Főrendiházi napló, 1892. VI. kötet • 1895. szeptember 26–1896. június 30.
Ülésnapok - 1892-94
XCIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 35 apostola, — nem zárkozódhatik el semmi szin alatt azon kötelezettség elől, melyet magára vállalt, midőn a protestantismus áldozatkészségére hivatkozott. Én, nagyméltóságú főrendiház, conservativ szempontból kérem a protestáns egyházak számára a kellő államsegélyt. Hiszen láttuk kevéssel ezelőtt a felekezeti harcz hullámait magasra fölcsapódni és láttuk a protestánsok zömét a felekezeti egyenjogúság érdekében felvonulni a liberalismus zászlója alatt. A további convulsiókból én nem kérek, mert azokból csak a radicalisoknak és mereantilistáknak volna hasznuk. Éppen azért kívánatos, hogy minden mérsékelt gondolkozású ember hasson oda egyesült erővel békés utón, hogy a protestáns egyházak anyagi helyzete biztosítva legyen, és ha létezik méltóság, mely csak a katholikus egyház számára van fent ártva, azt legyük protestáns emberre nézve is hozzáférhetővé, mert csak az egyenjogúság alapján érhetjük el azt, a mire ennek a szegény országnak oly égető szüksége van, hogy legyen e hazában állandó béke a felekezetek közt. Legyen szabad végezetül még egy szózatot intéznem magához a ministerelnök úr ő nagyméltóságához. Mielőtt báró Bánffy Dezső a képviselőház elnökévé, azután Magyarország ministerelnökévé lett volna, mielőtt elhagyta volna szűkebb értelemben vett hazáját, a bérezés Erdélyt, mint a nemzeti politikának egyik vaskezű harezosa volt ismeretes széles e hazában ; ott főispánkodott, a hol az oláh irredenta végezte sötét aknamunkáját és kicsiben ugyanazt a missiót töltötte be ott, a mit nagyobb mértékben gróf Khuen-Héderváry horvát bán Horvátországban. Azt a kérést intézem a ministerelnök úr ő nagyméltóságához, ki azon felekezet kötelékébe tartozik, mely méltán nevezi magát a legmagyarabbnak, hogy fordítsa szemeit az erdélyi ágostai evangelika egyház felé. A mi felekezetünk, a mely e hazának a legnagyobb magyar népszónokot, Kossuth Lajost és a legnagyobb magyar népköltőt, Petőfi Sándort adta, méltó arra, hogy minden szabadelvű em ber vele foglalkozzék. Kicsi helyet foglal el ott ez egyház, a ministerelnök úrnak szűkebb értelemben vett hazájában, a bérezés Erdélyben. Nem az apáink által oly lelkesedéssel törvénybe igtatott uniónak élő negátiója állandó pellengérre állitása-e az, hogy az erdélyi szász ágostai hitvallás hivei máig sem csatlakoztak a magyar evangélikusok egyeteméhez 1 ? Ez nemcsak egyházpolitikai kérdés, hanem egyenesen a magyar nemzeti politikának kérdése. Épen azért hitem és meggyőződésem, hogy most van a legkedvezőbb alkalom a Magyarország és Erdély között való teljes unió végrehajtására, midőn először ül tőzsgyökeres erdélyi ember Magyarország ministerelnöki székében, a ki egyúttal a nemzeti politika régi harezosa; ha nagyméltósága e tekintetben következetes tudna maradni önmagához, akkor nemcsak a jelen, hanem a legkésőbb utókort is méltó hálára kötelezhetné. Az indemnityt elfogadom. Gyulai Pál jegyző: Gróf Zichy Nándor! Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök ur! méltóságos főrendek! Engedjék meg, hogy mielőtt az indemnitas kérdéséhez szólanék, röviden reflectáljak az előttem szólott főrendiházi tag úr észrevételeire. Mi is érezzük a mezőgazdaság és átalában a nemzetgazdászat terén annak szükségét, hogy elforduljunk attól az iránytól, a melyet eddig követtünk és felkaroljuk a nemzetnek e részbeni viszonyai által igényelt követelményeit. Nem szeretném félreérteni az előttem szólott főrendiházi tag urat és átalán csatlakozom azokhoz, a miket a kérdést illetőleg elmondott; de úgy hiszem, csakis kiegészitem az általa mondottakat, midőn nem annyira a gazdaközönség, nem annyira azon társadalmi osztály érdekében vélem azt teendőnek, a mi az országos gazdasági egyesületnek keretében helyet foglal, hanem leginkább a nagy földmivelő közönség, a nép és a kisiparos osztály érdekében. És ezek körében én sem indifferentismust, sem pedig a követelésekre vonatkozó tunyaságot nem vettem észre, de igenis sajnosán vettem észre azt, hogy ez irányban va'ó gondolkodás a gyanúsításoknak és megítéléseknek tárgyává tétetik, a nélkül, hogy kerestetnék, hogy voltaképen mit keres ez az irányzat, és ebből azt az egyet következtetem, hogy azon köröknél, melyek igy fogják fel a kérdést — és sajnos, ezen körök és közegek nagyon közel állanak a kormányhoz, — a kérdés iránti érzék és az elhatározás, hogy azzal 5*
