Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.
Ülésnapok - 1892-25
m XXV. fjfeSÉÁÖÓS ÖLÉS. a melyen a törvényjavaslat nyugszik, nem tartja kielégítőnek, hanem csak az első stádiumnak tekinti. Viszont b. Prónay Dezső ő méltósága a financiális alapot legalább abban a keretben, melyben a milleniumot magának képzeli, túlságos nagynak tartja és nevezetesen az állam részéről kivánt támogatást és hozzájárulást jelezte magasnak. Azt hiszem, hogy ezen egymástól eltérő két vélemény is azon álláspont mellett szól, a melyet a törvényjavaslat előkészítése és előterjesztése alkalmával a magam részéről elfoglaltam Én azt tartottam szem előtt, hogy az ezredéves ünnepély olykép rendeztessék, hogy az alkalomhoz és nemzethez méltó legyen, de rendeztessék abban a keretben, hogy a miatt egyéb szükséges kiadásaink csorbát ne szenvedjenek és hogy nevezetesen államháztartási mérlegünk nagy nehezen elért rendezése és egyensúlya az által egyátalán ne érintenék. Arra a véleményre nézve, mely azt az előterjesztett költségvetést nem tartja kielégítőnek, legyen szabad megjegyeznem, hogy itt tulajdonképen nem egy millió kiadásról van szó, hanem kerek számban három millió frtra terjedő budgetről, mert a kiállítás saját bevételeit is ide keli számitanunk. Egy kiállítás költségeire, a melyeknél tisztán a kiállítási költségek vannak számításba véve és nem azok a különféle egyéb költségek, a melyek azon fölül ugy az államra, mint testületekre és magánosokra a dolog természeténél fogva okvetetlenül hárulni fognak, nézetem szerint három millió forint is már olyan keret, mely viszonyainknak teljesen megfelel, számol a pénzügyi helyzettel, de számol másfelől azzal a czéllal is, hegy a kiállítás alkalmával mindenesetre méltó legyen. A felszólalt főrendek megjelöltek bizonyos közreműködéseket, melyek a millennium megünneplése czéljából szükf égések volnának. Nevezetesen Keglevich gróf ur hivatkozott arra, hogy azok a közmüvek, melyeket indokolásában a kormány, mint olyanokat jelölt meg, a melyek az ezredéves ünnepély keretébe bevonhatók lennének,tulajdonképen nem a millennium alkalmából létesíttetnek, hanem részben ugy is létesülő félben vannak, részben később létesülnének és hogy ennélfogva szükséges lentié kiválóan és kizárólag olyan nagyszabású alkotásokat létesíteni, a melyek magát a millenniumot jeleznék. Azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy azok a művek, a melyek ez idő szerint kilátásba vannak véve, hogy a millennium keretébe illesztessenek, alkalmat fognak szolgáltatni megannyi és összességökben véve nagyobb sz tbású, lélekemelő nemzeti ünnepélyre. E tekintetben talán elégséges, ha utalok a parlamenti épületre Ha lehetséges lesz az új parlamenti épületet bevonni az ezredéves ünnepély keretébe, akkor ez az ezredévi ünnepélyek legfényesebb és legnagyobb momentumainak egyike lesz. Ilyenek azok a többi közművek is, melyek ez idő szerint combinatióba vétettek s a melyek mind megannyian egyenkint is alkalmasak arra, hogy J mint mondám, egy-egy lélekemelő nemzeti ünnepélynek keretéül szolgálhassanak. Hogy ezek mellett combinatióba vehető még más közművek létesítése is, azt, nem akarom kétségbe vonni, de mondhatom, hogy az itt felvetett eszméknek legnagyobb részével a kormány már foglalkozik, nem abból a szempontból, hogy bevonassanak a millennium keretébe, hanem mert azok létesítését különben is szükségesnek tartja, mivel ezek mind oly eszmék, melyek a társadalmi s hírlapi téren már régebben szellőztetve vannak. Keglevich István gróf ő méltósága megjegyzést tett a költségvetés egynémely kiadási tételére is és nevezetesen kifogásolta a térdíjaknak előirányzott összegét. Azt jelezte, hogy az épületekre előirányzott összeg talán szintén nem lesz megfelelő és e tekintetben különösen azt az épületet emiitette meg, a melyben történelmi kiállítás lenne rendezendő, továbbá említette bizonyos tudományos kutatásokra fordítandó díjak kérdését is. Méltóságos főrendek! Nem akarok ez idő szerint a részletek felett vitatkozni, csak annyit jegyzek meg, hogy a költségvetés, ugy a mint bemutattatott, csupán tájékoztatást nyújt arra nézve, hogy a kormány lehető reális alapra igyekszik helyezni a kiállítás berendezését és bemutatja azt a keretet, mely a kiállítás rendezésénél megtartandó lesz.