Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-76

38 LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. vágta el a fát; ott, hol már csak kivételes rendszabályokkal, gabonamonopolium stb. tervezetekkel remélik tengetni a gazdák életét s azt is — úgy látszik — csak a socialdemocratismus kiélesitésének árán, azt látjuk, hogy még ma sem tudják: fognak-e és hogyan e bajból kilábalhatni. Ily jelenségek láttára nem lehet, nem szabad szemet hunyni egy gazdasági válság létezése előtt, nem lehet, nem szabad azt tagadni vagy más mellékes okokra tolni. Hanem igenis férfiasan kell szembenézni a nagy veszélylyeí, a mely maholnap nem egy földbirtokból élő családot fog földönfutóvá tenni széles e világon ! Reánk nézve a kérdés tehát az: miként állunk mi e tényekkel szemben, kell-e s ha kell, lehet-e segiteni ? Nézetem szerint a magyarok istene enyhébben méri ránk e nagy világcsapást, mint sok más ország gazdáira. Három okot látok ugyanis, a mely reánk nézve a gazdasági termények ár hanyatlását eltűrhetőbbé teszi. Először: gazdasági hátramaradottságunk; másodszer: azon szerencsés véletlen, hogy a gazdasági depressioval egy időbe esik a pénz olcsóbbodása és ugyanakkorra harmadszor: a monarchia kenyérterménykiviteli többletének, — mondhatni, megszűnése. (Halljuk! Malijuk !) Legyen szabad e tételeket sorba vennem. (Halljuk!) Állandó és köztudomású az a panaszunk, hogy gazdasági fejlődésünkkel hátrább vagyunk, mint nyugati szomszédaink. Igen és ez a mai válságközben szerencse! Mert egyszer megint igazzá válhatik a szentírásnak az a mondása, hogy »az utolsók elsőkké lesznek« ! Mert miben áll gazdaságunk elmaradottsága? Abban, hogy ha jól körülnézünk, még sok oly fel nem tárt bányát találhatunk, a melyből kis utánjárással aránylag kevés befektetéssel újabb jövedelmi forrásokat producálhatunk, oly bányákat, a. melyeknek nyugati szomszédaink évek során való fáradságos baladás és befektetés révén már mindannyiát kiaknázták. Mig tehát azok a termelés fejlesztésére, új keresetforrásokra csak bajosan s leginkább csak a technikai haladás utján tudnak rájönni, nekünk még számtalan oly ismert eszköz kínálkozik, a melyeket szomszédaink már régen kimerítettek. De van gazdasági elmaradottságunknak még a jelen viszonyok közt nem kicsinylendő egy előnye. Ugyani véleményem, hogy a mennyire előnyös a felfelé menő termelési irányzat mellett a pénzgazdaság, épp oly perniciosus az, a lefelé szálló irányzat idejében. Ilyenkor, midőn a nyerstermények ára egy bizonyos standardon alól hanyatlik, a terménygazdaság (Natúr-Wirtschaft) van előnyben. Mi még részért aratunk, cséplünk, részbe adjuk ki sokfelé a kapásnövényt és kaszálást, terményben fizetjük cselédeinket. Mindmegannyi oly előny manapság, a melyért a teljes pénzgazdaságban elmerült industrialis Nyugat-Európa gazdái méltán megirigyelhetnek bennünket. Második pontnak a pénz olcsóbbodását említem. Köztudomású dolog és ennélfogva bizonyításra nem szorul. De hogy félre se értessem, mindjárt elején felemlítem, hogy ezt a tényt nem azért tartom a magyar gazdára nézve szerencsésnek, mintha ö ez által érezhetőleg olcsóbb hitelhez jutott volna. Nem ismerném a helyzetet, ha ezt merném állítani. De máshol találom a pénz olcsóbbodásának előnyös hatását. Mert vájjon mi okozta azt a tsodálatos jelenséget, hogy bár gazdasági productutnaink ára évek óta következetesen hanyatlik, ennek daczára sem a föld értéke, sem a földbérek nem hanyatlottak, sőt a múlt év küszöbéig még inkább emelkedésben voltak? Mi egyéb, mint egyszerűen a pénz olcsóbbodása, a mely a tőkét a földbirtok felé terelte és igy azt a birtok és földbér-hanyatlást ellensúlyozta, mely e nélkül természetszerűen beállott volna. S itt megtaláljuk a választ is arra a kérdésre, a mely az utolsó időkben oly sűrűn viták tárgyát képezte: Van-e nálunk gazdasági válság, vagy nincs? Nézetem szerint a mi betegünkre, a magyar mezőgazdaságra ma még a válság diagnosisát nem lehet kimondani. Miért? Mert a hőmérő, a föld ára ma még nem mutatja a 41 fokú lázat. Miért ? Mert véletlenül nem az orvos rendeletére bevett