Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-58

264 LVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. a melyek egyátalában komoly visszautasítást igényelnek. Ezen kérdésnél nem szólok azokról, a mik az országgyűlés másik házában történtek; mert a mik ott történtek, azokat itt felemlíteni, vagy azokkal itt polémiába bocsátkozni a parlamentári smus helyes szabályai szerint egyátalában nem lehet. Hanem szólok több oly eszméről, melyek a sajtóba teljes joggal átmentek, melyek a közvéleményben nyilvánultak és a melyek terjedése és tágabb körökben) elfogadása ve szélyes befolyást gyakorolhatnak. Ilyen a parlamenti népsouverainitás hirdetése és a képviselőház határozatainak végképpeni döntési jellé gének hangoztatása. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Én ebben a hazában — nem először mondom — nem ismerek más souverainitást, mint a koronának és az alkotmánynak souverainitását. (Élénk helyeslés.) Ennek keretében mozognak azon különböző erők, a melyek annak kezelésére bivatvák. Ezen erőknek felismerése, előrelátó mérlegelése a kormányzatnak a feladata, mely azt kellőleg tekintetbe venni köteles, de magokban jogelemet nem képeznek. Meg fogja bocsátani a nagyméltóságú főrendiház, hogy még egyre visszatérjek, a mi a sajtóban és a parlamentben sokszor felemlittetett, és ez ő Felségének aristdkratikus kormánya. Én alkotmányos monarchiában sem kizárólag aristokratikus, sem kizárólag demokratikus kormányt nem ismerek. (Úgy van ! jobb felől.) Természetes, hogy a dolgok fejlődése szerint, a vélemények alakulása alapján egyszer ez az irányzat, másszor a másik irányzat nyeri el a túlsúlyt; de magának a kormányzatnak egyátalában nem szabad semmi intézkedést sem elfogadnia azért, mert az aristokratikus, vagy mert az demokratikus, hanem azt kell vizsgálni, hogy az a demokratikus vagy arisztokratikus intézmény az ország érdekeinek, nem pedig egy átalános jelszónak szolgál. Aggodalmaim e tekintetben éppen azok, hogy a kérdés oly szerencsétlenül keletkezett és vettetett föl, hogy az a tárgy, mely a legnyugodtabb figyelmet s a legbehatóbb ismeretet igényli a szenvedélyek terére vitetett. A kormány előterjesztése és törvényjavaslata, melyet figyelemmel tanulmányoztam, arra késztet, hogy annak egyöntetűségét, logikai összefüggését, tudományos jellegét és jelentőségét elismerjem és hozzáteszem,, hogyha az egésznek helyességét élénkebb szavakban nem ismerem el, ezt csak azért teszem, mert képzettségem nem jogosít arra, hogy akár helyeslő, akár nem helyeslő véleményt mondjak, de a mi rám nézve és talán másokra nézve is létezik az, hogy az a körülmény, hogy a nép tágasabb osztálya a törvényt ugy értse meg, hogy arról és következményeiről tiszta fogalommal birjon, véleményem szerint nem várható. Éppen azért mindaz, a mi e tekintetben szükségesnek tartja a kérdés elodázását, mig a szenvedélyek némileg íecsülapulnak, véleményem szerint helyes és alkotmányos. Ismételve volt szó arról, hogy mit követel e tekintetben a lelkiismereti szabadság. Én e tekintetben a magam részéről a helyes megoldást csakis lelkiismereti szabadság terén találom, mert a lelkiismereti szabadság mérlegelésére nézve nem annak felfogása a döntő, a ki valami ujat követel, hanem azé, a ki ahhoz ragaszkodik, a mi a maga hite és belső érzelme. Mert természetes, hogy mindenki a maga benső érzelmeinek a legjobb magyarázója és nem más, a ki meg akarja neki magyarázni a lelkiismereti szabadság helyességét. Valahányszor oly térre léptek, a hol a hitfelekezetek megszorításáról s a lelkiismereti szabadság mellőzéséről volt sző, mindig azt állították, hogy nem a lelkiismereti szabadság megszorításával, hanem csak előítéletről van szó. De ha ez nagy társadalmi rétegek meggyőződése, akkor ez olyan politikai factor, a melyet szem elől téveszteni nem lehet. Még egy észrevételt hallottam, a melyet a kötelező polgári házasság mellett felhoznak. Véleményem szerint a különbség épen a polgári házasság behozatalában és megállapításában fekszik. Ennek indoka az, hogy szükséges a kötelező polgári házasságot törvényileg megállapítani, mert másképen kétféle házasság lesz, és hogy e házasságok egyike mindig bizonyos hátrányban lesz a másikkal szemben. E nehézséget szintén nem ismerem el, mert ott, a hol a kötelező polgári házasság törvényileg megállapítva van, a társadalmi viszonyok megfigyeléséből mindenki meggyőződhetett arról, hogy