Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-76

LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 39 antipirin egyelőre csökkentette a lázat. De hogy ez a válságot mennyire késlelteti, az majd attól függ, miként tudja az orvos a szerencsés véletlent felhasználni. S most érek a harmadik tételhez. (Halljuk! Halljuk!) Harmadik okként, a mely az árak hanyatlását mi nálunk enyhíteni volna hivatva, monarchiánk kenyértermény-exporttöbbletének megszűnését említem. Nem akarom a méltóságos főrendeket statistikai számokkal fárasztani, csak arra utalok, hogy már az 1892. és 1893. évek adatai olyanok voltak, hogy vitatkozni lehetett a felett, vájjon a monarchia exportállam-e még, vagy nem? A ki azonban az 1894-ik évi adatokat látta, a melyek gabona-importtöbblettel záródtak, az legalább is nem térhet ki annak elismerése elöl, hogy fogyasztási viszonyaink az utolsó években oly radicalisaa megváltoztak, hogy azokat ezentúl a legéberebb figyelemmel kell kisérnünk. Nagyon szerencsés helyzet reánk nézve, hogy közgazdaságunk ezen forduló pontja, mondhatnám renaissance-korszaka, mely quasi saíonképessé tesz bennünket a civilisált nyugat közgazdasági concertjében, éppen összeesik az árhanyatlások korszakával, mert mig eddig a világpiacz áralakulásának rabszolgái valánk: ma már a meglevő kereskedelmi szerződések keretén belől, annak behatásától egy bizonyos fokig emancipálhatnék magunkat. Mig eddig az á tout prix export volt a jelszavunk: ma már a belfogyasztás kérdéseire fordithatjuk figyelmünket. Pedig sajnos, úgy látom, hogy a helyett, hogy ezen uj helyzetünk felismerése és kihasználása mindinkább tért hódítana, sőt felülről idejekorán jelezve, a haza javára irányittatnék, épp ellenkezőleg, minden megtörténik, hogy az uj helyzet fel ne ismertessék. Közgazdasági politikánk a régi ehablon cursusában evez, nem törődve azzal, hogy ma a szél másfelől leng és igy a régi irány mellett már többé nem a régi czélhoz jutunk. (Tetszés jóbbfelöl.) Mert csak nem közömbös dolog az, sem a kormányosra, sem a kapitányra nézve, hogy vájjon hajóját vontatják-e, tehát külerőtől függ-e a hajó haladása, vagy pedig magával hordja-e a motort, saját készítette gőzzel haladhat-e, függetlenül más erőktől. S itt nem teheíem, hogy e themából kifolyólag ne rójjam le hálámat azon nagy hazánkfiai iránt, kiknek első sorban köszönhetjük az 1867-iki kiegyezés létrejöttét és ez alkalommal a közös vámterület inaugurálását, mert ime uj bizonyítékát látjuk bölcs előrelátásuknak, a midőn minden politikai előnytől eltekintve, most a kiegyezés közgazdasági gyümölcseinek élvezetére is alkalmunk nyilik. E válság közben mennyivel szerencsétlenebb helyzetben volnánk, ha nyersterményeink fogyasztóit saját vámterületünkben nem birnők. Meg kell tehát két kézzel ragadnunk az alkalmat, a melynek révén a köztudatba fészkelheti magát a társországgal való összetartozandóságunk érdeke. Mert maradandó kapcsot csakis anyagi érdek szülhet, kivált oly házasfeleknél, hol a szerelem hiányos! (Derültség és tetszés jobbfelől.) Valóban fejcsóválva kell olvasnom ilyenkor a függetlenségi pártnak gazdasági programmját, midőn azt mondja egyrészt, hogy szüntessék meg a vámvisszaéléseket, nyilván mert ők is a közös vámterület áldását kívánják élvezni és egy szuszban a külön vámterületet hangoztatják. Mig á tout prix magyar ipart akartak igy gyártani, megvolt e jelszó ratioja is, de agrár szempontból ezt követelni, arra csak azt lehet mondani: »Erklärt mir Gráf Orindur diesen Zwiespalt der Natúr«. De mig a párt nevével sem hozhatók összhangzásba a praemissákból levonható következtetések, mert mig a közös vámterületben függetlenekké válhatunk a világpiacztól, addig a külön vámterülettel függésbe jönnénk a maholnap 4 forintos búzától, pedig 4 forintos búza mellett olt van a koldusbot! A kinek pedig az van a kezében, az hiába furulyázza el rajta a Kossuth-nótát, azért függetlenné még sem lesz! De mint mondám, a közös vámterület ellenzőit csakis az anyagi érdek öntudatával lehet meggyőzni. S erre soha jobb alkalom nem nyilt a mai helyzetnél. De akkor azt ki is kell használni. Hogy azonban ez mennyire nem történik meg, arról legjobban tanúskodik a nemesítés czéljából behozott vámmentes ga-