Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.

Ülésnapok - 1892-10

84 X. ORSZÁGOS ÜLÉS. hogy őt az anyakönyvi kivonat megilleti. Micsoda alapon ? Az 1868-iki törvény egy szót sem szól az anyakönyvekről. A magyar törvényhozás és bíróság soha sem tekintette az ügyet úgy, hogy azért, mert egyik vagy másik lelkész elkeresztelt, az a gyermek a törvény értelmében egyik, vagy másik egyházhoz tartoznék. A magyar törvényhozás kimondotta, hogy az ő szemében az apa gyermekei, ha figyermekek, az ő vallását, ha nőneműek, az anya vallását követik. De hogy melyik anyakönyvbe legyenek bevezetendök, arról a törvény soha sem szólott. Tehát mit érünk el ezen egész rendelettel! Azzal, hogy az a gyermek egyik, vagy másik anyakönyvbe van bevezetve, az ő nevelése, hitbeli hovatartozása, az í 868-iki törvény végrehajtása érdekében nem tettünk semmit, a ministeri rendelet pedig még ezen anyakönyvek átadását és átírását sem eredményezi, hanem tényleg csakis a papnak birságoltatását. És ezen semmi eredmény kedvéért a katholieismus — és nem a mint méltóztatik feltételezni, néhány egyházi személy — a katholieismus, a katholicns világ, mi mindannyian, a kik katholikusok vagyunk, a mi lelki meggyőződésünkben sertetünk, mert a mi lelki pásztorunk oly cselekményre kényszeríttetik, mely az ő kötelességével és lelkiismeretével ellenkezik. (ügy van! Úgy van! Helyeslések.) , De kérem, ha az 1868-iki törvényt végre kívánják hajtani, hisz akkor nem keli panaszt keresni, akkor a tényeket kell keresni és minden esetben hivatalból eljárni. Azt méltóztatik mondani, egyik vagy másik egyház körében az a vélemény uralkodik, hogy e részben a polgári törvény uralkodó és hogy az ő lelkiismereteiket az az eljárás nem feszélyezi, ha a gyermeket nem arra a vallásra keresztelik és nem azon anyakönyvbe vezetik be, a melynek ők lelki pásztorai. De hát kérem, az esetben csakugyan nagy volna az erkölcsi felelősség, ha a törvénynek azon lelki pásztorok nem engedelmeskednének, mert akkor csakugyan, ha lelkiismereti conflietus nincs: ez határozottan a törvény elleni engedetlenség. Hanem én azt hiszem, minden lelkész a maga hívei iránt tartozik azzal az egyenes hitüséggel és őszinteséggel, hogy a mely gyermeket bona fide egyházába hoznak, azt megkereszteli és azon bizalommal vissza nem élhet; azt a gyermeke^ a keresztelés ténye után ő nem szolgáltathatja ki egy más felekezetnek: (Igaz! Igaz!) ezt én minden vallásfelekezet részére megkövetelném. (Élénk helyeslések.) íme ez a kérdés. Mi katholikusok Magyarországban, a herczegprimás, az egyház feje legilletékesebb képviseletében; a magyarországi episcopatus; mi világi katholikus főrendek és velünk együtt a lobbi, hasonlóképen a méltányosság érdekében velünk együtt érzők és egyet óhajtók, kifejeztük ezen tárgyalás folyamán azon óhajtásunkat, hogy a herczegprimás javaslata szerint az 1868-iki törvény törvényhozási utón akként változtattassék meg, vagy interpretáltassék, hogy az a katholicus hitelvekkel, a katholicus egyház szabadságával s illetőleg a szülőknek hitök szerinti eljárásának szabad gyakorlata érdekében módosittassék, vagy magyaráztassék. Nem kívánok ezen kérdés részletezésébe ereszkedni, nem kívánok polemizálni az előttem szólókkal, hisz nem az a czélunk, hogy a más szempontból ítélőket meggyőzzük az iránt, hogy a mi szempontunk a helyes. A kérdés az, hogy mit parancsol a katholikusoknak lelkülelök és hitök (Úgy van!) és azon feltevés, hogy ezen hit máről holnapra változhatik, vagy hogy ezen hitnek elvei és tanai bármily szempontból is Magyarországon mások lehetnek, mint egyebütt: az szerintem oly feltevés, melylyel komolyan foglalkozni nem érdemes. (Úgy van! Úgy van!) De igenis ezen hit és lélekbeli meggyőződésünknek fényes és nyomatékos kifejezést adott ezen főrendiházi tárgyalás. Bizonyítékát adja annak, hogy ezen főrendiháznak jelentékeny többsége ezen meggyőződéstől van áthatva. (Úgy van! Élénk helyeslések.) És csakis a politikai helyzetnek méltánylása, csakis azon meggyőződés, hogy itt nem egynéhány szavazati többség vagy kevesebbségről van szó, hanem azon millió katholikusoknak óhajáról, hitéről és az ö hitök követelménye kielégítéséről, mely magának az államnak is nagy érdekében áll: ezt a világ előtt, a haza előtt kimutatni, ennek súlyát azon elhatározások mérlegébe fektetni, melyek ezen ügynek elintézésében irányadók lesznek: