Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

48 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. mint a müveit embereknél, a kik a tudományok­kal foglalkoznak. De tegyük fel, hogy úgy tör­ténnék, mint a hogy azt t. barátom kiváDJa, hogy nem léphet ki valaki a felekezetek kebelé­ből, mert az állam a vallástalanságot káros­nak tartja : akkor én azt kérdezem, hogy ezzel biztosítva van-e az, hogy ki ki akarna lépni, de az állam jogilag nem engedi meg és mert nem engedtetik meg, beumarad, vallásos is lesz? Ne felejtsük el, méltóságos főrendek, a mit Pap Gábor püspök úr helyesen kiemelt, hogy az ily módon bentartottak mily veszélyesek az egyház benső életére, már csak azért is, mert oda hajtják őket, hogy a kilépés lehetőségét proselitismus, toborzás utján akarják keresni és találni. Ezen ellenvetést különben nincs mit fejte­getnem, mert t. barátaim, Pap Gábor és Pró­nay Dezső erre igen helyesen és kimerítően megfeleltek. De ennek gyakorlati oldalával aka­rok pillanatig számolni, mely abból áll, hogy ha a kilépés olyan módon, hogy más felekezethez ne tartozzék az illető, megengedtetik: abban az esetben bomlás következhetik be a fennálló egyházakban. Méltóságos főrendiház! Én a valószínű ered­ményeket másként ítélem meg. Azt tartom, hogy ezek szórványos esetek lesznek, és mennél őszintébb az illetőnek vallási meggyőződése, annál kevésbé fog nemtelen motívumokból egyházából kilépni. Nem hiszem, hogy ez el­aprózásra és hogy a fennálló egyházaknak megcsorbitására vezetne. De tegyük föl, hogy ez a veszély fennállana: kérdem, nem nagyobb mértékben állana-ez fenn az új felekezetek keletkezésének megengedésével? Annak az oknak, mely a fennálló egyházak biztosításából van me­rítve, nem új felekezetek keletkezésének megakadá­lyozására kellene-e vezetnie ? E törvényjavaslat annak felismerésén nyugszik, hogy külső állami kényszerrel egyházakat sem alapítani, sem fen­tartani, sem a vallásosságot ápolni nem lehet, hogy a bensőségben, hogy a hitnek benső élő erejében és ennek cultiválásában kell keresnie minden egyháznak a maga fennállását, a maga biztosítását. Nem az állami kényszer, a persva­sio; a vallásos élet cultiválása az, a mi egyedül nyújt biztosítékot nemcsak, de összhangba is hozza a vallásokat, a vallásfelekezeteknek és egy­házaknak állását a lelkiismereti és vallása­szabadság nagy elvével, a melynek itt ebbe a törvényjavaslatba való beigtatását én is egész tisztelettel ajánlom a méltóságos főrendiház­nak. (Hosszantartó élénk éljenzés és tetszés bal­jelül.) Zichy Nándor gr.: Méltóztassanak meg­engedni, hogy hibásan idézett és értelmezett szavaim helyreigazítása ezéljából szót emeljek. Van a fülnek és az értelemnek egy bizonyos acusticája: mindkét irányban szolgálatára állok * ő nagyméltóságának. En soha sem mondtam azt, hogy a minister urak azért, mert vallás­talanok, hozták ide ezt a javaslatol, hanem azt, hogy azon köröknek, melyekből az eredt, nagy része a kereszténység ellen törekszik és a vallástalanságot akarja terjeszteni. (Élénk mozgás és ellenmondások balfelől.) Én tehát a minister urak közül senki ellen vádat nem emeltem és csak nagy örömmel veszem tudó* másul, hogy a minister úr a vallástalanság vádját maga ellen személyes bántalomnak tekinti, holott államilag elismert állapotnak a felekezetnélküliséget ezen törvényben óhajtja beigtatni. És most az értelem acusticájáfa hivatko­zom. Ha csak a minister urakkal, ha csak a szabadelvű párttal — ä mely ebben sokkal ártatlanabb, mint az európai irányzat, sokkal jobb és keresztényibb, mint a milyennek ön­magát hiszi és festi — volna dolgunk, akkor könnyebb lélekkel küzdenénk és akkor az a sok fekete árnyék, melyet a múlt évek és napok Európában láttak, nem volna olyan ijesztő. És ezzel az értelem acusticájának is leróttam az adóját. (Helyeslés jobbfélől.) Szilágyi Dezső igazságügyminister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Részemről mindig kész vagyok, ha félreértet­tem valakinek szavait, (Halljuk! Halljuk!) azok értelmezését elfogadni. Daczára annak, hogy az előttem felszólaló helyreigazítását figyelem­mel hallgattam és a mint magát finoman, és lucide kifejezni méltóztatott, értelmi és fülbeli acusticának minden irányban hasznát •akartam venni, én mégis azt hallottam, hogy a nagyméltóságú gróf azon kifejezésének, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom