Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-48

126 XLVIII. ORS a felperes illetékes bíróságához, mely viszont a felperes felett hoz ítéletet. Minden ily félre nézve egyedül saját illetékes bíróságának, az illető fél hitelvei alapján hozott jogerejü ítéletei kötelezők.« Evvel a törvénynyel csaknem egyidejűleg hozatott az LIIL t.-cz., a melynek 8. szakasza ekkép rendelkezik: »Az áttértnek áttérés utáni minden cselekményei azon egyház tanai szerint itélendők meg, a melybe áttért és az általa elhagyott egyház elvei reá nézve semmiben sem kötelezők «. Megtörtént lehat gyakran az, hogy katholikus ember protestáns hitre tért át és csak azután indult meg az ő válópere. Kérdem, hogy ennek a félnek az a cselekménye, a melylyel a házasság ftdbontását szorgalmazza, nem az áttérés után keletkezett-e, nem kellett-e elintézni az áttértnek kérelmét, a mint ezt a 8 §. világosan mondja, azon egyháznak tanai szerint, a melybe áttért, kivált midőn a törvény világosan hozzáteszi, hogy az általa elhagyott egyház elvei reá nézve semmiben sem kötelezők. De hogyan jártak el a szentszékek e törvény meghozatala után ? Megtörtént nem egyszer, hogy protestáns lépett át a katholikus vallásra, nagyon sokszor azért, hogy az ellene indítani szándékolt válást vagy felbontást megnehezítse, úgy magára nézve lehetetlenné tegye. Ilyenkor a szentszék elé került a felbontási per és a szentszékek alkalmazták talán az áttértnek korábbi protestáns jogát? Nem, hanem azt mondták mindig, hogy a kánonok felbontható házasságot nem ismernek. Olvastam egy főpapi emlékiratban a bíróságok ellen vádat, azzal tetézve, hogy ezeket a törvényeket Magyarországon igen nagy részben protestáns birák kezelik, mintha tehát őket a birói székben a felekezetiség vezetné. Nem tudom ugyan, hogy ez az adat honnan van merítve, de azt tudom, hogy a bíró az ő szokott eszejárásával és rendes foglalkozásával nagyon távol áll a felekezetiségtől. Ellenben igen közel áll ez a feltevés, hogy a pap már foglalkozásánál fogva is felekezetessé válik. És ez megint egy újabb ok arra, hogy a papoknak nemcsak a kalholiküsoknak, hanem egyátalán minden papnak a kezéből kivétessék a bíráskodás s az ÁGOS ÜLÉS. ugy, mint azt a jogállam követeli, az állami bíróság kezébe tétessék le. Nem is új eszme ez, méltóságos főrendek. Régen hangoztatták már ezt. Hangoztatták a múlt században is, nevezetesen az 1790—91-iki tárgyalások alkalmával. Hangoztatta ezt különösen az akkori országbíró: Zichy Károly gr. Hiszen a papok bíráskodtak, ítéltek a házassági jogon kívül egyéb jogviszonyok fölött is, nem is említve egyebet, ilyen volt a végrendeletek külkelléke, a hamis tanuzás tényálladékának megállapítása, a gyermekek törvényességének kérdése és más hasonló kérdés. Ezeket megszüntette az 1868 :LIV. t.-cz. 22. §-a és méltóztassanak elhinni, ennek a magyar törvényhozás nem vallotta kárát. Hogy az egyházak a házasságot mint szentséget szolgáltatják ki, a mi különösen a katholikus és a görög keleti egyházakra nézve áll, ez tökéletesen igaz; de ez még nem ad jogczímet egy jogállamban arra, hogy ők bíráskodjanak a házassági ügyekben. Hiszen az egyház más irányban is tanitja kötelességszerűen és jótékonyan az erkölcsösséget. De ezen a réven talán csak senkinek sem jutna eszébe, hogy az egész büntető tövénykezést a papok, a szentszék kezébe tegyük le? A mai állapot megrendítette, méltóságos főrendek, a házasságok szilárdságát, de én ezen tárgyalás alatt levő törvényjavaslattól várom, hogy azokat inkább megerősíteni, nem pedig még tovább is gyengíteni fogja. Következésképen nem félek attól, hogy a vallási érzület ez által szenvedni fogna, mert valamint Európa legtöbb művelt államában a polgári házasság vau behozva és az erkölcsiséget és vallásosságot azon törvény nem renditette meg, úgy Magyarországon sem fogja a vallásos érzületet, melyet Isten és a természet plántált az emberi szivekbe, ezen törvény megrendíteni. Ez a törvényjavaslat alapul az egységes jog alapján; alapul továbbá az állambiráskodás egységén és a kötés formájára nézve az átaIánosan kötelező jog alapján. És ez, nézetem szerint igen helyes is, mert csakis a házasság kötelező formája óvhatja meg az államot és az egyházat az egymás közti súrlódásoktól s mert csakis ez a forma engedi meg a házassági jogra