemlékezni méltóztatott, csak arra hivatkozom, hogy a hozzánk intézett királyi trónbeszédnek van egy passusa, a mely igy szól: »A magyarországi katholikus egyházi önkormányzat létesítése érdekében gondja lesz kormányunknak arra, hogy elhatározásunk értelmében annak idején előterjesztést tegyen « Nem tudom, hogy volt e valaha nemzet, a melynek királya, királyi trónbeszédben a nemzetet a katholikus autonómia létesítése ügyében értesitette volna. Azt hiszem, hasonlót alig lalálunk s a nélkül, hogy én a jelen pillanatot alkalmasnak találnám arra,