Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-77

GO LXXV1I. ORSZÁGOS ÜLÉS. ez döntené el, felveszi-e az elismert vallások közé vagy sem? De a javaslat épen azt akarta elérni a föltételek megállapításával, hogy ha ezek megvannak, a társulás szabadsága bizo­nyos egyöntetű, egyenlő eljárással legyen biz­tosítva. Azért is előnyös nem törvényre bizni ezt, mert hisz méltóztatnak látni a javaslatból, hogy bizonyos esetekben a kormánynak a visz­szavonás jogát is kell gyakorolnia. Ha például erkölcsi vagy magyar állami szempontok kíván­ják, hogy az elismerés visszavonassék: meny­nyivel helyesebb ezt ministeri felelősséggel biró kormányra bizni, kivált a hol esetleg gyors intézkedés szükséges, mintsem e végből külön törvényt alkotni. Azt hiszem tehát, hogy a társulási rende­zés alapelve, melyet bátor voltam jelezni, ke­vesebb kifogás alá fog kerülni a méltóságos főrendek részéről, mert hisz nem radicalis — mint emiitettem, az az alapelv, a mely mellett az állam a történeti fejlődés és az exigentiák követelményei szerint intézkedhetik. A másik alapelv tekintetében, mely pedig csaknem min­denütt egyenlő tartalommal bir, valószínűleg a méltóságos főrendeknek több kifogásuk lesz. Ezzel tehát áttérek a másik alapelv fel­világosítására. Az egyéni vallásszabadság, a mely, mint emiitettem, mindig ugyanazzal a tartalommal bir, seniper idem, nem lehet az alkotó elemek­ből az egyiket vagy másikat kitaszítani, itt nem lehet alkuba bocsátkozni. Miért? Azért, mert az áttérés és kilépés szabadsága constitutiv eleme az egyéni lelkiismereti szabadságnak. Ez maga a lényeg és a ki itt például a kilépés szabad­ságát eltaszítja, eltaszítja magálóí a lényeget, eltaszítja magától a vallási és lelkiismereti sza­badságot. Nem körben, nem terjedelemben, nem mennyiségben változik akkor az egyéni vallás és lelkiismereti szabadság, ha a kilépés sza­badságát eltaszítjuk, hanem minőségben, lénye­gében a vallás- és lelkiismereti szabadság egy­szerre átváltozik hitkényszerré, állami felekezeti kényszerré. Hogy szólna ebben az esetben, ha a kilépés szabadsága kitaszittatnék a törvény az állam pol­gáraihoz ? így szólna : te valamely bevett vagy el­ismert vallásfelekezet tagja lehetsz, ki is léphetsz, de azonnal egy bevett vagy elismert vallás­felekezethez csatlakozzál, vagy pedig új fele­kezetet alkoss. Tertium non datur. Ez tehát határozottan állami felekezeti kényszer, hit­kényszer. Arról van szó, hogy mit akarunk? Akar­juk-e azt, hogy a XIX. század végén törvénybe igtassuk a vallás-és lelkiismereti szabadságot? Azt gondolom, hogy ebben a politikai szabad­elvűségére büszke országban kétségtelenül nagy kár volna a vallás- és lelkiismereti szabadság törvénybe igtatását most megakadályozni. Hi­szen ez az ország a valláspolitikai törvény­hozás terén a múlt századokban legelői járt, Angliát megelőzte, a német fejlődéssel, a melyet legalább a magam részéről a Jegemelkedettebb egyházi fejlődésnek tartok, egészen karöltve járt és most egyszerre visszamaradjunk, egy­szerre nem lenne képes ez a politikailag sza­badelvű ország a valláspolitikai téren törvénybe igtatni a vallás- és lelkiismereti szibadságot? Méltóságos főrendek! Ne éljen senki abban az illusióban, hogy a kilépés szabadságának feláldozásával ő egyúttal a vallásszabadságnak is hive. Én tisztelem az ellenkező politikai meg­győződést, különösen ha az mélyen gyökere­zik, de akkor egyúttal meg is követelem azt, hogy az, a ki a kilépés szabadságát elveti, tel­jes nyíltsággal mondja ki, hogy ő a hitkényszer álláspontján van és akkor semmi közösséget azokból a nagy traditiókból ne kívánjon, ne kívánjon semmit azokból a nagy törekvésekből, a melyekből egy Deák Ferencz alakja bontako­zik ki és azokból a sürgetésekből, melyekből az országgyűlés másik háza annyi határozati javaslatot elfogadott. Itt azután semmi közös­ség ezekkel a traditiókkal nincs. Én tisztelem az ellenkező meggyőződést, de akkor nyiltan meg kell mondani, hogy még most is, a tizenkílenczedik század végén, az állami felekezeti kényszert, a hitkényszert akar­ják törvénybe igtatni. De vájjon miért is félnek ebben a sza­badságban született, szabadságban nevelkedett, szabadságban megizmosodott országban any­nyira a vallás- és lelkiismereti szabadság tör­vénybe igtatásától? Vájjon nem rémlátás-e ez?

Next

/
Oldalképek
Tartalom