Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. él más terére tartoznak, a nálunk már különben is túlságosan s mesterségesen táplált nemzetiségi ellenszenv és bizalmatlanság szitására olcsó anyagot keresni és találni. (Élénk tetszés balfélől.) Beszédem végén reátérek arra az ellenvetésre, mely nem ezen javaslat, hanem annak egy része ellen van intézve. Ez az álláspont az, mely azt tartja, hogy e törvényjavaslat elve helyes, rendelkezései helyesek, de nem helyes és nem is következik belőle az, hogy megengedtessék az is, hogy szabad legyen valakinek az egyik egyházból kilépnie a nélkül, hogy bármely más egyházhoz csatlakozzék. Méltóságos főrendek! Sokszor festették ezt le úgy, mintha ez a vallástalanság törvénybe igtatása volna, mintha ez a vallástalanságra való felszabadítás, egy veszélyes iránynak előmozdítása volna. Én erre egy kérdéssel felelek, azzal, hogy mibe helyezzük a vallásosságot? De feleljünk igazán eire a kérdésre. Helyezzük-e a vallásosságot abba, hogy valakinek van vallási meggyőződése, hogy vallja ezt a vallásos meggyőződését és életét ahhoz idomítja? Én azt gondolom, mindnyájan ebbe helyezzük. Ha pedig ebbe helyezzük, azt is el kell ismerni, hogy ezt semminemű állami törvény biztosítani nem képes, sőt minden kényszer ebben az irányban veszedelmes, mert reactiót szül, mert valamely cselekvény, mely természeténél fogva kell, hogy a sziv önkéntes adománya legjen, mihelyt kényszer alá van helyezve, számos embernél ellenszenves lesz. De nemcsak ezért, hanem azért is, mert nincsen állami hatalom, a mely egyebet tudjon kikényszeríteni, mint hypokrisist, mint színlelést, meghamisítását a vallási érzésnek, a mely színlel valamit, a mitől idegenkedik, gyakran undorodik is. (Úgy van! balfelöl.) Ezzel tehát legyünk tisztában, hogy semminemű állami törvény sem képes azt bizonyítani, hogy valakinek legyen vallása, hogy ő annak a vallásnak megfelelően éljen. Hát mit képes az állami törvény biztosítani? Semmi egyebet, mint azt, hogy valakinek jogi statusa, jogi állása valamely valláshoz, egyházhoz való tartozása legyen vagy ne legyen, tehát ezt a tiszta külső állást, külső hozzátartozást, — és képes még egyet, tudniillik azt, hogy a mihez az állam a maga világi karát odaadja, az adózásokat, a kikényszeríthető teljesítéseket, a melyeket az erszényéből tesz az illető, nem pedig a szivéből, az állam behajthatja az egyház számára. Ezt teheti; ezt lehet tfirvénynyel biztosítani. De ez nem a vallásosság biztosítása, nem is lehet külsőleg, jogilag odaszámítanunk valakit egy egyházhoz, a melyhez ő igazán nem tartozik? A vallásosság biztositása-e az, ha én megfizettetek valakit valamely egyház javára, a melynek hitét nem vallja, szabályait nem követi, templomaiba nem jár, kegyszereivel nem él, vallási életétől teljesen idegen? Ha már most a felekezeti kényszert fentartjuk, abban az értelemben, miben az ma fennáll, hogy a kilépés be van fejezve, midőn az illető belépett egy más egyházba, ha fentartanók ezt az állapotot, ha egygyel-kettővel megszaporodnak is a törvényesen elismert felekezetek, lehet-e ezt a vallásosság biztosításának tekinteni? Avagy pedig ezzel csak egy külső állapot biztosíttatnék, a melyben megnyugodhatik az, a ki meg akar benne nyugodni, a melynek leple elfedi, de nem szünteti meg a fennálló egyházaknak bajait, beteg állapotait. A főrendiháznak egyik tagja, t. barátom Szász Károly, azt mondja, hogy válaszszon az illető a száz és nem tudom hány felekezet közül, lépjen be azok bármelyikébe, de ő azt el nem ismerheti, hogy felekezeti köteléken kivül legyen, mert az vallástalanság, vallástalanságra pedig nincs szükség. Szász Károly református püspök: A tömegeknél! Szilágyi Dezső igazságügyminister : A tömegeknél ? Én részemről nem vélem tarthatónak a megkülönböztetést a tömegek és művelt ember közt. Nem tudom felállítani azt, hogy az egyiknek lehet szabadságot adni, a másiknak nem Ki vállalkozhatik arra, hogy kinekkinek az öt megillető szabadságot kiméri ? A mély vallási érzésen nyugvó mozgalmak nem mindig akadémiai doctorok és tudósok által kezdeményeztelek és azok leghathatósabb apostolai nem mindig tudósok voltak. (Derültség balfelöl.) Ne beszéljünk tehát kétféle szabadságról. A vallásos hit ereje, és a törekvés annak érvényesítésére éppen oly mértékben, talán még jobban megvan a tudatlanoknál és szegényeknél,