Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-25

J3T. ORSZÁGOS ÜLÉS. 5g kapcsoljuk azt össze ezzel az ünnepély iyel, hisz ezzel ugy járnánk el, mint a családapa, a ki gyermekeit, a kik már kinőttek abból a korból, hogy játékszerekkel örvendeztethesse meg, karácsonyi ajándékul csupa hasznos dolgokkal lepi meg, a melyekre a gyermekeknek amúgy is szükségök volna, de mégis kedvesen fogadják, ha azt ezen a szent napon kapják. Két dolog volna, melyet szerintem a kellő erélylyel meg lehetni tenni. Költségvetésünk egyik tételének törlése, mely nem sok jövedelmet hajt, mely zaklató és szerintem czélszerűt len adónem és ez a húsfogyasztási adó megszüntetése. Beszélünk arról, hogy javítsuk közegészségügyi állapotainkat. Ennek első feltétele a jó és olcsó táplálkozás. Ne drágitsuk tehát meg a nélkülözhetetlen élelmi szereket. Ezen élelmiszerek egyike a mi klímánkban a hús, másika pedig a só. A só árának leszállítása volna e szerint a második. Ez a két intézkedés oly financiális rendszabály, a melynek megvalósítása, ha tovább is azon az utón haladnak pénzügyeink, a melyen hála istennek a legutóbbi időben haladtak, szerintem egy vagy más alakban lehetséges. Ugy értesültem, hogy egy mázsa sónak termelése a kincstárnak mintegy 60 krjába kerül. Megengedem, hogy téves az én értesülésem és hogy ez valamivel többe kerül. Wekerle Sándor ministerelnök: Kevesebbe ! Prónay Dezső b.: Ha a termelési költségekhez a kezelési költséget is hozzáveszszük, kitűnik, hogy mily óriási összeg az, melyet az állam az adózó polgároktól ezenaczímen, a múlt financiális helyzetét véve alapul, megengedem, teljes joggal vett igénybe. Ha a sónak árát leszállítjuk, ezzel összes honpolgárainknak javát mozditanók elő. Á harmadik, a mit ezzel kapcsolatba hozhatónak tartanék, következő. A kiállítás költségeinek az állam által fedezendő része mintegy 1,700.000 frtra van téve. Megvallom, ez az összeg sok. Talán elegendő volna erre a czélra 7 —8 százezer forint is, mint vissza nem térítendő oly összeg, a melylyel az állam a kiállítás költségeihez járul. Az egy millió forintot fordítanám más ezélra. Ha jól emlékszem, néhány évvel ezelőtt kimutatták, hogy hazánk vegyes nyelvű vidékein legalább is 230 elemi iskolát kellene, még pedig a lehető legsürgősebben felállítani. Ki is mondták, hogy ezen iskolák mind felállitandók és a költségeket a vallás- és közoktatásügyi minister bizonyos évekre felosztva lassanként fel is veszi a költségvetésbe. A millennium alkalmából egy milliót egyszerre vennék föl már a jövő 1894. évi költségvetésbe és oda törekedném, hogy legalább 100 iskolát állítsunk fel a vegyes ajkú vidékeken egyszerreSzándékosan mondom: a vegyes ajkú vidéke" ken s nem kizárólag a nem magyar ajkú vidékeken, mert a vegyes ajkú vidékeken lépésről-lépésre kell tért foglalni, azért első sorban itt kell azokat felállítani. Egy millió forinttal száz iskolát nemcsak felállítani, hanem dotálni is lehetne. Ezt a száz iskolát ugyanazon napon, mikor a millennium ünnepélyének legfőbb momentuma lenne, nyitnám meg. Ha lehetne, nemcsak százat, hanem sokkal többet szeretnék felállítani, de ugy tudom, hogy egy millió forintból száz iskola felállítása és dotálása lehetséges, értvén nemcsak az építési költségeket, hanem nagyrészt a tanítói javadalmazási is. Ezek volnának a millennium ünnepélyének főmomentumai és csak harmadik lenne a kiállítás. A kiállításoknak jelentősége, szerintem, ma már sokkal kisebb, mint a minő a múltban volt s e tekintetben egyetértek Keglevich István gróf főrendiházi tag úrral MH a közlekedés már olyan gyors, hogy bárhol történjék is valamely lényeges haladás az ipar terén, mindazok, a kik az iránt érdeklődnek, azonnal megtekinthetik. Ha pl. nálunk valaki az ipar termékeit meg akarja ismerni, ehhez nem kell egyéb, mint az, hogy sorba vegye és látogassa meg például Budapesten első nap a Ganzgyárat, a Schlick-gyárat és a többi gyárakat, második napon a budapesti gőzmalmokat és harmadik napon sétáljon végig a váczi-utczán, álljon meg ott egyik-másik müiparos boltja előtt, menjen be a képzőművészeti kiállítás termeibe és látni fog annyit, a mennyit egy országos kiállítás csak mutathat. A különbség mindössze is az, hogy a látott tárgyak nem egy helyre vannak összegyűjtve. Én azonban