Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-76

36 LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. csak azt, hogy a szakközegek bocsáttassanak rendelkezésére a szőlőbirtokosoknak. Én meg vagyok róla győződve, hogy ha kellő szakköze­gek állanak rendelkezésre, úgy a kisbirtokosok és szövetkezetek, kivált a községek ilyen szőlő­iskolákat állításától nem fognak idegenkedni. Ezen szerény gazdasági szakigazgatás ellen valószínűleg két ellenvetést fognak felhozni. Az egyik a financiális kérdés, a másik a ha­talmi kérdés. A financiális kérdés nézetem sze­rint nem oly nagy, hogy az költségvetésünk keretébe beilleszthető ne volna, mert hiszen nem csupán új hivatalok létesitéséről, hanem meglévők rationalis decentralisatiójáról és a szükséges közegek szaporításáról van szó. Meg vagyok róla győződve, hogy ha e hivatalok culturalis missiojukat teljesitik, nemcsak a reá­jok fordított összegek nemzetgazdászatilag, ha­nem directe az államkincstárnak is, busásan meg fognak rövid időn belől térülni; mert pél­dául az elpusztult és adófizetés alá nem tar­tozó szőlők ismét adó alá kerülnének és az alsóbb osztályokból magasabb mívelési ág alá kerülő földrészek magasabb adó alá jönnének. A második a hatalmi kérdés. E tekintetben csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a közgazdasági érdekeket politikai szempontból birálni egyátalában nem szabad. De másrészt szükséges, hogy a földmívelési kormánynak a vidéken helyi közegei legyenek, mert községeink béna administratioja mellett és a közigazgatási hatóságoknak munkával való túlhalmozottsága mellett lehetetlen, hogy az ország háromnegyedrészében akár erdészeti vagy a mezőgazdasági, vagy a vizjogi, akár a halá­szati, akár a vadászati törvény rendelkezései rationalisan a helyszínén keresztülvitessenek. Hogy szerény felszólalásomat egyoldalú­sággal ne vádolják, kijelentem, hogy a t. föld­mívelési minister úrnak azon nyilatkozatát, hogy a három közgazdasági factor: a föld­mívelés, az ipar és a kereskedelem összhangban való tartását feltétlenül megkívánja, én minden tekintetben elfogadom. De tagadhatlan, hogy éppen az utolsó tíz év alatt iparunk rohamo­san fejlődött és tagadhatlan, hogy ezen tiz év alatt éppen a közép- és kisgazdaság nem tettek oly lépéseket előre, a milyeket tőle megvárhat­tunk volna. Én tehát nem kívánom az ipar fejlődésének hátráltatását a mezőgazdaság rová­sára, de azt kívánom, hogy ennek előrehala­dása annak további fölvirágzása! involválja. A második factor, melylyel az államhata­lom a földmívelést támogathatná: a tőke. Ez bőségesen volt már fejtegetve, létesítését úgy képzelem, hogy a kormány anyagi támogatása mellett létesíttessék egy agrar-bank, mely talaj­javítási és szövetkezeteknek hitelnyújtási czélo­kat szolgáljon. Ezen agrar-bank igazgatóságá­ban helyet kell foglalniok az országos gazdasági egyesület e czélra kiküldött tagjainak, azon­kívül minden megye székhelyén vagy területén legyen a gazdasági egyesület által, vagy ba ilyen nem volna, a gazdasági tanács által egy szakreferens, hogy ez által a gazdaközönség befolyása a banknál biztosittassék, kik hivatva volnának az előbbi szakhivatalok által szerkesz­tett költségvetés alapján a szövetkezet, vagy egyesek kölcsönéröl a bank igazgatóságához re­ferálni. Méltóságos főrendek! Engedelmet kérek, hogy röviden bátor voltam nézeteimet előadni, a melyeket a közgazdasági helyzet némi elö­rnozditására alkalmazhatni vélek. Ajánlom, kegyeskedjék szerény nézeteimet az igen t. földmívelésügyi minister úr figyel­mére méltatni és igen örülnék rajta, ha szerény föiszólalásommal bármely csekély részben is, hozzájárulhatok a közgazdaság felvirágoztatá­sához. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Gyulai Pál jegyző: Ifjabb Széchenyi Imre gróf! Ifj. Széchenyi Imre gr.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Két kérdés van, mely ma a helyzetet uralja: az egyik még mindig az egyházpolitika, a másik az úgynevezett gazdasági válság. Az elsőrőt azt tartom, hogy már eleget beszéltünk és ennél­fogva legjobb szolgálatot remélek tenni az ügy­nek az által, hogy hallgatással mellőzzem. A másik kérdésnél azonbau éppen megfordítva áll a dolog; erről — az a baj — hogy még nem eleget beszéltünk, legalább nem eleget arra, hogy a vélemények kijegeczedtek volna. Ma még csak azt látjuk, hogy mig társadal­munk egy része jajveszékel és kétségbe esik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom