Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.

Ülésnapok - 1892-9

IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 53 nemzeti'ellenzék nagy pártja tévedett. Manapság, azt hiszem, már mindenki belátja, hogy a közvélemény akkor félre volt vezetve. Méltóztatnak emlékezni, hogy szegény plébánosokat, a kik vonakodtak a vegyes házasságokat re versalis nélkül megáldani, egy legszentebb szellemi praestatiot teljesíteni, mint a vallásos béke háboritóit, mint templomrablókat és fosztogatókat s erőszakoskodókat 6 — 600 frt birsággal, az akkor még fennállott vármegyei omnipotentia aegise alatt büntették. Most pedig a caltusminister ur ő excellentiája nemes hevétől elragadtatva, egy, különben ezátolhatatlan elvnek hódolva, t. i. ha törvény van, tehát végre is kell azt hajtani, oly eszközhöz nyúlt, az úgynevezett elkeresztelési rendelethez, a melyet, megvallom, megdöbbenéssel hallottam említeni s a melynek mielőbbi hatályon kivül helyezését az ő és az ország érdekében legforróbban óhajtom. (Élénk helyeslések.) Bátor vagyok egy kis ineonsequentiára is figyelmessé tenni a méltóságos főrendeket, bocsánatot kérve, hogy oly hosszasan veszem igénybe szíves türelmüket, (Halljuk! Halljuk!) a mely inconsequentiát a cultusminister ur beszédében megjegyeztem magamnak. 0 t. i. azt mondta, hogy nem volna szabad nekünk a törvényhozás terén interpretálnunk a törvényt, ellenben ő maga a végrehajtás terén azt nemcsak interpretálni, hanem pótolni is bátorkodott (Helyeslések.) mivelhogy az 1868 : Lili. t.-cz.-ben a' sanctio hiányzik. Talán azt hiszi valaki, hogy a törvény megalkotói, köztök a halhatatlan emlékű Deák Ferencz is, mert emlékezem, ő ajánlotta, sőt kissé tán erőltette is azt, a mi ismét a régi reminiscentiákban leli magyarázatát ; talán azt hiszi valaki, hogy a törvény akkori megalkotói azt a sanctiót feledékenységből hagyták ki? Ha pedig ezt nem teszszük fel, akkor büntethető-e valaki ? Nem. S e tekintetben nagy örömmel hallottam s teljesen helyeslem mélyen tisztelt prímásunk ő kegyelmességének finom distinctioját, hogy nem oly parancsolólag van szövegezve e törvény, mint ehhez hasonló más törvények, mert igenis a parancsoló mód s az indicativus közt különbség van. Először azért, másodszor pedig, mert abból a feltevésből indult ki a törvényhozás, hogy nem volt szándéka a családi élet szentélyébe behatolni, hanem csak arra az esetre vonatkozólag tartalmaz határozott és döntő intézkedést e törvény, mikor a családban a gyermek vallására nézve nem tudnak megegyezni, mikor hivatalos kétely merül fel halál, gyámság, hivatalos nevelés stb. esetében. Szóval ha kérdés támad: előáll a törvény s határoz. De nem hiszem, hogy a végrehajtó hatalomnak joga volna a törvényt nemcsak interpretálni, hanem egyúttal nem is az odiosa restringenda elve szerint egyesekre nézve sértőleg interpretálnia, sőt még pótolnia is a sanctiót, a mely hiányzott, belefoglalva azt rendeleti utón, a melynek még törvényszerűsége és illetékes volta iránt is bárki mit mond, bizonynyal nem egy embernek scrupulusa volt s kell is lennie, már csak formai tekintetből is. Én örömmel üdvözöltem a minister ur ő excellentiájának sok eddigi kezdeményezését, sőt nem egyre nézve solidaritást is vállaltam vele és szívesen magamra vettem a gáncsokat is, a melyeket pl. az egységes középiskolai javaslatra, a göiög nyelvtanítás megszorítására stb. vonatkozólag tettek. Örömmel és büszkeséggel azok egyikének vallhatom magam, kiknek szerény hozzájárulása folytán a kisdedóvási törvényben létező imaszerű fohászt sikerült keresztülvinni, mi szintén köztetszést is aratott, míg én igénytelen s kevésbé szerencsés előfutója voltam, mint budapesti tanfelügyelő, midőn évek előtt azt ajánlottam, hogy a napi munkát a közös iskolákban a jőve princípium, valamely közös fohászszal nyissák meg, de mindeu oldalról megtámadtattam e miatt. Megtámadtak az atheisták? kik a közös iskolákat, mert közösek, egyúttal vallástalanokká is akarták tenni, mely térre őket nem követtem, sem követni nem fogom; megtámadtak a felekezetiség túlbuzgói, ismét mást, mint bizonyos meghatározott formulában tűrni, nem tűrhetvén. Az idő, azt hiszem, nem a két szélsőségnek, hanem nekem adott igazat. Ezek után, azt hiszem, hogy amaz engesztelő hangulat folytán, leszámítva t. barátom Szontagh Pál beszédéből azt az erőszakos két táborra való felosztást, ismétlem, ily engesztelő hangulat után, mely e teremben szintén átalá-