Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

LX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS 49 azok a javaslatok autoraik nagy részének lelki­ismerete szerint készültek, arra a czélra, hogy a vallástalanság terjesztessék, a logika szabá­lyai szerint — azokat pedig az ész szabályai­nak tartom — más értelmet tulajdonítani most sem tudok, mint hogy ő a javaslat szerzőinek érzelmére czélzott. És erre mondtam én azt, nem hogy személyes bántalomnak veszem, — sokkal régibb parlamenti ember vagyok — hanem mondtam azt, hogy ez, nézetem szerint, túlmegy azokon a határokon, melyeket a vitat­kozás terén egymás irányában itt ezen házban meg szoktunk tartam. Mert a mint mon­datik arról az oldalról, arra erről az oldal­ról éppen ugy lehet felelni és akkor a vitatko­zás, objectiv szempontok helyett, kölcsönös egyéni gyanúsítássá fajul. Most a felvilágosítás után is abban a meg­győződésben vagyok, hogy jól értettem szavait és a felvilágosítás után is fentartom megjegy­zésemet. (Mozgás jobbfelől.) Csak egyetlen egy pontban vagyok jobban felvilágosítva, tudniillik abban, a- mit előbb nem mondott, de most ki méltóztatott jelenteni, hogy főbűnösöknek még sem bennünket tart, (Derültség.) hanem fő­bűnösnek bizonyos európai áramlatot jelöl meg. Bár elismeréssel kell vennem ezen absolutionalis kedvezményt, de minthogy ez a felelősségünknek, melyet pedig teljesen viselni akarunk, egy részét a vállainkról le akarja venni, legyen szabad egyszerűen és nyíltan kijelentenem, hogy az, a mit javasoltunk, teljes meggyőződésünk és habár közösségben állunk is azon európai áram­latokkal, de itt az enyhítő körülményt nem fo­gadhatjuk el és a felelősséget osztatlanul ma­gunknak vindicáljuk. (Élénk helyeslés és tetszés balfelöl.) Elnök: A vita be lévén zárva, következik a szavazás. (Mozgás.) Fölteszem a kérdést: (Halljuk! Halljuk!) méltóztatnak-e a méltóságos főrendek a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik Felkiáltások: Többség! Kisebbség! Egy hang: Ellenpróbát!) Tíz tagja a méltóságos főrendiháznak névszerinti szavazást kér, ennek következtében névszerint fogunk szavazni. (Fel­FŐEENDINAPLÓ. 1892—97. IV. KÖTET. Máltások: Szavazzunk!) Következik a névszerinti szavazás. (Hilljuk! Halljuk !) Bánffy György gr. jegyző (olvassa a névsort). »Igen«-nel szavaztak : Kun Bertalan tiszán­inneni ref. püspök, Papp Kovács Gábor dunán­túli ref. püspök, Szász Károly dunamelléki ev. ref. egyh. ker. püspök, Zelenka Pál tiszai ág ev. püspök, Vályi János tiszántúli ev. ref. egyházkerületi főgondnok, Prónay Dezső báró, az ág. ev. egyház egyetemes felügyelője, Radó Kálmán dunántúli ág. ev. egyházkerület fel­ügyelője, Dániel Gábor az unitárius egyház fő­gondnoka. — Országzászlósok : Khuen Héderváry Károly gr., Horvát-Szlavon-Dalmátország bánja, Széchényi Gyula gr., kir. főajtónálló-mester, Csáky Albin gr., kir. főasztalnok-mester, Orczy Béla b., kir. főkamarás-mester. — Szabó Miklós a kir. Curia elnöke, Czorda Bódog a kir. Guria másodelnöke, Vértesy Sándor a budapesti kir. ítélőtábla elnöke, Batthyány Lajos gróf, fiumei kormányzó. — Herczegek: Batthyány-Strattmann Ödön, Odescalchi Gyula. — Grófok: Almássy Kálmán ifj., Andrássy Aladár, Apponyi Sándor, Bánffy György, Batthyány Géza, Berchtold Ar­thur, Bolza József, Bolza Pál, Degenfeld-Schom­burg József, Degenfetd-Sehomburg Lajos, Degen­feld-Schomburg Sándor, Esterházy Ernő, Ester­házy István, Esterházy Imre ifj., Esterházy Ká­roly István, Haller Jenő, Hadik János, Jankovich Aladár, Jankovich László ifj., Jankovich Tivadar, Károlyi Tibor, Keglevich Gábor, Kornis Károly, Széchenyi Béla, Széchényi Ferencz, Széchényi Imre id., Széchényi Sándor, Széchényi Bertalan, Teleki László, Zay Miklós. — Bárók: Ambrózy István, Atzél Lajos, Bánffy József Jenő, Orczy Andor, Podmaniczky Géza, Prónay Gábor, Rad­vánszky Béla, Radvánszky Géza, Radvánszky János, Ranch Géza, Vay Béla, Vay Sándor, Vay Dénes, Wesselényi Miklós, Wodianer Albert ifj. — Megválasztott és kinevezett főrendi tagok: Barcsay József, Béídy Ákos gr., Beöthy Zsig­mond, Bohus Zsigmond, Bornemisza Károly b., Burchárd Bélaváry Konrád, Csáky Zénó gróf, Daruváry Alajos, Dőry József b., Eötvös Loránd báró, Esterházy Ferencz gr. id., Fejérváry Géza báró, Fiáth Miklós b., Gajzágó Salamon, Gáll József, Ghyczy Béla, Görgey Kornél, Gyulai 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom