Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-65

LXV.OBSZÁGOS flLES. 59 mi a ministernek kezelése alatt van, ö felelős az országgyűlés előtt, következéskép ezen ügyek mind az országgyűlés elé tartoznak. Megengedem és parlamenti szokás szerint igazsága van; csakhogy ő excellentiája egyet felejtett ki: hogy a cultusminister a katholikus vagyont nem mint az ország ministere kezeli, hanem mint a főkegyurnak megbízottja (Igaz­1 Úgy van! jobbfelöl. Ellenmondás a baloldalon.) és a katholikus vagyon e tekintetben ki van véve minden állami intézkedés alól. Ellenőrzési joga van az országgyűlésnek, az országban nyilvánosan kezelt minden vagyonra nézve, de hogy az a most kezelése alatt álló katholikus vagyonra is kiterjesztessék, hogy ez az országgyűlés elé tartozzék, vagy hogy erről intézkedhessek, azt kereken tagadom. Szilágyi Dezső igazságügyminister: Nem itt és nem egy előzetes kérdés alakjában van helye ezt a régi controversiát tisztába hozni; de a kölcsönös álláspontok szabatos megjelölése minden alkalommal szükséges. Nekem ő emi­nentiája szabatos nézetével szemben ismételve hangsúlyoznom kell azt, a mit mondottam, hogy én a minister hatalmi és működési körében nem tudok különbséget tenoi a legfőbb kegyúr megbízottjának és a ministernek hatáskörébe eső dolgok közt. (Úgy van! la 1 felöl.) Mindaz, a mit mint minister ministeri hatalmánál és hatás­körénél fogva kezel és igazgat — és itt semmi­nemű különböztetést el nem fogadhatok — mindaz ellenőrzése alá tartozik az országgyűlés mindkét házának, ennek a magas háznak is. A mi az intézkedést illeti azokban az ügyek­ben, a mi az ellenőrzésen túlmegy, erre nézve én itt semminemű véleményt nem mondtam; arra nézve is meg van álláspontom és nézetem, de nem látom szükségesnek, hogy itt contro­versiát kezdjünk. Ismétlem azonban, hogy nem fogadhatom el azt a tant, hogy Magyarország cultus- és közoktatásügyi ministere "nem mint minister, hanem mint megbizottja a legfőbb kegyúrnak, tehát ministeri hatalmától, állásától különvált, elválasztott minőségben folyna be ezen alapok kezelésébe és igazgatásába, valamint nem fogadhatom el annak további következ­ményét sem, hogy ebbeli működése és tényke­dése ne tartozzék éppen ugy, mint egyéb tény­kedése, a törvényhozás két házának ellenőrzése alá. (Helyeslés bal felöl.) Zichy Nándor gr.: Én nagyon bocsánatot kérek, hanem ez a kérdés sokkal messzebb vite­tett, mintsem hogy azt itt röviden elejthetőnek tartanám. A házszabályoktól és a szokásjogtól már eltértünk, midőn az előző nap gyűlésében fett egyszerű beszéd közbeni kijelentésemre a nagyméltóságú főrendiházi tag és előbbi cultus­minister személyes kérdésben szót emelt. Némi részben eltértünk már, midőn a t. volt cultus­minister ur, a ki tegnap az egész idő alatt jelen volt, a mai napon ujabban feléin fordította ismét logikáját; de még messzebb eltértünk, midőn oly kérdéseket méltóztatnak feszegetni és olyanokban történik a minister ur részéről határozóit állásfoglalás, a melyek megoldása a mai napirenden határozottan nincsen. Én tehát azt hiszem, hogy csak ezen kellemetlen incidens befejezéséhez járulok, midőn kijelentem, hogy a minister urnak ez alkalommal e tárgyra nézve történt nyilatkozatát e házban nem történtnek tekintem. (Derültség.) Keglevich István gr.: Méltóságos fő­rendek ! . . . Elnök: Engedelmet kérek, de ezen kérdés tárgyalása a mai napirendre nincs kitűzve. Ennélfogva áttérünk a napirendre. Következik a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvény­javaslat 6. szakasza. Gáll József jegyző (olvassa a 6. szakaszt). Gyula! Pál jegyző: Román Mirón román metropolita! Román Miron román metropolita: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Az átalános tárgyalás folyamán, bár okom és kedvem lett volna^ nem szólaltam fel. Nem szólaltam fel egyrészt a még hátra levő tör­vényjavaslatok tárgyalására rendelkezésünkre álló idő viszonylagos rövidsége miatt, másrészt pedig azért, mert a törvényjavaslatra vonatkozó nézeteimnek nagy részét méltóságos püspök­társaim megelőzőleg már kifejtették volt. De nem mulaszthatok el e szakasznál egy rövid meg­jegyzést és egy kis módositvány javaslását. Tudva van ugyanis az, hogy a hazai görög­keleti egyház úgy is, mint episcopalis egyház, az országos szervezeti viszonyokra vonatkozó 8*

Next

/
Oldalképek
Tartalom