Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-77

LXXVI1. ORSZÁGOS ÜLÉS. 67 itt bepillantást engedett egy általa statisztikai alapokon elég részletesen kidolgozott tervezetbe, melynek hozzávetőleges költségvetése is a kezében volt. Akkor úgv látszott, hogy a nagyméltóságú ministerium igen komolyan készült a törvény végrehajtásához, azonban erről eddig még semmit sem hallottunk. Igaz, most a vármegyékhez ment ki egy felszólítás, a hol a vármegyékre bizatik, hogy saját belátásuk szerint igyekezzenek mennél olcsóbban oly egyénekre szert tenni és olyan territoriális beosztást eszközölni, a mely a kitűzött czélnak körülbelül megfelel. Jöttek is már válaszok, melyek egymástól nagyon eltérők, de átalánosságban mondható, hogy minden vármegye megtalálta vidéki intelligentiájában azokat a férfiakat, a kikre az anyakönyvvezetést bizni lehet. Vannak ezek között tanítók, talán jegyzők és mások; némelyek ex nobile officio ingyen hajlandók a munka teljesítésére, mások 80—150 forintig terjedő bonificatiot remélnek. És ebből fog alakulni a gyakorlatilag beválandó vagy be nem válandó szervezet, a melyre a nagyméltóságú ministerium bizni fogja mindazokat a kényes és fontos jogokat, a melyek az anyakönyvi kivonatokon alapulni fognak és ez olyan kezelést biztosit, hogy azzal a publicumnak teljes megnyugvással olyan eldorádószerü állapotot teremtenek, mint a minőt a vallás- és közoktatásügyi minister ur ékes szavakkal ecsetelt. Ezek volnának azok a gyakorlati meg- . jegyzések, melyek nem alkalmasak arra, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslatokkal kiengesztelődjem. Van még végre egy és ez nem egyéb, mint az úgynevezett néppárt keletkezése. Míg eddig azt hittem volna, hogy többékevésbé clericalis színezetünk, vagy pedig politikai nevelésünk okozza azt, hogy ez újításokat ellenezzük, akkor most már azt a meggyőződést merítem e mozgalomból, hogy a nemzet igen nagy részében visszhangoznak azok az aggályok, a melyeket kifejeztünk, bár a nélkül, hogy a nagyméltóságú ministeriumot legkevésbé is meggyőzhettük volna. Mikor szerencsés voltam néhány kérvényt letenni a ház asztalára, magam sem hittem volna, hogy mily hosszú az a láncz, melynek egyik vége akkor az én kezemben volt. És midőn a primás ö eminentiája egy régi enuntiatioját azzal a szóval végezte, hogy pax, akkor sem hittem volna, mily fontos szó volt ez. Óhajtom, hogy az, a mit ő akkor mondott, mennél hamarább helyreálljon és ne maradjon köztünk nyoma se ez áldatlan villongásnak. A javaslatot sem átalánosságban, sem részleteiben nem fogadom el. (Helyeslés jobbfelöl.) Gyulai Pál jegyző : Keglevich István gróf! Keglevich István gr.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek ! A vita ez előrehaladott stádiumában, midőn e kérdést különben is már másodszor tárgyalja a főrendiház, nem szándékozom nagy szónoklatot tartani a javaslat mellett már csak azért sem, mert meg vagyok róla győződve — az első tárgyaláskor is ezt mondtam, — hogy itt capacitatiónak egyátalán helye nincs, mert ide már köiülbelől mindenki azzal az elhatározott szándékkal jött, hogy a javaslat me lett vagy ellene szavazand. De a capacitatió minden szándéka nélkül is megengedhetőnek tartom még a jelen stádiumban is, hogy reassummáljam nézeteimet e kérdésben és ha szabad mondanom, bizonyos fokig kifelé beszélek, azoknak, kik nem ismerhetik részletesen e ház tagjainak ide- vagy odahajló meggyőződéseit, a kik talán harmadszor lesznek hivatva e kérdéshez szólni. A capacitaticnak, ismétlem, sem helye, sem tere nincs, mert azok az érvek, melyek a javaslat ellen előbb is, most is felhozattak, oly aggályokat hoznak előtérbe, melyeknek nemcsak jogosultságát, hanem őszinteségét is kereken tagadom. A ki behatóan foglalkozott e kérdéssel, az azt a helyzetet illetőleg, mely e Javaslat elfogadása esetén beáll, nem táplálhat meggyőződésem szerint aggályokat vallásos szempontból, értem oly mértekben, melyben az állam érdekét első helyre állítva, az emberi jogokat ellentétbe hozni nem lehet. Az első tárgyalás alkalmával és most is azt hangoztatták, hogy véget ért a béke, a vallásos türelmesség, a csend, melyért ez országot minden nemzet irigyelte s hogy jövőben a lelkiismeret szabadsága csorbát fog szenvedni. Megengedem ez aggályt, csakhogy ez nem az állam, hanem a felekezet szempontjából szól. Volt béke, megengedem, de az 9*