Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-64
46 LXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. mesterségesen gátolják, egyenlőtlenségeket tartanak fenn; mig egyrészről helyesen utal arra, hogy külső erő, külső jogi kapocs nem képes a belső erkölcsi összetartásnak hiányát pótolni és a bomlasztó erők működését ellensúlyozni és hivatkozik Rómára: addig megtagadja ezen tanulság alkalmazását az egyházakra és pusztán külső kötelékekkel akarja a lényegében a bensöségen nyugvó egyházat összetartani, akkor, midőn maga elismeri, hogy azon külső kötelék, a mit a törvény létesíthet, ezen benső erkölcsi bomlásnak ellensúlyozására teljesen elégtelen. A görög-keleti egyház főpapjai részéről szintén kifogások támasztatnak ezen törvényjavaslattal szemben, azon alapon, mert azt mondják, hogy új felekezetek keletkezésének megengedése a fennálló egyházakat megrendítheti, az egyházak bomlását előmozdítja. Kiemelik még azt is, hogy a nép e javaslatot nem kívánja, az a nép vallásos érzését sérti. Ehhez függesztik még azt is, hogy hiveik ragaszkodnak vallásukhoz, abban megnyugvásukat, vigasztalásukat találják. Az első állítást eléggé megczáfolja az, hogy semminemű bevett egyháznak, tehát a görög-keleti egyháznak sem csorbítja jelenlegi jogilag biztosított állását ezen törvényjavaslat. Hogyha pedig a püspöki kar részéről ilynemű felszólalás és állítás történik, akkor ez bizonyításra szorul. Azon félelem, hogy új val lások keletkezésének megengedése magát a görög-keleti egyházat fennállásában veszélyeztetné, ellentétben áll azon bizalommal és dicsérettel, a melylyel híveiket elhalmozzák, mert vagy érzi szükségét a nép annak, hogy új alakulásokba belemenjen; vagy áll az, a mit a püspök urak beszédeikben állítottak, hogy nemcsak nem érzi a szükségét, de idegenkedik tőle. Ha pedig ez igy van: miért féltik híveiket az új egyházak keletkezésétől és miért féltik attól, hogy új felekezetek keletkezése által a létezőnek fennállása koczkára van téve? Miért kívánják a biztosítékot nem abba fektetni, a miben beszédeik szerint azt méltán lehet keresni, tudniillik az egyházi élet bensőségében, gondozásában, a hivek ragaszkodásának fentartásában. Hiszen a meglevőt fentartani, ha az a nép szivében és érzületében mély gyökereket vert, sokkal könnyebb dolog, mint új alakulásokat létrehozni! Miért akarják a biztosítékot a külső állami kényszerben keresni, a mely csak külső odatartozást biztosit, de a hivek szivét és vallásos érzelmeit biztosítani teljesen képtelen. (Helyeslés balfelöl.) Hozzáteszem még azt, hogy a görög-keleti egyház is azon vallások közé tartozott, a melyek az elnyomatásból emeltettek a törvényesen bevett vallásfelekezetek állására, és ha hajdan a görög-keleti egyház ellenében is azt a féltékenységet tanúsították volna, hogy nem jó a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetek számát szaporítani, mert ez a már létező egyház megbontására vezet, nem mondták volna-e ezt akkor egész bizonyossággal az ember eltörölhetetlen jogának, az emberi szabadság alapelvébe ütközőnek, nem tekintették volna-e ezt a gyűlöletes elnyomásnak? Minden vallás és minden egyház — egyet sem véve ki — egyik vagy másik államban, elnyomott állapotból emelkedett ki. Óvakodjunk tehát azon közelfekvő veszélytől, hogy azok az egyházak, a melyek az elnyomottság és üldöztetés korszakában ezt a nagy elvet hivták védelmökre és tették ügyök előmozdítójává, melyen ezen javaslat alapul, midőn elismert vagy talán uralkodó állást foglalnak el, az elnyomottnak szerepét oly könynyen cseréljék fel az elnyomóéval. Óvakodjunk attól, hogy megtagadjuk azt az elvet, a melyre a megpróbáltatás korszakában oly mély meggyőződéssel hivatkoztak. Azt sem értem, hogy a görög-keleti egyház némely főpapjai e vitába miért keverték be a nemzetiségi motívumokat. Arról a méltóságos püspöki kar meg lehet győződve s ez ismételve lett innen hangsúlyozva, hogy ezeknek a törvényjavaslatoknak a beolvasztás, vagy erőszakos magyarosítás sem czélja, sem egy tétele nincs, melyből azt ki lehetne okoskodni. Ha ilyen lenne, rámutattak volna arra a szakaszra is, melyben az benne van. De még a házasságról szóló törvényjavaslatban sem tudtak erre rámutatni, mert hisz meg volt mondva és gondolom, senki sem kételkedik benne, hogy a polgári házasságkötést mindenki saját anyanyelvén végezheti, úgy, a mint azt tudja. Ne akarjunk tehát e javaslatokban, melyek az állami ebinek egészen
