Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.
Ülésnapok - 1892-49
XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 159 meggyőződésem, hanem egyszersmind az e házhoz érkezett számtalan folyamodványok tanusága szerint is az országnak igen nagy többsége perhorrescál és mely a képviselőházban is csak a legtúlzóbb ellenzékiek, vagyis világosabban szólva, csak a turini tanács követői kegyelmének, danausi ajándékának köszöni sajnos létrejöttét, — egy illegitim parlamenti csodaszülöttnek tekintem és azért számbavehetőnek sem tartom. Mindezeknél fogva, mit sem adván az e részben inscenirozott — nagyrészt officiosus — bizalmi nyilatkozatokra és gyermekes megfélemlitési kísérletekre, mindaddig, mig a nemzetnek alkalom nem adatik a nagyfontosságú reformra nézve új választásokon nyilatkozni, én, magam részéről ezen felforgató, a nemzet megkérdezése nélkül, a parlamenti szokás és a korona iránt tartozó gyöngédség megsértésével, idegen befolyással és lázas sietséggel létrehozott, s egy veszélyes praecedenst képező törvényjavaslatot még átalánosságban sem fogadom el. (Éljenzés jobb felől.) Hollán Ernő: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek ! Azokon kivül, (Halljuk! Halljuk! bal felől.) mik e fontos kérdésben már ismételve elmondatlak, újabb érveket álláspontom védelmére felhozni képes nem volnék. Ha mindamellett a méltóságos főrendek becses türelmét igénybe venni bátorkodom, erre különösen azon oknál fogva érzem magamat indíttatva, mert nem akarnám, hogy a méltóságos főrendiháznak kalholikus vallású tagjai, kik az egyház jogainak és tekintélyének sértetlen megóvása mellett a nemzeti és politikai motívumokra egyenlő súlyt fektetnek, olyan színben tűnjenek fel, mintha a törvényjavaslatnak elfogadásával saját egyházuk ellen szavaznának, holott pedig minden törek vésők az, hogy a létező ellentétek," a kölcsönös jog és méltányosság alapján kiegyenlittessenek. (Helyeslés bal felől.) Legyen szabad azért egész átalánosságban megjelölnöm az elvi szempontokat, melyekre véleményemet alapítom, a mivel kötelességet vélek teljesíteni akkor, midőn a nagy nemzeti érdek azt kívánja, hogy minden meggyőződés határozott állást foglaljon. Kijelentem tehát, hogy a napirenden lévő törvényjavaslatot elfogadom. (Helyeslés bal felöl.) Elfogadom első sorban azért, mert teljesen egyetértek azzal, a mit az igazságügyminister úr előterjesztésében mondott, hogy a jelenlegi házasságjog lényeges reformokra szorult. Az egységes állam szervezetével ugyancsak összeegyeztetni nem lehet, hogy a hány egyház vau az országban, mindenik más-más házassági jog szerint Ítéljen, a jogállam követelményeivel össze nem fér, hogy legyen benne nyolcz vagy kilenczféle jurisdictió és sanctionáljon házassági ügyekben annyiszor egymással ellenkező és külön-külön döntheteílen érvényű ítéleteket. Jogában áll tehát teljes meggyőződésem szerint nemcsak, de sőt legfontosabb teendőire is tartozik a magyar államnak, hogy összes polgárai számára egységes egyenlő jogot statuáljon, életök legfontosabb jogviszonyára, a házasságra nézve, hogy biztosítsa ez úton a felekezeti békét, és szüntesse meg azt a bizonytalanságot a jogéletben, mely számos családnak békéjét feldúlja, vagyoni létét veszélyezteti, hogy szüntesse meg azt a megbotránkoztató állapotot, mely számos visszaélésekre vezet. A másik ok, mely engem elhatározásomban vezérel, az, a mit. az igazságügyminister úr javaslatának indokolásában több nyomatékkal hangsúlyozott, hogy t. i. a házasságjog rendezése a nemzeti egységnek, az állami önállóságnak fekszik nagy érdekében. Érvelésének ezt a részét, úgy hiszem, bátran lehet fentai'lani azokkal szemben, kik a kormánynak egyházpolitikai programmja felett kicsinylőleg Ítélnek, nem tekintvén azt semmi más egyébnek, csupán csak ideális conceptiónak, (Egy hang jobb felől: Egészen!) mely nem annyira a gyakorlati élet szükségleteiből, mint. inkább a liberalismus elvont elméletéből merittetett. — Hogy a vallás szabad gyakorlása, a házasságjog szabályozása, a zsidó vallás receptiója, átalában azon követelmények közé tartoznak, melyek századunk szabadelvű irányzatával kapcsolatban állanak, ezt bizonyára senki sem tagadhatja, legkevésbé azok, kik a kormány előterjesztéseit épen ezen vonatkozásoknál fogva pártolják, mert úgy vannak meggyőződve, hogy a tendentia, mely bennök kifejezésre jutott.
