Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-10
106 X. ORSZÁGOS ÜLÉS. tával is, nincs ország széles e világon, mely annyira volna megterheltetve, és mely ennek a megterheltetésnek oly kevés gyümölcsét élvezné. És ez irányban első sorban épen a belügyminister úrra! kell, hogy foglalkozzam. Tény, hogy azon, legalább is teljesen igazolt kívánalmakat, melyek a megterheltetéssel szemben állanak, első sorban a közigazgatásnak teljességében meg nem felelő volta képezi. Nem tagadom, hogy a közigazgatás tekintetében a fennálló tőrvények talán némileg korlátul szabják azt, hogy egy egész ideális tökéletességet érhessünk el, de azt tagadom, hogy kellő végrehajtás mellett a jelen viszonyok között is ne lehetett volna elérni sokkal, de sokkal fokozódottabb eredményeket, mint a miiyeneket az ő kormányzata felmutatni képes. Tudjuk, hogy a magunk szervezeténél a a belügyministernek ténykedése sajátságainál fogva határozottan inkább csak ellenőrködésre, mint egyenes beavatkozásra szorítkozik. De kérdem, gyakorolta-e ő ezen ellenőrködést oly mértékben, a mint azt a törvények megszabják? S minekutána az ö közegei épen az elienőrködés gyakorlásában a főispánok, vájjon azoknak a kivételével, a kik önön-ösztönükből teljesítik ez irányban az ő kötelességeiket, s a kiknek ebben az irányban való kötelességteljesitésök meg is hozta a gyümölcsét, kérdem, hogy azokkal szemben, a kik e tekintetben netalán mulasztásokat követtek el, vajjou eljárt-e azon nagy hatalommal és befolyással, a melyet mikor a közigazgatás államosítva is lesz, a végrehajtás élén álló férfiakkal szemben soha nem gyakorolhat ? Kérdem, van-e példa arra, hogy egy főispáni, a ki a közigazgatási felügyelet tekintetében nem teljesítette kötelességét, felfüggesztett, elmozditott-e ? Erre nem emlékezem. Arra igenis van példa, hogy azokat, a kik épen a választás tekintetében — a miben ő igen ártatlannak vallja magát — nem feleltek meg reményeinek és kívánságainak, elmozdították, de a kik a közigazgatás terén nem teljesítették kötelességeiket, azoknál ezt még eddig nem tapasztaltuk. (Mozgás balfelől.) Erős meggyőződésem, hogy ha ő az ő buzgóságát, a melyet íme most is tanúsított, a mikor olyanokra nézve nyilatkozott, a melyek most tárgyát sem képezték a tárgyalásoknak, arra fordította volna, hogy a közigazgatás előmozdítását előterjesztette volna, sokkal kedvezőbb eredmények érettek volna el. Á másik, a mit én felemlitendőnek tartottam és tekintek, az, hogy mig rámutattam arra, hogy az egyensúly helyreállíttatott, egyszersmind akkor a kormány azt mintegy vívmánynak tekinti. Lássuk a másik oldalon, hogy vivmány-e az, a melyet annak tüntet fel, vájjon az ő érdeme e az, vagy más factornak tulajdonítandó? Ugyanis, a mire rámutatott a pénzügy minister úr épen tegnapi felszólalásában, midőn azt állította, hogy téritekben nem az összegek összehasonlítása a döntő, hanem a teherviselési képesség, legyen szabad erre vonatkozólag egy rövid megjegyzést tennem. A teherviselés képessége mintegy • élettani törvényt követ. Kétséget nem szenved, hogy úgy, mint az izmok erősödnek a gyakorlat által, a teherviselési képesség is emelkedik gyakorlat által. De egyszersmind ki kell emelni, hogy ezeknek a gyakorlatoknak milyen eredményei vannak. Épen most, legközelebbről tapasztaltuk, hogy a nagyobb teherviselés közben, hogyha egy csekély könnyebbülés történik, milyen megkönnyebbülést érzünk. De ezen terheknek viselése tekintetében van egy másik tényező, a mire rámutattak. Ez a vagyonosodás tekintete. Itt is a kormány eljárásának főérdemét vonja le magának. Azt tagadni nem lehet, hogy a közlekedési eszközök a vagyonosodásnak kétségkívül egyik előmozdítói. De azt sem lehet tagadni, hogy azokat óriási áron szereztük be. És ha ezen nagy árnak daczára van talán egy felesleg, a mely vagyonosodásra mutat, az tisztán csak a munkásságnak köszönhető, azon munkásságnak, a mely nem itt és nem az itteni kormányok által teremtetett, hanem a melynek alapját megvetette az 1848-iki törvény, és mely azóta is fejlesztve van azon irány által, hogy nem úgy, mint annak előtte, szégyen volt a munka, nem úgy, mint annak előtte, hogy a ki magasabbra törekedett, talán szégyelte a kereskedelmi vagy ipari osztályból való leszármazást, hanem ma, a ki magát ez I irányban kitünteti, ép oly büszke erre, mint
