Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.

Ülésnapok - 1892-10

62 X. ORSZÁGOS ÜLÉS. nentiája és Schlauch nagyváradi püspök oly kitűnően, oly meggyőzőleg már előadlak, nemcsak minden katholicus legnagyobb lelkesedésére, hanem a mint felteszem, a méltányosságot szem előtt tartó protestánsok helyeslésére is. Legkevésbé akarok pedig visszaélni a méltóságos főrendek türelmével most, talán már csak azon keresztény elvnél fogva sem: »quod tibi non vis, alteri ne feceris«. A továbbiakat illetőleg szükségesnek tartom kijelenteni, hogy ha valamely párthoz csatlakoznom kellene, én multam és elveim alapján kormánypárti lennék s azért igen nehezemre esik, hogy jelenleg a kormány ellen kell állást foglalnom, melynek pedig minden tagját tisztelem és politikai főirányát helyeslem. Én vallási érzületeimet a felsöbbségek támogatásával összeegyeztetni mindig iparkod tani s teendem azt ezentúl is; de a hol ezen két kötelességem egymással összeütközik: az elsőt, mint fonlosabbat teljesitendem; mert a második az elsőből meriti hatalmának legerősebb részét s a vallás támogatása sokkal haté konyább, mint bármiféle jogszabály ereje. Ez szolgál nekem vezérfonalul jelenleg is és azért érzem magamat indíttatva a főmagasságú herczegprimás indítványának támogatására. (Éljemések.) Pártolom továbbá azért is, mert hőn szeretett hazánk minden polgára közti egyetértést a vallási téren is megszilárdulni, nem pedig csorbulva látni óhajtom; pedig ez egyetértés az 1868. LM. t.-cz. hozatala és következményei folytán komolyan veszélyeztetve van. A mi az 1865. és 1868. közti időt illeti, arról csak annyi tudomásom van, a mennyit a lapok utján mindenki szerezhet. De a mi az 1865. évet megelőző körülbelül negyedfél esztendőt illeti, bátran mondhatom, hogy az azon időbeli viszonyok e törvény meghozását egyátalán nem tették szükségessé. Mert az akkori állítólagos panaszok számosak nem lehettek; miről azért vagyok meggyőződve, mert hivatalosan jutottak volna tudomásomra, ha netalán a katholicus egyházi előadók utján nem is tudtam volna meg e bajokat, a kik titkolózhattak is, de minden esetre a két protestáns egyház általam igen tisztelt superintendensei utján, a kikkel mindig a legjobb viszonyban voltam; a kik ha még saját egyházukhoz tartozó híveik sérelmeit sem hallgatták el előttem, annál kevésbé hallgatták volna el a római katholikus egyház papjainak állítólagos túlkapásait. Én pedig alig hiszem, hogy az 1865. évet követő három esztendőben annyi és oly fontos esetek akadtak volna, hogy ezek miatt az 1868-ik évi LIIL t.-cz. kifogásolt szakaszait meghozni egyátalán kellett volna és ezt annál kevésbé, mert a panaszok is nem a felek, hanem lelkészek által történtek, a melyek többnyire túlbuzgóságból erednek, a mi ugy látszik, a ministerium javaslatában is figyelemre talált, a mely javaslatot, fájdalom, a tárgyalás alatt visszahúzta a ministerium. Ennek legnagyobb része a tárgyalás folyamán kifejezésre talált a püspöki kar és boldogult gróf Gziráky János országbíró és mások beszédeiben is. Hogy pedig atörvény mindazonáltal keresztül ment, csak annak tulajdonitható, hogy a legtöbbnek nem volt tudomása e törvény horderejéről; minek folytán meg sem jelentek. A mi például engem illet: én akkor a körülményeimnél fogva nem is tudtam, hogy e törvény meg fog hozatni; mindazonáltal és ép ezért bevallom: páter peccavi! A miképen akkoriban a katholicusok nem ismervén e törvény következményeit, a protestáns honfitársak kívánsága tekintetében jóhiszeműleg annak megalkotására szavaztak: ép ugy fognak most a protestánsok — meggyőződvén az idők folyamában a törvény káros hatásairól — annak megváltoztatására szavazni; a mire nézve már is hallottam több mérvadó protestáns férfiú nyilatkozatát és a mit annál inkább hiszek, miután a szabad vallás törvénybe igtatásának következményeit különösen Magyarországban sem a kormány, sem a bevett vallások, sem a többi felekezetek még nem ismerhetik. Pártolom továbbá a fömagasságú herczegprimás javaslatát azért is, mert én a vallásbani közön bösséget — a mennyire csak lehet — az országból kiküszöbölve látni óhajtom, nemcsak az állam érdekében, melynek legbiztosabb támasza a lakosok vallása, akármelyik legyen