Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-27

XXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. -. telmi jog felfüggesztése kéretik. Vagy létezik a főrendiháznak az a praerogativája, hogy tagjai az országgyűlés tárgyalásainak folyama alatt azoktól el nem vonhatók, a nélkül, hogy a főrendek ezen elvonás igazoltságát, alaposságát úgyszólván indokoltságát el ne ismernék; vagy pedig nem létezik és arról önként le akarnak mondani. De ha az létezik, akkor annak gyakorlatában bizonyos következetességet kívánatos kifejteni. Ennek a következetességnek rójuk le az adóját, midőn arra kérem a méltóságos főrendeket, hogy a bizottság véleményéhez csatlakozva a mentelmi jog felfüggesztését ez alkalommal ne méltóztassanak kimondani. Ez sem a bíróság eljárásának, sem a törvény iránti tiszteletnek legkevésbbé sem derogál. Egyes esetekben a főrendiház praerogativájának gyakorlata, ha a vád alapossága fennáll, rövid idő múlva érvényesülhet; de a midőn az ezen mentelmi jogra való vonatkoztatás nem érvényesíthető, a főrendiházi tag kötelességének teljesítése ez által csorbát szenvedni nem fog. Én részemről hozzájárulok a menteim

1 bizottság véleményének fentartásához, hogy a mentelmi jog ez alkalommal fel ne függesztessék. Rudnyánszky József báró: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Legyen szabad nekem is, mint e bizottság jegyzőjének, néhány szóval reflektálnom azokra, a mik a bizottság jelentése ellenében felhozattak. (Halljuk! Halljuk.') Részemről teljesen osztozom azokban az elvekben, a melyeket Gyulai Pál és későbben kiegészítőlég Keglevich István gróf főrendiházi tag urak a mentelmi bizottságnak határozatára vonatkozólag felhoztak. De azt hiszem, hogy a mikor a mentelmi jog fel- vagy fel nem füg. gesztésének kérdésében határozunk, nagyon óvatosaknak kell lennünk és meg kell fontolnunk, hogy minő alapon megyünk bele a kérdés fejtegetésébe s első sorban az a lényeges, hogy miként hiszik a méltóságos főrendek előnyomozás nélkül constatálni azt, hogy forog-e fenn politikai zaklatás esete vagy nem ? Részemről nem vagyok képes felfogni, hogy miképen lehet e tekintetben, elönyomozat nélkül, hű képet nyerni, a melynek alapján aztán határozni lehessen. Hogy pedig a mentelmi jognak felfüggesztése ilyen alapon nem történhetik, mert a panaszt előnyomozatnak kell megelőznie: kitűnik abból, hogy a képviselőház maga is mindig erre az álláspontra helyezkedett és az a ministeri rendelet is — a melyre hivatkozás történt — ebből az álláspontból keletkezett. Én, mint a bizottság jegyzője, kötelességemnek tartottam, magamnak erre nézve tájékozást szerezni és határozottan merem mondani, hogy nem forog fenn szükség arra nézve, hogy ezen gyakorlattól eltérjünk, mert ha eltérnénk, akkor a mentelmi jognak semmi értéke nem lenne. Méltóztassanak csak meghallgatni, hogy a jelen esetben, miképen áll a dolog. Egy egyén beadványt intéz az illető járásbírósághoz, a melyben bepanaszolja a grófot becsületsértés vétségeért és megemlíti, hogy erre nézve neki tanúi vannak. A bíróság nem nyomoz semmit, hanem egyszerűen a vád alapján felterjesztést intéz a főrendiházhoz és a mentelmi jog felfüggesztését kéri. Kérdem már most az előttem szólott méltóságos főrendiházi tag urakat, a kik a bizottság jelentését nem akarják elfogadni, hogyan szereznek magoknak meggyőződést arra nézve, hogy ez a vád valóban jogosult? Hiszen elég példa van arra, hogy ilyen beadványok sok esetben nem is attól származnak, a kinek a nevében fogalmaztattak. Ezt a körülményt az illető bíróság az elönyomozat során köteles megállapítani, de a bíróság ezt nem tette. Ilyen eljárás mellett pedig a főrendiház akármelyik tagját, akármilyen büntette! lehet vádolni. Azt mondják, hogy nem árt a főrendiház méltóságának, ha felfüggeszti tagjának mentelmi jogát és azt kiszolgáltatja a bíróságnak. Hogy mennyiben fekszik ez a főrendiház érdekében és mennyiben alkalmas a ház tagjait a zaklatástól megóvni: azt a méltóságos főrendek bírálatára bízom. Különben méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy a bizottság tudja, mi a kötelessége. Ebben az esetben a bizottság határozatát egyhangúlag hozta, s a bizottság tisztában van azzal, hogy ha valaki vétkezett, akkor neki nem feladata odahatni, hogy az illető a bűnhődést elkerülje. Ezért a bizottság nem fog soha olyan határozatot a nagyméltóságú főrendiház elé terjesz-