Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

ISO XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. mindenképen megegyez ama törekvésekkel, melyeknek irányzatát Magyarország legelőkelőbb politikusai, az immár végéhez közeledő századnak egész lefolyása alatt követték; a magyar törvényhozásba történelmi fejlődésnek minden stádiumában sanctionált s a mely irányzatnak el tévesztésével egészséges magyar nemzeti politika jó szerint nem is gondolható. (Élénk helyeslés bal felöl.) Hasonló megfontolásokra támaszkodva, én, méltóságos főrendek, a tervezett reformok igazi forrásait nem" a liberalismus ál tanaiban keresem, hanem keresem'és föltalálni vélem alkotmányunk hagyományos alapelveiben, a vallási türelemben, a vallásszabadságban és jogegyenlőségben, (Helyeslés bal felöl.) a miért eleink egy hosszú századon át minden országgyűlésen annyi erélyíyel és kitartással küzdöttek, — a kötelező polgári házasságot pedig olyan intézménynek tekintem, mely nyíltan bevallott szabadelvű iránya mellett, speciális magyar szempontból véve, államerősitő, tehát eonservativ jelleggel is bír, mert senki sem kételkedhetik benne, hogy házasság, mely állásra és felekezetekre való tekintet nélkül az ország minden részében egyformán lesz megkötendő, hogy az a törvény, mely a házasságjogból a felekezeti különbségeket eltörli s e helyett a nemzetnek különböző alkotó elemeit az állampolgári minőségben egyesili, hogy ez a törvény, — mondom — a magyar állam nagy érdekét, a nemzetnek politikai egységét fogja hathatósan előmozdítani. (Élénk helyeslés bal felől.) Átalában a elöntő szempont e fontos kérdés megítélésében előttem az, hogy sajátszerű viszonyaink közt, e sok nyelvű és sok felekezetű országban az állam, ha csak egységének, tehát fennállásának lételemeit koczkáztatni nem akarja, polgárainak összeségéhez kell, hogy mérje minden intézkedését. Az nem lehet czél, hogy ma az egyik, holnap a másik félnek legyenek sérelmei és magába fojtsa a keserű érzést, hogy.a többiek mögött hátrányban van. Elvégre mind magyarok, a magyar hazának fiai vagyunk. Nagy baj lenne, veszélyeztetné az állam igaz érdekeit, ha beállna köztünk az áldatlan visszavonás, a szakadás tán épen azon felekezetek közt, melyek a nemzetnek zömét képezvén, első sorban vannak arra hivatva, hogy együttes erővel biztosítsák Magyarország állami önállóságát, a nemzetnek culturalis fejlődését. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Ezt a nagy állami czélt eleink soha szem elől nem tévesztették. Voltak máskor is békétlenségek az országban, a törvényhozás bölcsessége azonban mindig megtalálta a helyes utat, mely a legnagyobb bonyodalmakból is kivezetett, mert állhatatosan ragaszkodott ahhoz, hogy oly országban, hol a polgárok összesége többféle egyházakra és különböző felekezetekre oszlik, a vallási békét csakis a kölcsönös jog és méltányosság alapján lehet biztosítani. Sok példát lehetne felhozni a múltból, melyek mind a mellett bizonyítanak, hogy hazai törvényeink a haladó korral együtt védelmezték a különböző egyházak jogait. Valamikor a gyengébb hitfelekezetek az állam oltalmát igénybe vették, az erősebbek mindig segítségökre voltak. így volt ez már a múlt század végén is, midőn az 1790/1-iki országgyűlés az interconfessionális békét törvénybe igtatta. Ki ne ismerné Beöthy Ödönnek nagyhatású indítványát, melylyel a pozsonyi országgyűlésen í832-ben a lelkiismereti szabadság bajnokává avatta fel magát. 1840-ben, mikor a vegyes házasságok kérdése oly nagy hullámokat vert fel az országban, Széchenyi, Wesselényi, Deák Ferencz a vallás- és lelkiismereti szabadság érdekében léptek sorompóba. Az országgyűlés két háza sok ideig nem tudott megegyezni, a felső tábla ismételve megtagadta hozzájárulását a rendek határozataihoz, mignem Dessewffy Aurél gróf, a eonservativ párt vezére, a kölcsönösség elve mellett emelte fel hatalmas szavát s emlékezetes felszólalásával a maga részére hódította a főrendiháznak túlnyomó többségét. Ő excellentiája Daruváry főrendiházi tag úr a hármas bizottság tárgyalásai közben idézte nagy hazánkfiának szavait, a melyek sokkal emlékezetesebbek, semhogy ez alkalommal újból ne idéztessenek. »A mig csupán olyan viszonyról van a szó«, —- úgymond Dessewffy, — »melyben valamely egyház tulajdon híveivel áll szemben, úgy kétségkívül csakis a dogma lehet a vezér-